Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-02-26 / 8. szám
6 MAGYAR FÖLDMIVELÖ il MI UJSÁ0? BH ■ tan Tarka-képek. Régi-i'égi közmondás, hogy nincs az a hosszú farsang, melynek meg ne lenne aztán — a maga böjtje. Hát az idei farsang elég hosszú volt. Immár elérkezik rá a bojt. Az igaz, hogy a farsang második felébe ugyancsak belemarkolt a kemény tél. Akár üstökénél fogva tépdelte. Ám azért a vigság hangja hullámzott itt is, ott is. Pedig hát az egész társadalom tele van panasszal. Hogy nagy a drágaság. Hus-inség van. Minden méreg drága. Nem igen látszik meg a közönségen. Vagy talán a mai kor embere inkább bőjtöl, csakhogy a vig- ságából, az élvezetekből, az érzékek csiklandozásából ne kelljen engednie. Körülbelül úgy vagyon. * * * A nagy böjt az emberi lélek megpihenésének, a magábaszállásnak lenne komoly időszaka. Sokakra nézve az is. De mások tudni se’ akarnak erről. Bálokat rendeznek. Beletáncolnak a nagy böjtbe is. Sokszor csak azért is! Persze, ha aztán jön az Élet nagy Véletlene, mint a hogyan ma szokták nevezni az emberek, a családok szerencsétlenségeit, pusztulásait elszegényedéseit: akkor akarva, nem akarva lecsücsülnek, összegémberednek. És kiabálják, susogják, hogy hát milyen kegyetlen az Élet. Igazságtalan. Pedig legtöbbször, minden ember saját szerencséjének, sőt boldogulásának kovácsa. * * * Messze... messze — más világba... hullanak az emberek ezer és ezer számra. A legnagyobb, a legkegyetlenebb Kaszás... a pestis vágja a rendet az ember milliók közt. Ennek a nagy Kaszásnak meg az a természete, hogy sokszor gyorsabb, mint a szél, mint a vihar. Félő, hogy lehellete, a vész Európába is átcsap. Azért bizony jó lesz felfegyverezni azt a másik nagy hatalmat; az » Egészséget«-et. Punktum. — A király. Királyunk ő felsége e sorok írásakor még mindig közöttünk van. És jól találja magát hű magyar népe közt. A kihallgatások rendre folynak. A nagy udvari bálra a budai várba érkeztek a világ összes diplomáciai képviselői. — Hát a politika? A képviselőházban a bankjavastat kapcsán afféle teknikai obstrukció folyik. T. i. a szavazások özöne állítja meg a tárgyalás rendes menetét. Határozati javaslat és ennek leszavazása. Újabb javaslat( újabb leszavazás. Ez a képviselőház munkája. Bizony, bizony elborul a nemzet lelke, mikor a drága idő igy telik el — játékkal. Pedig a nemzet életében a kis idő is nagy, igen nagy darab idő. — A szatmári újságírók egyesülete. A szatmári újságírók egyesülete (szindikátusa) a napokban alakult meg. Célja igen nemes. Védeni a közjót egyesült erővel. Védelmezni az újságírók tekintélyét, helyzetét és magasabb érdekeit. Az alakuló gyűlés vezetésére a hírlapírók lapunk szerkesztőjét kérték fel. E gyűlésen olvasták fel a pontozalokat, melyek megjelölik a működés irányát. Elfogadták. És kimondották a megalakulás megtörténtét. Aztán megválasztották a tisztikart. Tiszteletbeli elnökökké választották : Fejes István dr-t és Bodnár Gáspárt. Ügyvezető elnök: Seress Imre. Alelnökök: Veréczy Ernő dr. és Varjas Endre. Titkár: Biky Andor dr. Az egyesület már működésben van. Az alakuló gyűlést Bodnár Gáspár tiszteletbeli elnök lelkes beszéddel fejezte be. (K—r.) — Nagy tűzvész Szegeden. Vasárnap éjszaka óriási tűzvész pusztított Szegeden. Körülbelül éjféltájban kigyuladt az államvasutak rókusi kocsijavító műhelye. A tűzoltók, akik épen a pályaudvaron oltottak egy kisebb tüzet, gyorsan etvágtattak a rókusi gépműhelyekhez, ahol a tűz már javában puszlitott. Alig félóra alatt majdnem az egész város lakossága ott tolongott a lángtenger körül. A kiváncsiakat a negyvenhalodik gyalogezred kirendeltsége szorította vissza a veszedelmes helyről. De igy is csak nagy nehezen tudták a rendet fönntartani. A kivonult rendőrök és katonák sorfalát is áttörte az óriás néptömeg. A tűz olyan gyorsan terjedt, hogy alig egy negyedóra múlva a kocsijavító csarnok mellékhelyiségeire, a mérnöki irodára, a kárpitos, fényező és a bádogos műhelyekre is átcsapott. A mellékhelyiségeket csak egy vékony fal választotta el a csarnoktól. A nagy hőségtől ez a fal megrepedt s a réseken keresztül szabad utat talált a tűz. A kár igen nagy. — Akinek a fejében vasdarabot találtak. Az angolországi chelli szegényházba egy Graty nevű cipészt vettek fel, aki állandóan olyan súlyos fejfájásban szenvedett, hogy nem tudta mesterségét folytatni. Az orvosok, akik megvizsgálták, azon a véleményen voltak, hogy agyhártyáján valószínűleg egy daganatnak kell lenni, amelyet máskép, mint operáció utján onnan eltávolítani nem lehet. Megoperálták Gratyt és agyvelején egy négy centiméter széles vasból készült kis szerszámot találtak s megállapították, hogy az csak a fülön keresztül juthatott erre a nem neki való helyre. A beteg, mikor megkérdezték, kijelentette, hogy fogalma sincsen mily módon kerülhetett a vasdarab a fejébe Az operáció után nemsokára meghalt. A boncolás után közölték özvegyével, hogy a megboldogult rendkívül erős mértékben alkoholista volt s valószínű, hogy a vasdarabot részeg állapotban dugta a fülébe s miközben elakarta távolítani, egy ügyetlen mozdulattal átlökte a dobhártyán és úgy kerülhetett ez az agyfelületre. — A szeszélyes február. Tavaszi verőfény, majd egy kis hirtelen jövő és hirtelen távozó havas eső, majd hüvöses szél, ilyen áprilisi szeszélylyel viselkedett hétfőn. Ez a változékonyság megmutatkozott az ország legtöbb tájékán. Aradon fél óra hosszáig borsó nagyságú jég esett. Az egész megyéből langyos időt jelentenek. Mára- marosszigeten annyira megenyhült az idő, hogy a környéken mindenfelé rohamos az olvadás. Az Iza és a Tisza megáradt és sok helyütt elöntötte az utcákat. Hétfőn félelmetes vihar dühöngöt. E sorok Írásakor itt, Szatmáron újra tél van. — Tizenöt éven alóli kiskorúak eltiltása a korcsmák látogatásától. Veszprém vármegyének a jelenleg érvényben volt szabályrendelete szerint a 15 éven alóli gyermekek a korcsmákban és hasonló nyilvános mulatóhelyeken szüleik, felmenő rokonaik és felnőtt testvéreik társaságában megjelenhettek. A szabályrendeletben biztosított eme szabadság folytán azután a kiskorúak minden korcsmában s nyilvános mulatóhelyen tömegesen ott voltak, ami által egyrészt testi és lelki megmételyezés- nek voltak kitéve, gyakran züllésnek indultak s másrészt ezen mulatóhelyek nyújtotta szórakozásokat megszokva, magukat az iskolai fegyelem alól is kivonták. Ezt az állapotot most megszüntette Csokonay Zsigraond nagyeszgári plébános, iskolaszéki elnök azzal a dicséretreméltó tényével, hogy a vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlésén a szabályrendeletnek oly értelmű módosítása iránt tett indítványt, miszerint a 15 éven alóli gyermekek még szüleik, felmenő rokonaik, vagy felnőtt testvéreik társaságában se jelenhessenek meg a korcsmák, pálinkamérések és az ilyen I helyeken rendezett nyilvános táncmulatságokon.