Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-02-26 / 8. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ 5 Hol a legbővebb aratás Magyarországon ? Erre a kérdésre röviden és határozottan tehet felelni. A bankok talaján. A takarékpénztárakban. A részvényesek világában. Tessék megvizsgálni a bankok, a takarékpénztárak üzemének eredményeit. Amelyek pedig nagy óvatossággal és körültekintéssel vannak a finánc- politika minden furfangjával megszerkesztve. Mit hoz az a mag, melyet a részvényekbe elhelyeztek a részvények gazdái? Hova emelkedett értékük. Tessék megtapasztalni, mi díjazásban, mi jutalékokban részesülnek mindazok, a kik a bank termelő munkájához csak úgy ni, passzióból, hiúságból, a penziósok kényelmes foglalkozási vágyából hozzájárulnak. Tessék megtapogatni a tartalékalapokat. Tessék belenézni a telekkönyvekbe, a hova a bankok letelepedtek. A nagyobb és kisebb városok fényes palotáinak, házainak banki kölcsöneit is jó lesz megspektálni. Akkor némileg tisztában leszünk azon kérdéssel: kik és hol aratnak ma legbővebben ebben a szegény hazában. De ’iszen nem irigyeljük ezt az aratást. Elvégre ez is kell. így is kell. Ámde — ne fenjék fogukat a pénz, a részvényesek gazdái a földnek gazdáira, munkásaira se. Mert Magyarországnak, fejős tehene még mindig a gazda. A föld. A föld adója. Abból él az ország, Abból zsíroznak a bankok. A bőrkabátosok és a gubás paraszt az ő legjövedelmesebb forrásuk. S mégis ha az idők, a körülmények csak kissé is megbillentik a búza, a marhaállományuk megszokott, lenyomott, mesterségesen kijátszott mérlegét: már hallszik a vészkiálltás ... —- Az agráriusok! A bőrkabátosok! A nagy urak! Az osztály érdek. Voltaképpen úgy áll pedig a dolog, hogy azok kiabálnak, a kik — lett légyen jó vagy rossz termése a földnek, lett légyen marhavész vagy pusztulás ... mindig aratnak, mindig zsirozóra találnak. És el akarják hitetni ezzel a boldogtalan országgal, hogy itt a milliókat a kormányzat az agráriusok boldogitására dobálja. Hol vannak a zsidók? Szegeden jól ismert alakja volt bizonyos Smólen Tóni nevű mázolómester, aki azon jó tulajdonsága által vált híressé, hogy munkájáért az előlegeket mindenütt fölvette, de az elválalt munkát sohasem végezte el teljesen. Egyszer ősszeakadt egy vagyonos zsidó kereskedővel, aki megbízta azzal, hogy ujonan épült házában a mázolási munkákat végezze el. Az egyik terem plafonjára »a zsidók átkeléséta Vöröstengeren» kellett megfestenie. Smólen szokása szerint fölvette az előleget, az említett terem plafonját bemázolta vörösre, aztán otthagyta az egész históriát, mint Pál az oláhokat. A kereskedő rohan a mázolóhoz, hogy mi lesz ?! Fejezze be legalább a megkezdett müvét a zsidók átkelését a Vőröstengeren. — Hát az már be van fejezve. — Hogy volna befejezve ? Hiszen az egész fal vörösre van mázolva. — Igen, az a Vöröstenger. — Jó. De hol vannak a zsidók ? — A zsidók 1 Hogy hol vannak a zsidók ? — mondja a dicső piktor fejét vakarva, — azok már átkeltek a tengeren. Tövisek és virágok. Biztató jelenség, hogy — Vissza a főző kanálhoz! cimü, e helyen Írott soraink nyomán oly szép számú majd komoly, majd igazán derűs, sőt humoros hozzászólások érkeztek. Nőktől és férfiaktól egyaránt. Egyik férj például (világért el nem árulnám a nevét) például gyermekmódjára »ácsingózik« a házi kenyér után. Amilyet otthon, az édes anyja házában evett. — Hja — írja — ez most nincs módomban. Pedig magam ura volnék vagy valami. A magam tűzhelyén élek. Ma, a mi világunkban bizony a piac, meg a pék járja. Kenyér dolgában is. Uram, — Isten bocsássa meg bűnömet — mikor én naponkint fenszóval imádkozom a »Miatyánk«-ban, hogy „add meg nekünk a mindennapi kenyerünket« hát titokban, gondolatban mindig odalopom: »házi kenyerünket!» Miér’, mer’ azér’, hogy őszintén — kegyetlen azután ácsingózom, a jó házi kenyérért. Olyan mindennapi kenyér után. melynek csak izét érzi ma már sok sok család. És nyelvünkkel csattintunk a jó izes kenyérre. Arra a kenyérre, amiből úgy kanyaritottak le apáink, anyáink egy-egy silápot, hogy magát a kenyeret is szivükhöz szorították. Nemcsak azt, a kiknek »jó szívből« vágták, kanyaritották. Hja, ma már sok, sok családban a piac, a pék járja. Ez bizonyos. * * » A nőnek nincs hatalmasabb védő fegyvere, bája, vonzó ereje és kincse, mint tiszta, természetes, liliomfehér szemérem érzete. Oh, a férfiak is tudják ezt. Nagyon jól tudják. És annyira tudják, hogy még a legszabadabb lélegzetű férfi is tisztelettel, hódolattal, megadással és becsüléssel adózik a természetes, mocsoktalan női szemérem előtt. Olvasom, hogy egy nő, a kinek udvarlója közismert szabadszellemü nőhóditó vala, mikor a fényes bálterembe belépett... lehetetlen, kivágott báli ruhájában pecskelődve, szinte feltűnően keresi fent emlitett férfiút, neki hódolóját. Végre találkoznak. A férfi szinte visszadöbbenve áll a nő előtt. — Mi az? kérdezi a nő csudálkozva. Talán valami különös van rajtam, amit észre vett... — Oh igen. Azt vettem észre, a mi nincs önön, drága hölgyem. És faképnél hagyta a nőt. Aki tüstént érezte, hogy még a legszabadabb férfi is — elitéli, sőt megveti — a szemérmetlenséget. Mester. Jó gondolat. A papa: Gondold meg jól, kedves gyermekem, hisz éhen kell halnotok, ha ennek a szegény fiúnak leszel a felesége! A leány: Már mindent meggondoltunk. Emlékezik még arra a tyúkra, melyet nagynénémtől kaptam ? A papa: Igen. A leány: Nos hát, a minap azt olvastam, hogy egy jó tyuk évenkint húsz tojást tojik. Jövő évben tehát már huszonegy tyukunk lesz s minthogy ezek is csakúgy raknak tojásokat, mint az első, tyúkjainak száma az év végén 420-ra fog rúgni. A rákövetkező évben a tyúkok száma 8409-re, az azután következőben 160.000-re, a legközelebbiben pedig 3,360.000-re fog emelkedni. Képzelje már most! Ha egy csirkéért csak 50 krajcárt kapunk, ez 1.608.000 forintot tesz ki. Akkor aztán, kedves papuska, kölcsön adunk önnek annyi pénzt, amennyit csak akar 1
