Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-17 / 11. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ■ ■ OLVASÓ KÖR, a a Asszony, a kinek párja ninos . . . Eredeti népregény. — Irta : Bodnár Gáspár. — (3) III. A násznép már együtt van Péter házában. Az ősi, a tisztes gazda házában. Minek Írjam le a kikérés, a bucsuzás nehéz fájdalmait. Pedig ebbe a bokorba ugyancsak belemarkolhatnék. Mert az anya nélkül való leánynak kikérése, bucssztatása az apai háztól... bizony-bizony menyegző is, meg temetés is. Újra való felszakitása mindazon sebeknek, melyeket az a temetés... az elköltözött anya temetésének fájdalmai okoztak. Mikor a menyasszony megcsókolta apja ráncos kezét, mikor az a gyermek ott függött az édes kebelén . .. mint egyetlen megmaradt gyümölcsfa féltett virága ... felzokogott az a szegény ember és csak annyit szólott: — Szegény, áldott jó anyád! És ezekben a szavakban benne volt minden. De minden. Az ő maga esküvője. Az ő boldogsága. Élete, öröme és bubánata. Benne volt a fájdalom, mely elköltözésével tépte-szakgatta. És benne volt annak fórró vágyódása, hogy ha az a szegény, jó anya... itt volna. Csak egy pillanatra itt volna! Hogy lássa ezt az ő liliomszálát, egyetlen szerelmesét Tinikéjét. De nem volt itt... Legalább nem látta senki. Pedig ott volt. Pedig ott van... Ott volt. Oh az elköltözött anyák élnek. Az ő szellemük virraszt elhagyott gyermekeiken. És ott lebegnek fejük fölött... Most is ott lebegett... Mikoron pedig a csöndes, a magányos bucsuzás megtörtént... következett a nagy, a nyilvános bucsuzás... ... A násznép már körben áll a legnagyobbik szobában. Középén helyezkedik el a fiatal pár. Mily egyszerű és mégis, mily kedves, enni való az a szép menyasszony. Milyen nyugodt. Nem hiába, hogy anyja halála után mindjárt az élet iskolájába lépett. Hogy a gond, a holnapnak gondolata korán vett szállást lelkében. És a legény ? Mintha a szenvedelem gyökerében pusztult volna ki leikéből. Magas szép homlokán az öntudat, a megérés és megtérés derűje és komolysága váltakozott. Nem látszott rajta semmi dac, mellyel annyit öklelődzött. Sem elbizakodottság. Sem a diadalnak mámora. Olyan volt igazán, mint az a férfi, a ki tudja, hogy páratlan asszony feleséget visz a maga tűzhelyére. A ház körül ott settenkedik, mint az árnyék, ott lappang Postás Fáni. Ráncos, fekete kezei közt tartja az ördög bibliáját -- a kártyát. Majd keveri, majd mutogatja a bámész népnek. Pokoli gonoszsággal, sátáni szívvel. Keveri-keveri és mondja- mondja a magáét. Jó, hogy érthetetlenül... A nászkoszoruból most kilép az ősz Éliás. A násznagy. A kikérő. Nagy, mélységes csend borul a szobára. Mintha minden szívben sejtelem lakott volna már. Mintha minden lélek remegne ennek az embernek prófétai alakjától. Messze hangzó, jós szavaiból ... — Édes gyermekeim, mondja. És remegnek, reszketnek szavai, már a megszólításra bizalom emeli fel a fejeket. Nyugtatja a sziveket. — Ti egy pár perc múlva Isten és emberek előtt egymáséi lesztek. Örökre. A sírig. Te édes fiam, te legjobban tudod, hogy kit viszesz életed párjául a te tűzhelyedre. Egy leányt, a ki érted már is többet aggódott, sirt, mint ha édes anya lett volna. A ki sokáig lelkében tartogatta az igent, a ki végre is azért mondotta ki és akkor mondotta ki, mikor az neked már a legutolsó mentsvárad lehetett. Te tudod legjobban, hogy sok — igen sok az ellenséged, még több az irigyed .. . hát tudnod kell, mi a férfi becsület... tudnod kell, hogy páratlan leány lesz a te asszony feleséged. Páratlan asszony lesz a te oldalad mellett . . . És e pillanatban kiegyenesedett az öreg Éliás, mintha mégegyszer megifjodott volna. Szemei ragyogtak, mint a lemenő napnap fénylő tekintete még egyszer visszatér a tájra... és hatalmas kezeit felemeli az öreg, mint egy nagy prédikátor és emigyen végzi szavait: — Hát becsüld meg a feleségedet és légy érdemes a páratlan asszony szerelmére. Érted fiam? És most induljunk. Mint mikor bizonytalan, nagy, kétséges veszedelemből szabadulnak ki az emberek: úgy érezte magát most a násznép. Mélységeset, nagyot lélegzett mindenki és a közöröm, lelkesedés ült az arcokra. A két fiatal egymásra nézett... könyben ringó szemük találkozott. És beszélt... és beszélt. És intett és könyörgött. És fogadott és ígért. Szó nélkül. Némán. Azon a titkos nyelven ... a mint csak a lélek legbizalmasabb nyelve ... a szem tud beszélni. A násznép elindul az esküvőre. A fiatal pár pedig elrebegi a holtimiglant. .. . Postás Fáni... elteszi az ördög bibliáját. Elrejti. Nem éppen igy gondolta. Nem éppen igy főzte. De a násznép után sompolyog. A templom kapujában viperaként csúszik a menyasszonyhoz. Megcsókolja a kezét és sziszegi: páratlan asszony. A SZERKESZTŐSÉ» ------ TELEFONJA. Vi déki. Várjunk csak! Még ne mondjunk le — mindenről. Bár elismerem, hogy elég okunk van reá... Most Maeterlinck-nek »A szegények kincse« cimű hires könyvét olvasom. És mikor e soroknál tartottam: »A hallgatás az az elem, melyben a nagy dolgok formálódnak« Hát... különös ... én is abban a gondolat, eszme körben vergődtem, a minek ön most levelében olyan jogosult kifejezést ad. Hát várjunk csak ... ne mondjunk le mindenről! — Előfizető, ügy van ! Igazság. De... mindig mondjunk, Írjunk igazat. Ám nem minden alkalommal és időben kell és lehet megmondani — az igazat. Az igazság virágainak, nyílásainak is — van ideje. 2. Nem kell reá bélyeg. 3. Az Egyháztanács kötelessége. — Budapest. Lehetetlenség. Husvétra már mi is pihenni akarunk. írjon más. — Tanító. Ne azt kérdezze: ki irta? Ha tetszik önnek: úgy'dolgozzunk együtt annak az i. körnek érdekében. /7 MÓR VAJ JítNOS ICÖJTYVNYOMD Á JA, SZATMÁRON.
