Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-03 / 9. szám
9-ik szám. XV. évfolyam. Szatmár, 1912 március 3. ................................ - — Megj elenik minden vasárnap~~ ~i Szerkesztőség és kiadóhjtfatal: SZATMÁR, Arany János-utoa 17. szám. ÉELELÖ8 SZERKESZTŐ ÉS KUDÓTDLJUDONOS : BODNÁR CASPAR Előfizetési árak: Egész évre..........................4 korpa*, Fé l évre................................2 » Ne gyed évre.......................V » Az árvíz-veszedelem tanulsággal... (M—r.) Az ember holtig tanul. Tanulnia kellene. Mert elmúlt már az az idő, mikor csak a papra szólott az ige, hogy hát a jó pap holtig tanul. Ott tartunk, hogy a tanulásban, okulásban minden emberfiának papnak kell lennie. Különben keservesen megbánja. Tanulni, okulni sokfélekép lehet. Olcsón is, drágán is. Tandíj nélkül is, meg tandíjjal is. Fájdalom, a magyar emberről régen ki van mondva, hogy a maga kárán tanul. Tehát sok, drága tandijat fizet. Az élet iskolájában tapasztaljuk, mily busásan kell megfizetni legtöbbször és főleg a magyar embernek — a tanulást. Okulást. Vásár után okosodik a magyar. Ez is régi, agg példaszó. És még sem eléggé tanító, figyelmeztető szó. Tüzesetek után például észbe kapunk. Felbuzdulunk. Elmondjuk, hogy igy kellett volna. Ott volt a hiba. Aztán, mintha sose láttuk volna a vereskakast: elfeledjük a leckét, akár a lomha diák. így van ez a jelenség az árvizek után is. Istenem, hány rettenetes leckét kapott már a magyar ember. A kanyargós Tiszától, a hömpölygő Dunától. Az eszevesztett, felborsolt, felduzzadt kisebb folyóktól. A nyáron kiapadt patakoktól. És ezt a leckét feledik az emberek. A községek. Az elöljárók, a kik sokszor egy libát, egy kacsát, egy göthös csirkét a §-ok szorongó bilincseivel hajkurásznak. És a folyók leckéitől nem tanulnak. Nem okulnak. A mostani árvízi tudósításokból is olvassuk, hogy a viz, a partok mellett levő községek teljesen csónakok hiányában voltak. Mentő, védő eszközökre gondolni se lehetett, ölbe tett kezekkel várták, hogy maga az áradat, a dúló, romboló viz lökjön egyet rajtuk. De olyat, hogy arra aztán felébredjenek. Pedig látták a szeszélyes telet. A hórengeteget. Nyakukba szakadt az eső. Hallották a híreket külföldről. És még sem ébredtek. Még sem készültek. Hát iszen vannak események, melyek egy században egyszer ismétlődnek. De ezeket jól meg kellene jegyezni. És szájról- szájra, nemzedékről-nemzedékre juttatni. Ki tudja, mikor üt be ez az ismétlés. Melyik nemzedéket szerencsélteti. A természet pedig jó tanító. Minden népet arra figyelmeztet, arra tanít, a mi körötte a teendője. A kötelessége. A munkája. Miért nem tanulják meg a parti, a folyómenti lakosok pl. a csónakkészités mesterségét. És más ehhez hasonló munkát. Miért nem építik úgy házaikat, a hogyan az ár ellenében biztosítani kell? Hja! mondják! Könnyű ezt papiroson elgondolni, megtanácsolni. De a nép szegény! Éppen azért kell élelmesnek, okosnak, előre törőnek lenni. Ám olvassuk, hogy egyes községek lakói
