Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-03-12 / 10. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ tén szomjas volt. Aztán mikor elment igy szólott csendesen: — Ez nem ellenségem. Ez nem irigyli szerencsémet. Jó ember! * * * Már megtérítették az assztalokat ... A fellegek is elvonultak. Az ünnepség kezdődik. ... Az egész város ott van a Sinkovics vendéglőjében. Szerencsés a ki helyet kaphat. Az idegenek összevegyültek a városiakkal. És csakhamar barátságot kötnek. A hid még az embereket is közelebb hozza. Nem csak a földet. Sinkovics arca úgy világit, mint a teljes hold képe .. . Mosolyog folytonosan mint a szerencse szokott. Mikor az ember társának szegődik. A szép Hánika most is egyszerűen, csinosan öltözködött mint mindig. Ott forgolódik a vendégek közt. És alig győzi dolgát. Mert mindenkinek van hozzá szava. Mindenki tőle kérte az italt, ételt. És nem egyszer mondogatják a hamis fiatalok, hogy csak az a bor ízlik igazán, melyet a szép Hánika hoz. Hánika igazán kedves. Úgy lépeget, úgy szállong, mint a pillangó. De rendkívül szerény. Úgy viselte magát hogy ellene még a vénasszonyok se tehetnek kifogást. Sőt éppen ezen viselkedése miatt a kellő tisztelet és tartózkodás jeleivel találkozik minden asztalnál. Ha a derültebb kedélyüek valamivel bizalmasabban szólnak hozzá, oly szellemesen és csattanósan válaszol, hogy nincs többé kedvük abban a tónusban tovább tereferélni. * * * ... A vendégfogadó ünnepélyes megnyitása tehát fényesen sikerült. A nap már ébredezett, mikor a legutolsónak maradt vendégek is készülőben voltak haza felé. A cigányok is kimerültek. Egy részük ott feküdt tehetetlenül a vendégfogadó sarkában. A másik része a padokon. Sinkovics Vendel is szobájába tér. A személyzet még maradt a meglehetősen feldúlt vendéglőt rendbeszedni. Ott feküdt a nagy halom pénz az asztalon. Nem is gondolt Sinkovics most arra, hogy megolvassa. — Tedd el Hánika a szekrénybe! mondotta álmosan. Majd, ha kipihentük magunkat, megolvassuk. — Én már megolvastam dicsekedett Hánika. A kin az éjjeli virrasztást és fáradalmat alig lehet észre venni. Sinkovics megragadja a leány kezét és idegesen kíváncsiskodik: — Mennyi ? — Találja ki, apa ? — Mennyi? sürgette Sinkovics. — Ezerhatszáz korona! Sinkovicsnak leesett az ála a csudálkozásban. — Bizony ezt nem hittem. Ennyire nem számítottam. Nem. Nem hittem! Aztán ágyára dőlt a szerencsés ember. Hánika mellé ült és megsimogatta apjának ráncos homlokát. — Meg voltál velem elégedve édes apáin ? turbékolt kedves leányossággal. Sinkovics hallgat. És összecsókolja leányát. . . — Szegény mama, ha élne — sóhajtott önfeledten Hánika. Sinkovics láthatólag megdöbbent. Könny gyűlt szemeibe. — Emlékszel-e édesapám, mikor te a vásárokról haza-haza jöttél! Ha jó vásárod volt odaadtad mamának a sok pénzt. Emlékszel-e mit szokott volt mondani az én drága édesanyám? / Sinkovics egy árva szót sem tudott mondani . „. # — Tudod-e még mikor a garbóiéi sorompónál nyertél, aztán a pénzt a takarékba küldötted a mamával? Tudod, mit mondott az én feledhetlen j© édesanyám ? Sinkovics lehajtotta fejét és — sirt ... — Hát ne sírj édes apám. A te Hánikád csak emlékeztet arra, hogy édes mamánk mindig a szivünkre kötötte: »Adjatok hálát a jó Istennek, mert ő nélküle sohasem boldogulunk.« Az apa intett, hogy úgy van. Aztán letette fejét a párnára és -4. elaludt. Ki tudja miről álmodott! Bizonnyal a pénzről. A gazdagságról. Talán marasztalta a szerencsét, hogy állandóan a házában maradjon. Es sose távozzék! Hánika meg letérdelt a szobában és imádkozott: — Hálát adunk neked jó Istenem, hogy megsegítettél. Maradj velünk ezután is. Mert nélküled boldogok sohasem lehetünk. És ő is lehajtotta szép fejét álomra. Álmában egy angyal jelent meg. Azt mondotta, hogy édes anyja küldte. Aztán súgott neki szavakat milyeneket még senkitől sem hallott. Vigyázz mondotta. Mert a leánynak egyetlen kincse van. Az ártatlansága. Többet ér ez a gazdagságnál, a jó módnál. Vigyázz mert a ház, melyben élsz, tövisekkel van kirakva. Vigyázz meg ne sebezd magadat. Le ne szakasszanak a tisztaság fájáról. (Folytatjuk.) Epés. — A férjemmel egy jólékonycélu bazáron ismerkedtem meg. — Persze, az olyan helyen mindenféle olcsó holmit adnak el drága áron. ■i A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA, hu a a a E. K. Bizony azt az illetéket be kell fizetni. Különben törvényes módon hajtják be. Az’ pedig költséggel jár. Úgy is telik. Marad. Nem kell azon sokat töprengeni. — Iparos. Minden attól függ, hogy mi a forrása, oka á boykottnak. A boykott nem csak támadás, de védelem is lehet. Annyi igaz, hogy nálunk Magyarországon sokszor, legtöbbször igaztalanság. Sőt zsarnokság. — Vidéki. Hagyjuk azt a dolgot. Annak a lapnak fentartói, ingyen munkásai, olvasói nem kígyók, és nem macskák, hanem végtelenül hosszan- türő birkák voltak. Majd adott alkalommal — szóval — többet. 2. Addig rágja az egér a falat, mig egyszer majd átteszi magát — a macskához. — »Tűs lobog ereimben.« Meghiszem. De a népies nyelvezethez ez még nem elég. Ahhoz is irodalmi műveltség kell. — P. P.—i. Annak az urnák annyi felé ment az esze, hogy bizony a maga saját magáé’ — elveszet. — B. J. Andrásfa. (Vvm.) Cégek ajánlásával nem foglalkozunk. Most azonban kénytelenek vagyunk mégis megüzenni, hogy nem ajánljuk. Úgy tudjuk, hogy azokkal a hornyukkal sokakat — ökörré tettek. Bővebb infermációt nem adhatunk. Azt hisszük ez is elég a tájékozásra. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.
