Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-25 / 8. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELÖ — De nem vettem ám, édes . . . csengett a leány hangja, mint a színtiszta ezüst harang csengése. Azt mondottam, hogy a virág ára csak harminc krajcár. És én többet nem fogadok el. És anyám se’ fogadná el. Én pedig vettem kosaramat .. . és elröpültem ... ide, vissza a falumba . . , édes anyám ótalmazó karjába, Anya és leánya egymás kehién. Egyik sir örömében ... ä másik örvend . . . egyetlen kincsében — érintetlen, szűzi ártatlanságában. A menyasszonyi koszorú végnapjai. Semmi sem állandó a földön. Még a menyasszonyság szűzi szimbóluma, a mirtuszkoszoru sem. Párisból érkezik hire a menyasszonyi koszorú alkonyának. A világ szivében, a franciák bűbájosán csélcsap, gyönyörű fővárosában már vége van a mirtuszkoszoru uralmának. Minthacsak ezzel is mutatni akarná az a mindenféle bűnökben nagyszerű város a saját céda- ságát. A szüziség ősi jelvényének helyét és uralmát pedig elhódította a minden emberi, vagyis inkább asszonyi álhatatlanságok legállhatatlanabja, a divat. Ma már alig látni mirtuszkoszorus menyasszonyt Párisban. Szinte különcködő kivételszámba megy ha, néha mégis akad menyasszony, aki az ősi fátyollal és koszorúval lép az eskető lelkész elé. A mai párisi menyasszonyok kis csipke-fej kötőt viselnek, amely tele van tűzködve friss, élő virággal. Az uj divat legelőször a nagyon elegáns körökben hódított, de hamarosan népszerű lett minden társadalmi osztály hölgyei között; s ma már nem is tarthat számot az elegáns menyasszony jelzőre az, aki nem fejkötőcskében lép az oltár elé. Már most csak idő kérdése, hogy mikor érkezik meg hozzánk is az uj divat. Valójában csak a kezdeményezéstől függ s az első fejkötős menyasszonyt hamarosan követni fogja a többi... Sok!... Mind... Aztán egy-két hónap még — mert a divatok meg a halottak nagyon sietnek — és nálunk is belealkonyult fátyolnak, mirtusznak, koszorúnak... No no, áll a magyar leány elébe! A góbé, a forrás meg a pohár. Messze a határszélen, a gyertyói havasok táján, kis társaság barangolt. író, festő, kik a népművészetet tanulmányozták. Régi templomok falain, alacsony házak kapubálványain, szemöldökfőin, tulipános ládákon, menyecskék, leányok ruháin keresték nyomait a nép egyszerű, tiszta törekvéseinek a szépre, színekre, formákra. Persze, nem vasúton ment az utazás, hanem tengelyen. Szekér kocogott-döcögött az utasokkal a hepehupás, kacskaringós, hegyes-völgyes utón. A nap keményen tűzött a kövek közé. Egyszer csak forrás locsogását hallják a völgyi bozótból. Az utasok arca fölragyog. Jobb lesz ez az üdítő ital, mint amit magukkal hoztak a szopókás korsóban. Nosza, leugrálnak a szekérről. Előkerülnek az iszák- ból a bádogpoharak. Az urak isznak. Aztán odanyujtanak egy poharat a kocsisnak. De bizony, az csak nekihasal a forrásnak és nagy kényelmetlenül, de mégis úgy iszik. Mikor főltápászkodik, a társaság egyik tagja megkérdi: — Hát aztán miért nem ittál a pohárból, mikor kéznél van ? Tán nem akarsz utánunk inni ? A mire a góbé megcsóválta a fejét, aztán jóízűen megtörölte a száját: — Dehogy, uraim. Csak azért ittam igy, mert a pohárból csak annyit ihatok, a mennyi bele fér, a forrásból meg annyit iszom — a mennyi belém fér 1 B OAZJDAK VILÁGA. B gra urna beh Ki bérelje a földet ? És most megint időszerű ezzel a kérdéssel foglalkozni, amikor az uj bank, amelyet röviden földbérlő banknak nevezünk, működésének megkezdése előtt áll. Tulajdonképen uj korszakot jelent a birtokpolitika terén az, hogy a jövőben kis tőkével rendelkező emberek is bérlők lehetnek. Mert tudjuk, hogy a bérbeadásoknak egyik nem másodrendű oka eddig az is volt, hogy a tulajdonosnak nem volt elég tőkéje az igazán jövedelmező belterjes gazdálkodás folytatásához. Ellenben volt a bérlőnek és ezért tudta sokszor megfizetni a birtok azelőtti tiszta jövedelménél gyakran lényegesen nagyobb összegű haszonbéri összeget. Éppen ez az ok ma is egyik legfőbb érve a földbérlő szövetkezetek elleneseinek, akik azt szeretik vitatni, hogy a forgótőkével nem rendelkező kisgazdák kezén a földek jövedelmezősége csökkenni fog, ami a közérdek szempontjából kétségkívül nem volna kívánatos. Afölött folyik tehát a vita, hogy ki bérelje a földet? A nagy tőkével rendelkező nagybérlő, vagy a földbérlő bank által támogatott kisgazda ? Hogy ezt a kérdést eldönthessük, vizsgálnunk kell a tényeket a maguk valóságában. Az kétségtelen, hogy a bérletek utján való hasznosítása a földeknek — a köz szempontjából — csak akkor kívánatos, ha az nem gazdasági visszaesést, hanem haladást jelent. Oda kell tehát törekedni, hogy olyan elemek béreljék a földet, amelyekből nem hiányzik sem az akarat, sem a képesség arra, hogy kezeik között a föld tőkeértéke ne csökkenjen és hogy azzal a gazdasági előrehaladással, amelyet saját javukra elérnek, egyúttal magát a nemzetet is hatékonyabban tudják előre vinni a haladás utján. Ilyenformán a mérleg kétségkívül a földbérlő szövetkezetek javára billen a nagybérlőkkel szemben, mert a földbérlő szövetkezetek sok kisebb gazdasági erő gyarapítására hivatvák, mig ellenben a nagybérletek csak egyes vagyonok gyarapodását segíthetik elő. Hátra volna már most annak as elbírálása, vájjon kellő forgótőke és gazdasági tudás nélkül nem csökkenne-e ezzel szemben magának a termő földnek az értéke? Nézetünk szerint, ami a gazdasági tudást illeti, az elengedhetetlen feltétel és nem is tudunk elképzelni földbérlő szövetkezetei anélkül, hogy annak tagjai egytül-egyig ne igyekeznének az avult gazdálkodási rendszerekkel szakítani és az okszerű gazdálkodásra áttérni. Enélkül nem is fog egyetlen egy földbérlő szövetkezet sem boldogulni, aminthogy a jelenleg működő hasonló szövetkezetek példája is azt mutatja, hogy a földbérlő szövetkezettel a gazdasági szaktudás emelkedése vele jár. Efölött tehát kár agodalmaskodni, mert csak azok a földbérlő szövetkezetek fognak életben maradni, amelyekben nem lesz divat faekével szántani, ami pedig a forgótőkét illeti, nem szabad elfelednünk, hogy a földbérlő szövetkezet tagja igen jelentékeny tőkével
