Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-03-26 / 12. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELÖ B OLVASÓ KÖR. B H B B A tiszaparti menyecske. Elbeszélés. — Irta: Bodnár Gáspár. — — Most szerencsém van. De ki tudja, meddig tart, aggódott a gazda, elpalástolhatlan nyugtalansággal. — Adja Isten hogy jó sokáig tartson a szerencse, emeli fel a poharát az ifjú. És koccantott a vendéglőssel. Sinkovicsnak kimondhatlanul jól estek ezen szavak. Nyomban finomabb borért ment. És útközben sürjen mondogatja: — Ez nem ellenségem. Ez nem irigyli szerencsémet. Ez jó fiú. Aztán poharaznak. S mikor Vendel urnák füle töve kissé melegedni kezd, neki bátorodik. — Már engedjen meg öcsém-uram. hogy megkérdezzem, állandóan városunkban tetszik lakni? — Igen, már egy éve. Festő vagyok. Nevem Csigav Lajos. Mármorstein ur lestő üzletében dolgozom. — Mármorstein — Mármorstein — kiált fel Sinkovics egymásután háromszor is. — Ismeri talán uraságod ? — Mármorsteint — Mármorsteint ? Ismerem. Es haragba is vagyunk egymással. Pedig én már nem haragszom reá. De hát mégis! Mikor úgy csúffá tett! — Csúffá tette ? Önt csulfá tette! — Hát kérem a dolog igy áll. Megrendeltem nála ezt a címert. Tetszik ismerni, látni. A tiszaparli menyecskéi. És ez a Mármorstein tudja mit csinált? Az a Mármorstein! — Mit uram ? Kiváncsi vagyok! — Lefestette az én leányomat a Hánikát! A leányomat, menyecskének. A Mármorstein. — Hiszen azzal nem vétkezett olyan nagyot mosolygott az ifjú. Utóvégre el kell ismernünk, hogy Sinkovics Hánika kisasszony nem is méltatlan a festő ecsetjére. A legszebb tiszaparti leány! Azt mindenki elismeri ám. — De nem menyecske! — Hiszen nem is lesz mindig leány. Egyszer csak jnenyecske válik tán a kisasszonyból is. — Igaz, igaz, — mormolta Sinkovics és újra töltött a poharakba. Ittak .... Aztán a fiatal ember odahuzódik Sinkovicshoz, mert már megnépesedett a szoba. És igy szól: — ígérje meg, hogy nem haragszik Mármorstein urra. — Nem haragszom. Mondottam. Egy cseppet sem haragszom. Bár itt volna. — Hát jó uram, ne is haragudjék. Mert azt a tiszaparti menyecskét nem Mármorstein festette, hanem — én. Sinkovics urnák csak nem leesett az ála. Egy szót sem tudott kiejteni. Próbált beszélni. De torkán akadt a "hang, akár a néma embernek. Csak nagysokára mekegte: — Hát i—i—is—ismerte az én Hánikámat már ennek előtte is? — Mikor idekerültem mindjárt. Sokszor sétáltam igy a Tiszapartján ... És láttam a Háni kisasszonyt . . . Sokszor .. . nagyon sokszor. Mindennap. Könnyű volt lefesteni. A terem már megtelt vendégekkel. Az ifjú vette kalapját és távozott. Sinkovics meg nagytitokban benső szobájába hívta Hánikát és súgva kérdezte: — Láttad azt a fiatal embert? a kivel az asztalnál ültem? — Láttam, apám. — Ismered őt? — Nem ismerem! Sinkovics ujjával hamiskásan fenyegeti Hánikát. — Nem mondasz igazat, Hánika! — Apám, én nem szoktam hazudni. Nem ismerem. Nem tudom kicsoda. Csak mint rendes vendéget látom itt minden vasárnap. — Azt hiszed, hogy nem tudom . . . — Mindig gondod van reá, hogy jól kiszolgálják. — Furcsa! Hiszen ez kötelességem. — No csak ne takarj semmit . . . (Folytatjuk.) Mi mozgatja az órát ? A tanítónő az erőről beszél a gyerekeknek s kérdéseket tesz fel. — Mi mozgatja a mozdonyt? — A gőzerő! — szól egy gyerek. — Hát a kocsit ? — A kocsit a lóerő! — felelnek többen. — Hát az órát mi mozgatja? Senki sem felel. Egyet felszólít hát a tanító. — Na, Szericsán, mi mozgatja az órát? — Az órát, — felel a fin — az órát a kutya mozgatja, ha rászáll a légy ! BEI A SZERKESZTŐSÉ» TELEFONJA. « a a B Még mindig sokan nem küldötték be a lapunkra való előfizetést. Igen kérjük mélyen tisztelt barátainkat, hogy szíveskedjenek az előfizetést rendezni. Nagy szolgálatot tesz nekünk az az olvasó, aki — ha velünk valamely ügyben levelez — megírja lappéldányának cimszalaga számát. Pl. igy: Cimszalag 236. Rengeteg időt nyerünk a gyors elintézésre. Előfizető. Ha Mária-Czell-el akar megismerkedni és pedig hitelesen, gyönyörűséggel hozassa meg Tó//i Jánosnak : »Mária-Czell« cimü szép képekkel ellátott könyvét. (Fertőmeggyes, Sopron vm) Ára 1 kor. 50 fillér. Itt a kérdezett zarándoklat ügyében is felvilágosítást kap. T. Sarolta Irg. nővér. Igen örvendünk, hogy szívesen, kedvesen fogadták a mi heti postánkat. Bár többet is tehetnénk. De ’iszen mindennek el kell jönni annak rendje és módja szerint. K. K. Persze. A lap, már t. i. a miénk pompásan beválik, de nem az ön reklámozására. Fogjon más baleket. Előfizető I. Ha valaki annak idejében és rendje szerint nem kapja meg lapunk valamelyik számát, kérjük szívesen, Írjon levelező-lapon azonnal vagy legalább egy két hét alatt a hiányzó számért. Nincs raktárunk, hogy egyes számokat őrizzünk. Cs. Cs. Baksa. Igen, a hivatalos, tudományos tavasz márc. 21. Csakhogy hát nálunk [még sokszor a tél anyóka nem pakol el. Más égalj alatt meg már izzadnak. — Kiváncsi. Igenis mi jó lélekkel ajánljuk az Első Magyar Ált. Biztositő Társulatot, Megbízható és emberséges és szép múltú intézmény. Hogy miért nem kardoskodunk egy más biztositő intézet mellett: az a mi privát dolgunk. Annak bizonyosan meg van a maga oka. Ezt azonban még egyelőre lakaton őrizzük. ^----^/) MOR VÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.
