Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-25 / 8. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A közügyek iránt ma megcsappant az érdeklődés. Az igazi, kristálytiszta, mondjuk — eszményi érdeklődés. Mert erről ván szó. Mit tapasztalunk véges-végig a mi országunkban, megyei, városi és községi közügyeink menetében, sorsában és kifejlődésében. ? Azt a szomorú valóságot, hogy azok a nagyjelentőségű, milliókat, egész vidékeket érintő, sőt életkérdéses ügyek . . egyesek, klikkek, pártok és konzorciumok kezeiben, szolgaságában n}öszörög. Azt tapasztaljuk, hogy ma csak a mezei virágok illatoznak ingyen és a fecskék csevegnek érdek nélkül. Azt kell igenis megállapítanunk, hogy a közügyekért való harcok, lármák, futkosások legtöbbje is a magánérdekek platinájával és legtöbbször sarával vannak bevonva. Ujjal lehet reá mutatni azon eszményi, tiszta, fedhetlen alakokra, személyekre, akik ingyen, a kik érdek nélkül, magáért a közért, a közjóért dolgoznak, fáradnak, emésztik magukat — és főleg ha kell magánérdekeiket is fel tudják áldozni — a közjóért. Bizony, ha ilyen alakokra, eszményekre akarunk reá mutatni az ifjúság előtt: keresve kell keresnünk, mint a fehér hollót. Egyszer . . nem is olyan nagyon a távol múltban a szép lelkű Sennyei Pál felkiáltott: — Szolgáljuk már a hazát ingyen. Ingyen ! Micsoda fogalom, micsoda szó ma már ez: ingyen. Hiszen, ma kinevetik azt a jámbor lelket, a ki ingyen tud és akar is dolgozni a közért, az emberekért, a jótékonyság terén. Az eszmék tiszta világában. — Jó bolond! Jámbor lélek. Elmaradt ember — ez a neve annak, aki ingyen dolgozik. Tessék csak végig nézni, vizsgálni a mi parlamentünket ! Hányán viszik oda lelkűkben a tiszta, az érdek nélküli, az eszményi hivatást képviselői mandátumaikkal. A vármegye, a városok, a községek ügyeinek vezetéseiben, a bizottságok működésében nem ugyan- ily jelenségekkel találkozunk? Csak akkor vannak ébren az emberek, a köz- szolgálat emberei, ha saját vagy olyas érdekekről van szó, melyekért viszontszolgálatot várhatunk. Az emberek ma önmaguknak élnek és a más ügyét piszkálják. A maguk háza előtt nem sepernek. Mindig a más háza tájékát keresik. A közügyek pedig siralmas állapotban vannak. A sok-sok egyesületek is épen arra valók, hogy bebizonyítsák — az érdekek uralmát. Mig az egyesület kedvez a hiúságnak, a tekintélynek, esetleg a befolyásnak vagy jövedelmeknek: addig van ember. Aztán ? Ott pusztul, ott hull szét a leghangosabb célú egylet a közöny karjaiban. Ez a közöny, sőt cinizmus öli, őrli lassan, de bizonyosan ... a mi közügyeinket. Mester. Olvassuk el! A »Téli Esték<r-et e számmal és e télére befejeztük. De zavartalanul folytatódik a mi másik, hasonló irányú, szellemi tartalmú és vele egyező lapunkban a »Magyar Földmivelő«-hen munkásságunk. A ki tehát a mi Írásainkat továbbra is olvasni akarja, hozassa meg e címen »Magyar Földmivelő« kiadóhivatalunktól. Küldjön be két koronát és a nagy szünidőt kivéve, megkapja minden vasárnap négy hónapon át újra, egész november 1-ig a »Magyar Földmivelő*-t. A Magyar Földmivelő most vasárnapra következő számában kezdjük meg uj. igen érdekes regényünket: „Asszony, kinek párja nincs Eredeti népregény. Irta : Bodnár Gáspár. Hogy kél ki a hírlapi kacsa? Tudvalevő, hogy ha az újságok egyet-egyet fil- lentenek, vagy magyarán mondva, hazudnak, hát azt szokták rá mondani kacsa. Már mint hírlapi kacsa. Hogy és miként költik ezeket a kacsákat, hogy nevelik, mikép hizlalják, arra igen csattánós példát szolgáltatott a minap a következő eset: Az egész világ sajtója tele volt Károly Ferenc József főherceg legközelebbi világkörüli utazásának hírével, amit aztán hivatalosan siettek megcáfolni. Úgy történt a dolog, hogy Cartwrigt nagykövet ebédjén a leendő trónörökös a mellette ülő angol nőnek tréfásan ezt mondta: — Sajnos, itt kell hagynom ezt a szép várost, s megyek Ázsiába. Már hozzáláttam lovaim elszállításához. Az angol hölgy, ki nem tudta, hogy a főherceg a galíciai helyőrséget értette Ázsia alatt, elbeszélte, hogy mit mondott neki a főherceg s igy ment hire annak, hogy a leendő trónörökös világkörüli utazásra indul, először Ázsiába megy, sok lovat visz magával, mert nagy vadászatokon fog részt venni. * Hát ez csak egy kis pihéje a hírlapi kacsának. Pimasz légy, a melyet egy fricskával elkergetünk. De vannak gágogó, kiabáló, sőt ordító kacsák. Azok, melyek a családok szentélyéből, a polgár becsületéből, a közember tiszta, önzetlen munkásságából táplálkoznak és híznak. Ezeket nem lehet egyköny- nyen elhesselni, elhallgattatni. Ezek ártatlan áldozatokat kívánnak. És sokszor életet. Szép, nagyra- becsült életet. Bizony, bizony ideje volna egy kicsit korlátozni — az ilyen kacsahizlalást. Mikor még hire sem volt. A zalaszentlászlói asszony második házasságra kelvén, szokás szerint tanitásra ment a paphoz, azonban a tízparancsolatot elmondani nem tudá. A pap csudálkozva kérdé : — Hogy mehettél te először is férjhez, mikor még a tízparancsolatot sem tudod ? — Jaj kérem, — mondotta az asszony, — mikor én először férjhez mentem, még akkor hire sem volt a tízparancsolatnak.
