Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-04 / 5. szám
MAGYAK F ÖLDMIVELÖ 5 bot, hanem olyan módon, hogy ez a nyár derekán kibúvó apróhernyó azon tömegesen és egy csapatban maradva, mint ahogyan kikelt, meghámozza azt a levelet, melyen ő maga kelt. Sőt nemcsak meghámozza, hanem egyebet is tesz vele ' A sok apró jószág ugyanis a levélről annak csumáján (nyelén) át a hajtásra és onnan megint visszafelé a levélre vándorol és minden egyes hernyócska minden ilyen vándorláskor egy-egy szálat bocsát a szájából s azzal a levelet csumájánál fogva a hajtáshoz köti, sőt nem csak hogy oda köti, hanem sokszor elébb összehúzza mintegy összesodorja s csak azután köti azt oda a hajtáshoz, Tehát az a szárazlevél, mely az egész télen át a tán zörög, azért nem hullhat le, mert oda van kötve. Ezeket a hernyófészkeket okvetlenül pusztítsuk el ideje korán. * A könnyen rothadó burgonya kezelése. Bizonyos burgonyafajtákat, amelyek nagyon rosszul telelnek és a pincében vagy a kupacban hamar rothadni kezdenek, olyformán tehetjük ellenállóvá és tartósabbá, ha azokat a kiszedés után gondosan osztályozzuk, azután napnak kitelt helyen vékony rétegben kiterítve többszöri forgatással addig szárítjuk, mig a héjuk néhány nap után zöldes szint kezd ölteni. Az ilymódon kezelt szárított burgonya oly ellentálló lesz,'hogy a hideget tűri s 3 —4 fok hideg sem árt neki. De nem fog az a rakványban vagy a pincében csírázni vagy rothadni sem s ezért tovább tartható és használható. Az igy kezelt burgonya kiültetve kissé később csírázik és hajt ki a földből. Az Etna kitörése száz év előtt. A »Magyar Kurír« száz év előtti számában ezt Írja az Aetna kitöréséről : »A Kalábriai tudósítások szerént Szicília Országnak tűzokádó Yulkánusa, az Etna, melly egynéhány hetekig nagyon dühösködött. és sok tüzes moslékot hányt ki a’ maga telhetetlen gyomrából, a’ múlt hetekben letsendesedelt és tsak sürü fekete füst jön ki annak nyílásaiból. Az a’ láva, vagy tüzes moslék is, mely azokból kifolyt, és valamerre ment, mindent megemésztett, Catania városa előtt egy mértföldre meghűlvén, megállapodott. Azon időben, mellyben a tűzokádó Etna Szicíliában mozogni kezdett, a Nápoly-Országi Vulkánus is fölháborodott és a múlt hónapokban sok tüzes matériát hányt ki a’ maga torkából, a láva is folyt abból ki, mely a’ hegy tövénél levő térségen állapodott meg de kevés kárt tett. — Ebből kitetszik hogy e két Yulkánusnak valamelly föld alatt lévő ügyessége van. — A midőn az Etna dühösködni kezdett félvén azon környékbeli lakósok a reájuk következhető veszedelemtől, minden javaikat hajókra rakták és ha a láva, az az a tüzes moslék még tovább folyt volna életeknek megmentésére ők is tovább futottak volna.« Azok az anyósok... — Volt már büntetve ? — kérdi az elnök a vádlottat. — Igenis, 10 évre. — És ezt hol töltötte el “? — Odahaza. Ennyi ideig lakott nálam az anyósom. Demeter. TELI KIS MESEK. A fehér-kigyó meséje. Azon a vidéken, ahol én lakom, nagy becsben, sőt tiszteletben tartották a lakosok — a fehér kígyót. Mert azt hitték, hogy a melyik tűzhelyre a fehér kígyó beköltözik, abban a házban szerencse és áldás költözik be. Ezt a megbecsülést avval hálálja meg a fehér-kigyó, hogy nagyon otthonossá leszen. Jól találja magát a házban. Barátja, szelíd, hűséges barátja lesz öregnek gyermeknek egyaránt. A Timku házába is beköltözött egy fehér kígyó. Meg is látszott rajtuk. Jó móduakká lettek. Duslakodtak mindenben. A legféltettebb kincsük mégis egyetlen kis fiacskájuk volt. Abban a korban, mikor a gyermek, főleg a fiú gyermek — olyan kedves. És a fehér-kigyó barátja, jó bolondja is lett a gyermeknek. Játszott vele napról napra. És tűrt. Nagyon sokat tűrt. Ütést, csipést, öklelést, taposást. Hanem egyszer aztán a kis trónörökös olyat vágott a kigyó farkára, hogy az felszisz- szent... és megharapta a trónörökös — lábszárát. A trónörökös ordított, mint a sakál. Apja, anyja kirohantak a házból. És mikor látták, hogy a kigyó magharapta a fiút... és a lába vérzik, az apa rettenetes dühbe borult. Elvesztette eszének jobbik felét. Vett egy baltát és a fehér- kigyónak levágta a farkát. A fehér kigyó elvánszorgott a Timku házából. És egyelőre bokor tövében vett szállást. Ott gyógyitgatta a hálátlanságtól fakasztott sebet. Hanem Timku csakhamar eszére tér. Megdöbben. Hogy hát ő a fehér-kígyóval mint tett. Elvágta a farkát. Elűzte. Elüldözte. Az áldások forrását. A szerencséjét. Mi lesz. Megkeresi tehát a fehér-kigyót. És kérleli, jönne visz- sza; feledjék el, a mi történt. És legyen, minden úgy ahogyan — volt. A kigyó nem zúgolódott. Szemrehányóan sem sziszegett. De nagy komolyan bölcs módjára emigyen felelt: — Nem megyek vissza. Semmi esetben sem megyek. Mert úgy lesz, hogy te soha. de soha nem felejted el, hogy én megharaptam a fiad combját. És én sem tudom elfelejteni, hogy hálátlanul levágtad a farkamat. így mi jó barátok soha se’ lehetünk többé. És nem ment vissza. Elb. után. Régi ismeretség. A kecskeméti vásárban járt egy csongrádi ember komájával, akinek megakadt a szeme az ott levő komédiás majmám. Rövid idő múlva Czeglédre vetődött, ahol szintén vásár lévén, az atyafit kedvenc szórakozása ismét a komédiásbódé elé vitte. A véletlen úgy akarta, hogy ugyanaz a komédiás legyen ott s az atyafi örömmel szemlélte a már ismert állatot. A majom rá néz az öregre s hirtelen kezét nyújtja felé. — Áunyc! de rá ismert kigyelmedre! — szólal meg csudálkozva komája.
