Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-09-07 / 19. szám
Sssemle. Szomorú A;óta, hogy a két hónap alatt két esztendő. — a nasy mezei munka idején — a mi újságunk nem kopogtatott be olvasóinknak tűzhelyén: bizony csaknem eldőlt az ország gazdasági jövendője. Legalább is az uj, remélhetően jobb gazdasági esztendeig. Az 1912. esztendei nyáron learattuk elkészült földeinknek termékét. De aztán? A megeredt és folytonosan ömlő esőzések nem engedték, hogy betakarítsuk, hogy elvégezzük az utolsó munkákat. Sok ezer kereszt búza, takarmány és mimás ott veszett, ott csírázott, rothadt el a szabad mezőkön vagy összehordott asztagokban. Most e nyáron — a korai és biztató tavasz dacára nem tudtak kalászaink megérni; vagy nem hagyott a hihetetlenül csapadékos idő lélegzetet arra, hogy arathassunk, dolgozhassunk. Sokszor hétszámra ölhetett kezekkel kellett a gazdának vesztegelnie és remélnie. * A nagy, nehéz a rettenetes és folytonos eső- idő. zések nemcsak közvetlenül okoztak nagy károkat a gazdasági esztendőben, de közvetve, régi időktől nem tapasztalt pusztítást vittek végbe a máskor csendes és jelentéktelen kis patakok rakoncátlanságai. A nagyobb folyók átlépték a legerősebb gátakat. Nemcsak elborította az iszapos, hömpölygő ár a lábon álló terményeket, de hogy erejét és pusztító hatalmát megmutassa: erős, elpusztithatlannak hitt vas- hidakat rombolt össze és vasúti töltéseket, vonalakat tett tönkre a bőszült ár. Ahol csak patak, folyó vagy vízálló hely van Magyarországon, ott a pusztulásnak, a viz kegyetlenkedéseinek szomorú, megrázó képeire találunk. A kanyargós Tisza, az alattomos Szamos, az erdélyi, délmagyarországi folyók, patakok, a mármarosi rohanó hegyi vizek, folyók, a rakoncátlan Túr, a Kőrösök, a Latorca, az Ung, a Bodrog... egyszóval minden vize a magyar földnek emlékezetes esztendőt szerzett a folyómenti lakosságnak. Nemcsak a termések nagy százaléka ment tönkre, de falvak dőltek romba, község népei, családok, városi utcasorok maradtak hajlék nélkül. Isten csodája, hogy emberélet aránylag csak kevés esett áldozatul. Réges-régen nem borult ilyen nagy, általános csapás a magyar nemzetre. És éppen most az 1912. esztendő után. A nehéz gazdasági viszonyok közt. A pénztelenség idej-é-bar.. 4 mikor közvetlen szomszédságunkban ágyuk dörögtek. Népek vére hullt. És itt benn a hazában is testvérharc dúl és belviszályok tépik a magyart. A kormányzatra nagy, nehéz gond esett és óriási felelősség, hogy ebben a nehéz, szinte elviselhetlen időben el ne veszítse fejét és tiszta látását. A magyar nemzetnek pedig lelki erősségre van szüksége. Igazság-érzésre, hogy azok részesüljenek segítségben, akik erre a felemelő kezekre valóban rászorultak. Tiszta kezekre, hogy minden fillér, amit a jótékonyság, az önfeláldozó adományok a nemzet felsegélyezésére juttatnak . . . megfelelő, igaz helyekre és az igazságosság mérlegén keresztül kerüljenek. * Mire van A kormányzat két minisztere szükségünk? és több képviselete személyesen is fel keresték a pusztulás helyeit. Ezzel segíteni nem segíthettek sokat: de láthatták és meggyőződhettek arról, hogy Magyarország gazdaságának nemcsak fejlesztésre, de sürgős védelemre is szüksége van. És ezt a védelmet ezeket a folyó és kisebb patakok szabályozását elsőrendű feladatnak kell tekinteni. Minden más inkább maradhat. Mert minden más csak az erős és biztosított gazdasági erősségen és alapokon fejlődhetik^ épülhet. Nem is volt a nemzetnek kedve a politizálásra, A politikai élet a nyár idején (ha nyárnak lehet nevezni) nagyobb hullámokat nem vert. Apró villódzások hasadtak bele a nagy nemzeti csapások felle-
