Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-04-14 / 15. szám
XV. évfolyam. Szatmár, 1912 április 14. 15-ik szám. Megjelenik minden vasárnapSzerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám. PELMS 8ZEKHB8ZTÖ ÉS MlltÓTüLAJIIONOS : BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak: Egész évre . . . Fél évre .... . . . 2 Negyed évre . . . . . 1 Városaink és községeink nyakig vannak az adósságban. Ezt a biztos és eltagadhatlan jelenséget már régen tudtuk. Most azonban, hogy az egyes városok és községek költségvetését módunkban volt kissé j óbban szemügyre venni: hát megdöbbentő képen tárul elénk a már régebben ismert állapot. Sok község — a csőd szélére jutott. Gazdag, egykor módos, most is az áldások tengere közt levő alföldi községek nyakig vannak — az adósságban. Egyik napilap csak úgy érintően közli, hogy például Csépa 99, Szajol 98, Kötelek 97, Mezőtúr 87, Tisza-Siily 87, Alsó-Szent-György 85 százalékos pótadóval birja csak úgy, ahogy egyensúlyban tartani a maga háztartását. Nos, ez igy van a földmives lakosságú községekben. Mi lehet és mi van még a hegyvidékek sokkal szegényebb községeiben? És mi van azon városokban, hol a nagyzási mániát, a modern berendezkedést keservesen, hihetetlen pótadókkal kell megfizetni? Bizony, nem ártana mind, de mind sorra kiteríteni a városok és községek költség- vetését, piacra vinni, hogy lássqk — lássuk a szomorú, megdöbbentő jelenségeket. Ennek a lázas, rohanó és a holnapot hangoztató, de vele komolyan nem számoló kornak egyik betegségét, nyavalyáját látnok legalább a maga megdöbbentő valóságában — az adósságcsinálás betegségét. Mert ha ezekben a költségvetésekben foglalt kiadások, pénzszórások valóban azt eredményeznék, a mit joggal várhatnánk: a községek, a városok egészséges izmosodását, beruházását — még hagyján. Hiszen a- tőke maradna, mely meghozza a maga dús kamatját. De mikor semmi tervszerűséget, semmi érzéket nem látunk bennük, a mi csak reményt nyújthatna a jövendőre — akkor azt kell hinnünk és megállapítanunk, hogy itt könyelmü gazdálkodás és lukszus politika gyengíti és öli a nemzet lelkét és testét. Vannak községek, melyek nagy adósságuk dacára pocsolyában, hínárban, elmaradottságban vergődnek. Községek, melyekben még nem is ébrednek, hanem szomorú megadással mondogatják, lesz a hogyan lesz. Már rosszabbul nem lehet. Ahol nem találunk egyetlen szociális intézményt. Ahol a művelődés, a haladás, az ujabbb munkaforrások megnyitása még névszerint is ismeretlen fogalmak. Amely községeket aztán a lelketlen iró-emberek a színpadra visznek és a világpiacán, Berlinben állítanak pellengérre. Ahelyett, hogy itthon csendes, okos és őszinte munkássággal ébresztenék fel a népet. A városokban a színházak, kultúrpaloták után futkosnak. És szavazzák derüre- borura a nagy összegeket. Kórházakra nincs pénz. És a színházakban, a mozikban tönkreteszik az igazi kulturéletet. A minden második házban levő korcsmák pedig elveszik a nemzet vérkeringésétől a táplálékot, hogy egyesek kezébe tegyék a hatalmas tőkéket, melyeken megszerezhetik a nép földjeit. Városok és falvak azon az utón haladnak, a melyiken halad ma millió ember. Az adósság csinálás lejtőjén — a könnyelmű élet Utjain. Mester.
