Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-03-05 / 9. szám
Szatmár, 1911 március 5. 9-ik szám. XIV. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMAR, Arany iános-utca 17. szám. FMIÓ8 SZKSftESZTÓ fel KIADÓTULAJDONOS : BODNAR OASPÁR Előfizetési árak: Egész évre . . . . . 4 korona. Fél évre .... . . . 2 Negyed évre . . . . 1 Mi vagyunk mi magyar nemzet? (B) Azt az utat, mely minket e kérdésnek teljes átértéséhez és tisztán látásához vezet: bizony legelőiről, lassanként és fokról- fokra kell megtennünk. Egy különös, de ide való hasonlattal kísérlem meg az indulást. Tegyük fel, hogy egy zsebórába hangija mászik. Hogy-hogy nem jutott oda, az most nem kérdés. De odajutott. És ez a hangya egyszer csak felébred. Öntudatra jut. Azaz kezd gondolkodni. Hogy jutott oda ? Milyen helyzetben van. Milyen a viszonya azokhoz a határokhoz, melyek őt körülveszik. Azokhoz a kerekekhez, melyek őt mozgatják. Akkurátuson igy van a gyermek-ember is a földön, az óriási, hatalmas órában. Mikor eljön az idő, hogy öntudatra ébred: azaz gondolkozik, hát lépésről-lépesre igyekszik az ő helyzetét és viszonyát megismerni. Az a kis gyermek-ember elsőben is szülőjéhez, anyjához, apjához, testvéréhez vonzódik. Olt keres ótalmat, életfenntartást ösztönénél fogva. Aztán veszi észre, hogy mások segítségére is szükség van. Cselédekre, szolgákra. És ezek mind egy közös helyért, közös kenyérért, örömért, bánatért dolgoznak, élnek, szeretik egymást. Családjukért. íme a család. A családi élet. Az a kis ország, ahol már legalább ösztönszerüleg jogot, (melyeket az isteni és természeti valamint mai törvények adnak) kötelességet, (engedelmességet) tehát bizonyos kis alkotmányt élveznek a családtagok. Mentői inkább növünk, lejlődünk aztán, annál inkább vesszük észre, hogy a mi családunk más családdal is jól van. A rokonokkal, szomszédokkal, barátaikkal. Egyszer csak annak tudatára jövünk, hogy az egymás mellett lakó házak egy községet alkotnak. És hogy ennek a községnek is van feje. Miként a családban az apa a fő, úgy a községben is az elüljáró rendelkezik és vigyáz, ügyel fel mindenre. Mint a családban az apa. Ekkor már mondjuk is, hogy: — Ez az én szülőföldem. Községem, városom. Aztán belépünk az iskolába. Már előbb, is, de itt kölönösen megtudjuk, hogy vannak más községek, városok is. Magunk is voltunk vagy közelebb eljutunk egy-egy szomszéd faluba vagy városba. És mit tapasztalunk? Hogy az emberek templomaikban úgy imádják a jó Istent, mint mi. Azt a nyelvet beszélik. És hogy azt a földet, ahol élnek, ahol dolgoznak, ahol kenyerük terem, ahol sirt ásnak . . . éppen úgy szeretik, becsülik, drága kincsnek tartják, mint mi. Azaz, hogy ők is magyarok. Most már szinte büszkén mondjuk ki azt, amit eddig csak bensőnkben éreztünk: hogy a mi hazánk Magyarország és mi a magyar nemzetnek vagyunk tagjai. A nemzet lelkének leikéből és testének testéből való tagjai. íme igy haladunk lépésről-lépésre. Hogy most már mi magunk fejtsük meg lélekkel
