Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-03-19 / 11. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELÖ magyar nemes testőr. Szivdobogva lép be kérvénynyel kezében a nép fiai közül jelentkező és szemben találja magát a királlyal, ki íróasztalához támaszkodva, katonásan áll. Kék szemében atyai jóság sugárzik, még akkor is, ha az eléje járuló alattvaló kissé ügyetlenül hajtja is meg magát s félszeg zavarában a torkán akad a szó. A király bátorítóan mosolyog, sőt kérdez is, ha végképpen cserben hagyja lélekjelenléte az előtte állót. Tudja az uralkodó, hogy ez a félelem nem szolgai, gyáva megalázkodást jelent, hanem a segitségetkérő izgalma, hiszen egész élete, jóléte, családjának boldogsága függ e perctől. Mint említettük, a király tapasztalt, emberismerő, a mellett egyeneslelkü katona, a ki gyűlöli a pózt, a hízelgést és tettetést. Azért oly esetben, midőn a kérvényt nyújtó térdre veti magát és rimánkodik, mint ez gyakran előfordul, kevésbbé kegyes és a kérést is ritkábban teljesiti, mint ha valaki illő tisztelettel, de bizalmas bátorsággal beszélve, rokonérzést kelt maga iránt. Az előbbi esetben mozdulatlan marad a király, csupán a kérvényt veszi át és fejével bólint, jeléül, hogy vége az audenciának, távozhatik az illető. Kedvezőbb jel, ha megjegyzi: Figyelembe veszem és biztos a dolog, ha ceruzával nyomban megjelöli a kérvényt. Főleg a hölgyek nagyon idegesek, félénkek a várakozás alatt az előteremben. Nemrég Bécsben történt egy eset, a mi ő felségét is megindította. A kincstári uradalom egyik elhalt gazdatisztjének árvája ment a király elé kegydijat kérni. A gyászruhás, fiatal, csodaszép leány látszólag nyugodtan ült az előteremben Erzsébet királyi hercegnő volt zongoratanárnője mellett, a ki a kapott rendjelet megköszönni ment ő felségéhez. A névsor szerint a zenetanárnő megelőzte a gyászruhás leányt, ki csak az ő távoztával juthatott a király színe elé. Alig tűnt el fekete ruhája a nehéz függöny mögött, már nyílt ismét az ajtó s ezúttal maga a király jelent meg ott, izgatottan kiálltva : Segítség! A testőrtisztek besiettek s ott találták a padlón, ájultan a gyászos hölgyet. A fiatal leány ugyanis a királyt megpillantva, az izgalomtól eszméletlenül összeesett. Minthogy nő nem volt a közelben, egy lakáj futott az eltávozott zenetanárnő után, őfelsége nevében kérve, hogy az ájult leánynak segítséget nyújtson. Az eset természetesen a kérvényre irányította a király figyelmét és a legkegyesebben elintézte. Egy magyar „kádi“ ítélete. Egy községi biró hallott valamit a félbizonyitékról harangozni. Nemrégiben két pörös atyafi került eléje, húsz korona tartozással vádolván egyik a másikat. A bepanaszolt tagadta a tartozást. — Hál mivel tudja bizonyítani, hogy az adós csakugyan tartozik magának húsz koronával ? — Ehun a sógorom, ő tanuskodhatik az igazságom mellett. S csakugyan a sógor híven igazolja a tartozás fennállását. — Több bizonyíték nincs ? — faggatja a biró a panaszost. — Nincs. — Már pedig csak két tanú a teljes bizonyság, egy tanú csak félbizonyiték. Ilyenformán a húsz koronának csak a felét: tiz koronát Ítélek meg. Megérteték ? Elmehetnek. ■ »AZDÄK világa, b E0 (O A méhek tavaszi gondozása. Az első tavaszi kirepüléskor a méhésznek fontos szerepe van a méhesben. A gondos méhészek közül ki is ne várná türelmetlenül ezt az időt, hogy segítségére legyen kedves kis rovarainak. De türelmetlenül várják a méhek is, hiszen szinte beteggé teszi őket a téli hosszú fogság s minél tovább tart a hűvös, zord idő, annál világosabb lesz az ő helyzetük. Kisérjük tehát figyelemmel a méhek első kirepülését, mert ilyenkor győződhetünk meg legjobban a méhek állapotáról. Ha a méhek még meleg, szélcsendes időben sem mozdulnának ki a kaptárból, akkor kopogtassuk meg annak oldalát és leheljünk be a röplyukon s így serkentsük őket a kirepülésre, de ha ez sem használna, akkor nyissuk ki a kaptárt, nézzük meg a családot, mert legtöbb esetben az nagyon elgyengült, vagy már egészen el is pusztult; utóbbi esetben nincs mit rajt segíteni, az elgyengültet azonban legjobb a szomszéd családdal egyesíteni. Az egyesítés legkönnyebben úgy történik, hogy előbb eltávolítjuk az anyát, ugyanakkor a fiasitásos keretről lesöpörjük a méheket és azt áttesszük közvetlen a szomszéd család költéséhez, a méheket azonban csak 3-4 nap múlva engedjük át, mikorra már észreveszik árvaságukat s igy könnyebben csatlakoznak az uj anyához. Megjegyzem, a költést akkor szabad a kaptárból kiszedni, mikor a hőmérő legalább lü —12 C° meleget mutat, mert ha ezt figyelmen kívül hagyjuk s a költés meghűl, a legveszedelmesebb betegséget, a költésrothadást idézhetjük elő méhesünkben. Melegebb idő beálltával vizsgáljuk át alaposabban a törzseket, nem szenvednek-e valamiben hiányt, van-e elegendő mézük, megvan-e az anya s rendesen végzi-e a petézést, végül nem sinylődik-e vérhas betegségben? Ugyanez alkalommal huzzuk ki a kaptár fenekén összegyűlt holt méheket és viasztörmeléket. Azok a méhek, melyek élelem hiányban szenvednek, szomorú zugás és szárnyrezgetéssel adják ezt tudtul. Ez az eset gyakran a méhész kapzsiságából ered, ha ugyanis pörgetés alkalmával elvette a nekik szükséges mézet is. E bajon nyomban kell segíteni, úgy, hogy 2—3 üres keretet mézessel cserélünk föl, a födött mézet tanácsos pár helyen fölkarcolni, hogy a méhek könnyebben hozzáférhessenek. Lépes méz hiányában hig mézzel is etethetünk, csak ez ne legyen savanyu, harmadrendű méz, mert ezzel vérhast s igy méheink pusztulását idézhetjük elő. Az anyátlanság a méhek hangos, panaszos zúgásáról és az egész család nyugtalanságáról ismerhető föl; ha a röplyukon sok méhet látunk kijönni, melyek nem szállnak el, hanem a röplyuk körül a kaptáron ide-oda szaladgálnak, mintha valamit keresnének, egész biztosak lehetünk, hogy a családnak nincsen anyja. A családot ebben az állapotban természetesen nem szabad sokáig hagynunk, mert különben álanyás lesz, vagy a rabló méhek törnek
