Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1913-06-29 / 18. szám

8 MAGYAR FÖLDMIYELŐ Mikor pedig a várba visszakerült, igy szólott a vele volt három főurnak: — Ha az én három kérdésemet és az öregnek három feleletét megfejtitek, akkor megkapjátok, amit kértek. Alig várták az urak, hogy az öreg emberrel találkozhassanak. Körülfogták az öreget és sürget­ték: mondja meg, mit jelent az első kérdés? — Hm! — szólott az öreg. Száz aranyért meg­mondom. Megadták neki. — Hát, jó uraim ez annyit tészen, hogy mig fiatal voltam, az volt a »messzi«, a meddig a sze­meimmel elláttam. Most pedig, hogy immáron csak az ökröm szarváig látok, hát bizony csak odáig van a »messzi«, Nagyot néztek az urak. — De hát a másik kérdés? sürgették az öreget. — Az már fogósabb kérdés — mondja az öreg. Annak már kétszáz arany lesz az ára. Az urak leolvasták a kétszáz aranyat. — Az bizony annyit jelent, — magyarázza az öreg, — hogy valamikor harminckét fogam volt; hanem mostan már csak tizenkettő vagyon. Ha már eddig mentünk — gondolták az urak, hát jöjjön a harmadik kérdés is. — Ennek aztán már öregebb dija van ám, fontoskodott az öreg. Háromszáz aranyon alább meg sem szólamlok. Leolvasták a fényes aranyakat az öreg tenyerébe. Az öreg keszkenőjébe kötötte a pénzt, aztán igy szólt: — Mi teketória benne, már csak megmondom az uraknak, hogy én ime igy tudok megfejni három vén bakkecskét, mintahogy most kigyelmeteket megfejtem. Az urak tehát megtudták a megfejtést; de nem mertek ám vele a király elé menni. Sirius időjóslatai. (1913. Il-ik félév.! Julius nagyobb zivataros esőket hoz s igen meleg, sőt forró napokban lesz részünk. Augusztus igen szépnek Ígérkezik, de kevés zivataros esőt fog hozni. Jobbára száraz jellegű lesz. Szeptemberben ködös, enyhe időre van ki- látássunk, kissé csapadékos lesz. Október elég kedvező, enyhe időket igér, ki­elégítőnek fog bizonyulni, de azt sem mondhatjuk, hogy esős, de azt sem, hogy száraz lesz. így e hó­napot elég jónak számíthatjuk. November igen szép, enyhe időjárásokat igér, széval nappal enyhe, éjjel fagy, jobban száraz jel­legű lesz, kevés csapadékot hoz. Nagy havazásokat nem várhatunk, csak itt-ott fordul elő, de nem fog kiterjedni hazánk nagy részére. December igazi szép téli időt igér, ködős, hideg, sok helyen havazással, mig némely helyen kevés eső is fog esni. * * * Ezt még az év elején jósolta Sirius mester: Az 1913-ik esztendőnk igen szép és meleg, sőt forrónak Ígérkezik. Bő termést igér. A földmivelő emberekre nézve az esztendő kedvező lesz. Ebben az évben a hőmérséklet igen magasra emelkedik, többször elérjük a 28—35. Celsius hőfokot. Ilyenkor a nap lángjai 200—300, sőt 600—800 kilométerre csapnak fel és tűzeső képében hullanak vissza a nap égő oceánjábán. Gyönyörű látványok ezek a nap lángjai, amikor az ember távcsövön nézi, miként vetekednek egymással, majdnem hasonló egy nagy tűzhöz, amely magasra dobálja fel lángnyelvét. Hires és nagy volt Mátyás király otthon is. Az előbbi királyoktól Budán és Visegrádon épített palotákat megnagyobbította és valóságos tündérlakássá változtatta. A magyar ifjúság kiképzé­sére Pozsonyban és Budán főiskolát állított; a Boldogasszony templomát Budán újjá építette. Fő­tornyán ma is látszik a nagy király címere. De Mátyás király sem volt baj és bánat nélkül. Kétszer nősült, de utóda nem volt. Másodszor a ná­polyi király leányát, a szép, eszes Beatrix-ot vette nőül, de ettől sem volt gyermeke. Az bántotta, hogy ki lesz az ő utódja? . . . Azon tépelődött, hogy ő utána mi lesz ebből a nagy- gyá, híressé lett országból? . . . Volt Mátyásnak egy törvénytelen gyermeke, akit Korvin Jánosnak nevezett. Ezt szerette volna maga után királynak. Hanem méltán aggódott, hogy elfogadja-e a nemzet és eltüri-e, hogy a magyar szent korona egy törvénytelen gyermek fején ragyog­jon? A királyt ez a gond igen keserítette. Lelki fájdalmaihoz testi betegség is járult. Szé­dülései voltak. 1492. évben Bécsbe indult. Itt Virág­vasárnapján udvarával együtt az isteni tiszteleten volt. Haza térve, fügét kért, mert nem győzte várni az ebédet. Egy fügébe beleharapott és azt romlott­nak találta. E miatt nagy haragra lobbant. Csakha­mar rosszullétről panaszkodott . . . harmadnapra, ápr. 6-án, kilehelte lelkét, (1490.) Megtörve állott a nagy ember hült teteménél a király környezette. Korvin János az özvegy király­né elé térdelt és könyek közt kérte: fogadja őt fiának. A királyné megszánta János herceget és meg­ígérte, hogy fiaként fogja szeretni. A jelenlevő fő­urak is megfogadták, hogy nem hagyják el a király özvegyét és gyermekét. Á nemzet pedig szomorú némasággal temeté el királyát, kivel hazánk dicsősége hosszú időre leáldozott.- VÉGE. — Mit tud a bojtár? A bojtárlegény a vármegye egyik pusztáján legelteti nyáját, fújja furulyáját, bú nélkül éli világát. A minap aztán némi kocódásba keveredett aszolgabirósággal.Valami kihágási ügy miatt idézték a ható­ság elé. — Hogy hívják ? — kérdé tőle a szolgabiró. — Engem ? — hát csak úgy, hogy Anti te ! — A nevét kérdem. — Fábri Anti vagyok. — Hol született ? — Nem tudom. — Hány éves ? — Azt se tudom. — Kik voltak a szülei ? — Isten tudja! — Hát ugyan mit tud ? — Furulyázni instálom, ahhoz értek fáinul. A szerkesztő telefonja. Van még néhány előfizetőnk, a kik utólag sem fizették meg lapunk diját. Szeretettel kérjük, szíveskedjenek a hátralékot posta fordultával beküldeni. Azokat az olvasó­inkat, a kik csak fél éyre fizettek elő, szintén kérjük újít­sák meg előfizetésüket. — G. J. Berettyó. Hát hogy nyári Estéket is adunk? Köszönjük az eszmét. De a mi olvasóink 80 százaléka nyári napon fáradtak és bizony szakadó, egésznapi munka, aratás, marokszedés, gazdagondok után alig várják, hogy lepihenjenek. Másnap aranyos hasadó virradóra már újra talpon vannak. — O.-köri tag. Az az újság nem önöknek való. A Népújság képes mellékletét ajánljuk. — Csáktornya. Adomák zsák számra vannak birto­kunkban, de ha küld és ízesek, derűsek lesznek, szívesen fogadjuk. _____________,, ,X MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.

Next

/
Oldalképek
Tartalom