Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-03-05 / 9. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELÖ megjelent előtte Hánika. Szép szemei olyan boldogan ragyogtak. És . . . olvasatlanul adta át az apának a napi bevételt. A pénzt. Pedig még úgyszólván meg se nyílt a megifjo- dott vendégfogadó! Mi lesz majd akkor? (Folytatjuk.) Az összetett szó. Tanító: Na. Juliska, mondjál egy összetett szót. Juliska: Mészáros. Tanító: Mészáros? Hát ez miféle két szóból van összetéve ? Juliska: Hát egy emberből meg egy marhából. magasabbra emelte. Nagy, szép ablakokkal látta el. A termeket kipingáltatta cifrára. És olyan hatalmas cimtáblát festetett, hogy rajta akadt szeme még — az alispánnak is. Most már nem úgy szólott a cim, mint az előtt hanem emigyen: »Sinkovics Vendel étterme a liszaparti menyecskéhez.« Az a tiszaparti menyecske pedig oda van pin- gálva a vendégfogadó ajtajára. A nagy hatalmas cimtáblára. És szakasztott mása az ő kedves Háni- kájának. Az a gömbelyü arc. Az a kedvesen mosolygó szem. Az a kockás magyar ruha. Egészen Hánika. Mikor ezt a festett menyecskét meglátták az arra járó-kelők, nyomban felkiáltották: — Ni, ni, a Sinkovics leánya! És Sinkovics Vendel uram legnagyobb csudál- kozására a közönség nem is nevezte az ő vendéglőjét másképpen, csak a Sinkovics leánya vendéglőjének. — Hol voltál? — A Sinkovics leányánál? — Hova mégy ? — A Sinkovics leányához! — Hol mérik a legjobb bort ? — A Sinkovics leányánál! Sinkovics Vendel majd megpukkadt mérgében. Az ő leányának tiszta, szeplőtlen nevét ne hordja minden gézengúz az ajakán. Ennek is az a furfangos piktor az oka. A kinek pedig megmondotta, hogy neki egy tiszaparti szép menyecskét pingáljon. Hanem azt nem mondotta, hogy éppen az ő leánya legyen az a tiszaparti menyecske. Mit tehet azonban arról a piktor, ha a Tisza- partján nem talált szebb és kedvesebb menyecskét a Sinkovics leányánál. Hát azt pingálta le. De még hogy pingálta. Remekbe! így tette híressé a Sinkovics leányát és ezzel a leánnyal a Sinkovics vendégfogadóját is — az a furfangos eszű piktor. Vendel ur különben nem egyszer jutott olyan viharos hangulatba hogy már már letépi azt a menyecskét onnan. De Hánika megsimogatta hófehér kezecskéjével az apja bozontos fejét. És oly édesen cirógatta, kérte: — Édes apám. Sohse boszankodjék érte. Hát ha az Isten éppen igy akarja apukát a szerencse országába vezetni. Erre a beszédre Sinkovics lecsendesedett, kifújta magát. Leült nagy karos székébe. Rágyújtott öblös pipájára. És gyári kémény módjára ereszget- te a füstfellegeket. Miként pedig a füstfellegek szállnak . . . úgy szállnak messze . . . messze ... az ő, már mint Sinkovics ur gondolatjai, reményei is. Mert úgy gondolja ő is: itt az idő, mikor üstökén kell ragadnia — a szerencsét. Most vagy soha! Ha mos elkergeti, vége! Ábrándjaival egyelőre nem szállt kábító magasba. Képzelete csak oda szállott a város közepébe, a hol nagy némaságban magaslott a »Korona* szálló. Vendégfogadó. Ez mégis csak legelső vendégfogadó. Ide száll a főherceg, ide járnak az urak mind .. . Mikor igy egymásba öltögette gondolatait: V endégségben. — Miért sírsz már megint Pali ? — Mert nagyon jóllaktam. — Mi van ezen sirnivaló ? — Az hogy nem tudok többet enni ebből a kitűnő rétesből. bh A SZERKESZTŐSED TELEFONJA, a» a a a Olvasó-köri tag. Úgy van és természetes. Nem egyszer, de többször hirdettük és kimondottuk, hogy lapunk a Magyar Földmivelő a nagy nyári munka idején (jul. és aug. hónapokban) szünetel. Ha csak valami rendkívüli eset nem teszi szükségessé megjelenését. E két havi szünetet azonban pótoljuk az év más részeiben. Úgy terjedelmet, mint tartalmat illetőleg a múlt esztendőben is. így lesz a folyó évben is. 2) Bizony a lapnak vannak sok előfizetői, a kik voltakép utó fizetők. Itt e helyen is kérnünk kell a hátralékosokat: postafordultával szíveskedjenek azt a csekély összeget beküldeni. — P. L. Budapest. Elkésett. Lehet hogy a postán történt a késedelem. Mert furcsa helyzetben voltunk mi itt Szatmáron ugyszólszán a város közepén egy hét óta. A falusi postánál is alábbvalő módon. Akkor nap pl. csak este kaptunk postát. Másnap d. u. 4 órakor. Úgy mondják, hogy uj levélhordó van! Nem boldogul. Pedig a szatmári posta kitűnő hírnévnek örvend. A baj ott van, hogy köröttünk egy egész városrész, telep keletkezett utcákkal és intelligens, tehát levelező lakossággal. De azért ugyancsak egy levélhordó, ugyanaz a levélhordó bonyolítja le a postát. Mikor ide költözött szerkesztőségünk már fél tízkor, tízkor a posta kezünkben volt. Ma annyira haladtunk, hogy 12, sőt mint látjuk délután se kapunk postát. Persze, ennek nem a szatmári vasútnál levő minta- vezetőség az oka, hanem az a tisztán nem látás, mely a postaigazgatóságot nem veszi reá a személyzet szaporitására, emberséges beosztására, az uj népszámlálás adataira és a város rész óriási módon való kiterjedésére. Különben régen tanulmányozzuk ezt az egész helyzetet. Mert kérem alásson a helyes érzékű és modern szociális munkás-kérdés megoldását, illetőleg a szabályzott munkaszünet kérdését a vasút egész vonalán már megoldottnak látjuk. A postai alkalmazottaknak nem. Elborul az ember lelke, ha arra gondol, hogy micsoda perpetmob, örökös tapodó gép a magyar levélhordó. No de erről majd külön. — Dobó- ruszka. Ládd-e. Búcsúzéban jártatok nálam ! Ki gondolta, ki hitte volna ?Ilyen az ember élete! Hullanak sorainkból, a kik egy són, egy kenyeren készülve pályánkra: úgy összéforrtunk. Mennyi erő, mily jogos ambíció, remény dőLt össze. Az utolsó előtti nap Írtam neki pár sort. Mert nem volt erőm meglátogatni. Mióta öcsém itt hagyott, gyenge lettem ily látogatásra. Azt üzentette: semmi baj nincs már 1 Most már neki — nincs semmi baja. De mi itt maradtunk tűnődve, megütődve és szótlanul gondolva a kegyes, a jó, a nagy hitü Biró püspök utolsó^zavainak egyikére : »Vájjon érdemes-e születni ?v morvái jAnos könyvnyomdája, szatmáron.
