Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-04-07 / 14. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELŐ B GAZBAK VILÁGA. B aura A kisgazdák és az állattenyésztés. Az országos állatösszeirás eredményét nagy érdeklődéssel fogadta az egész közvélemény. Adatai több tekintetben meglepők, de legmeglepőbb az a tény, hogy állattenyésztésünk terén erősen előtérbe léptek a kisgazdák. Maga a statisztikai hivatal is megállapítja, hogy különösen a jobban jövedelmező sertéstenyésztést a kisgazdák karolják fel a nagybirtokosokkal szemben, akik a sertésbetegségek következtében jelentékenyen apasztották állományukat. Az összeírás egyéb adatai is arra vallanak, hogy a hazai állat- tenyésztők között mind nagyobb többségre jutnak a kisgazdák s ha pár éve az ország állatállományának kétharmada volt a kisgazdák kezén, ma a 2,264.656 állattulajdonos közül kétmillió bizonyára a kisgazdák osztályából kerül ki. Ezzel szemben halomra dől az a vád, hogy az állattenyésztés vámvédelme csak a nagybirtokosoknak használ s hogy az argentínai hús és a balkáni állatbehozatal meggátlása csak nagyúri kívánság, mert az állattenyésztés vámvédelme annak a kétmilló kisgazda becsületes jövedelmének megóvására irányul elsősorban, akik az állattenyésztők túlnyomó zömét alkotják. * Gazdasági tanfolyamok. A földmivelésügyi minisztérium pályázatot hirdet az okszerű méhészet ismertetése és terjesztése céljából a vasúti alkalmazottak részére Szegeden, Kaposvárott és Szatmárnémetiben ez év junius 1—18. és julius 22-től augusztus 8-ig terjedő időben tartandó méhészeti tanfolyam résztvevői helyeire. A pályázni szándékozók folyamodványukat egy hónappal a látogatni kivánt tanfolyam kezdete előtt adják be. — A kisbéri tej- munkásképző iskola ez év május 1-én kezdődő egyéves tanfolyamára tiz ösztöndíjas tanulót vesz föl. Erre a tiz helyre az iskola vezetősége pályázatot hirdet. A folyamodni szándékozó folyamodványaikat ez év április 10-ig nyújtsák be az iskola vezetőségénél Kisbéren. — A gödöllői állami méhészeti gazdaságban földmives gazdák részére ez évben négy, 18—18 napra terjedő méhészeti tanfolyamot fognak tartani. Az első május 2—19-ig, a második május 22-től junius 8-ig, a harmadik junius 12—29-ig és a negyedik julius 3—20-ig fog tartani. Minden tanfolyamra 20—20 ingyenes látogatót vesznek fel. A pályázni szándékozók kérvényeiket legalább egy hónappal a választolt tanfolyam megkezdése előtt nyújtsák be a földmivelésügyi miniszterhez. * Mezőgazdasági póstacsomagok A Magyar Gazdaszövetséget élénken foglalkoztatja a közvetítés terén tapasztalható visszaélések megszüntetése és ennek egyik hathatós eszközének tartja a mező- gazdasági postacsomagok meghonosítását. Az egyesület hivatalos lapjának, a »Gazdaszövetségének most megjelent számában érdekes fejtegetéseket talál az olvasó erről az időszerű kérdésről. A »Gazda- szövetség« szerint a mezőgazdasági postacsomagok rendszeresítése egyszeriben közelebb hozná a fogyasztót a termelőhöz. A baromfitenyésztő, tejtermelő, gyümölcstermelő, zöldségtermelő nem volna kénytelen akármilyen kevés termésével a város piacot felkeresni, fuvarra, élelemre s piaci dijakra költeni, vagy pedig közvetítőnek eladni baromfit, vajat, túrót, gyümölcsöt, zöldséget, hanem összeköttetésbe lépve egy-két fogyasztóval, 40—50 kilogrammig postára adhatná áruját, mert a posta 80—100 fillérért a lehető legsürgősebben továbbítja az ország legtávolabbi városába, vagy falujába úgy, hogy a címzett fogyasztónak érte sem kell menni a posta- hivatalba, mert házhoz viszi a posta a csomagot, amint megérkezik, «Mi agráriusok — úgymond a lap — megígérjük, hogy a drágaság leküzdésében minden jóravaló törekvést támogatunk, amely a gazdák jogos érdekeit nem sérti. Álljuk a szavunkat s ismételten ajánljuk, követeljük a gazdasági postacsomagok intézményének behozatalát, mely a szövetkezetek után legalkalmasabb eszköz arra, hogy a termelőt közelebb hozzuk a fogyasztóhoz s a fölösleges és áremelő közvetítést kiküszöböljük«. Miért drágább a tojás? Városi urinő: No lelkem, ez már borzasztó, de hogy ilyen drága a tojás. Falusi asszony: Drága ? Hiszen most minden drága. Városi urinő: De mégis Falusi asszony: Hát elkívánja a tekintetes asszony, hogy csak a falusi tyúkok tojjanak olcsón. Pláne most, mikor himest kell tojniok. Mozog a föld a bankok alatt. De csak azon bankok alatt, melyek homokra, lelketlen spekulációkra, csalásokra, gondatlan életre és nagy úri fizetésekre spekuláltak. És építettek. Ez a mi kis újságunk, már három hónap előtt egész biztosan megjövendölte, hogy földrengés lesz. És mozogni fog a föld sok-sok bank alatt. Nem kellett hozzá nagy jóstehetség. De bátorság igen. ’Iszen a mi vészhirünket sok-sok pénzkapacitás megmosolyogta. Hát most mosolyoghatnak. Keserű mosolygás azonban az ilyen mosolygás. Mert nem az öngyilkos, a megszaladt, a hurokra került bankmesterekről van szó. Hanem a sok-sok szegény emberről. Azokról, a kik keserves, verejtéken szerzett garasaikat tették oda be, bízván a homokra és csalásokra épített bankokban. És szó van a tisztességes, komoly takarékpénztárakról, melyek ártatlanul szenvednek és melyek iránt is a közönség kezd bizalmatlansággal viseltetni. Pedig kár. Mert azzal csak az ország nemzetgazdaságának árt. A pénzpiacot teszi válságossá. A mi pedig baj. Mert ezt az állapotot megint csak a szegényebb néposztály, főleg a kis gazdák érzik meg. Hadd pusztuljon hát a férgessé. Hadd seperjen végig a tisztitó szél. De vigyázzunk, hogy indokolatlan kiabálásokkal, félrevert harangokkal ne ingassuk meg a szolid bankok, takarékpénztárak, sőt hitelszövetkezetek iránt való bizalmat. A hitelszövetkezeteknek éppen most van legjelentősebb és legmesszebbmenőbb szerepük, hivatásuk Közgazdaság.