Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)

1911-05-21 / 20. szám

4 MAGYAR FÖLDMIVELÓ kit a Sátoraljaújhely és Felső Magyarországi Hírlap oly igaztalanul, a dolgok való állásának ismerete nélkül rágalmaznak. Esküdni és bizonyítékokkal előállni tudok arra, hogy szegény férjem az ő bűnös lépésére a tilos viszonyból alakult kényszer helyzetben tökélte el magát úgy, hogy ma kilenc ártatlan gyermeké­nek homlokára süsse: »apátok sikkasztó« bélyegét. Tisztelettel IÁpták Istvánná. ■ ■ VASÁRNAP. Ifl Gödöllő. Évekkel ezelőtt végre teljesedett régi, gyer­mekkori vágyam. Eljuthattam Gödöllőre, hogy a gyönyörű királyi parkot kastélyával egyetemben megszemlélhessem. Gödöllő a fővárostól vasúton mintegy másfél, két óra. Gyönyörű tavaszi reggel volt. A kastély kapuja még zárva. De a park csalitjában már megkezdet­ték muzsikájukat az erdő dalos madarai. A levegő balzsamos, tiszta. És üde, mint a legmosolygóbb élet. Végre elég nehezen bejuthattam a kapun. Az udvarra. Onnan az akkor teljesen lakatlan kastély nehány termébe, szobájába. Mert a látogatóktól a kastély nagy része el van zárva. A portás vörössárga kavicsos udvaron keresz­tül jobbra egy lépcsőhöz vezet — az emeleti folyosóra. A király lakosztályába. * , * * Es ekkor önkénytelenül felujult lelkemben mindaz, a mit már előzőleg Gödöllő múltjáról ol­vastam. Azon a lépcsőn jutottunk fel, melyen haladt Mária Terézia 1751-ben augusztus 10-én. A nagy szeretetnek örvendő nagyasszony, Magyarország királya ez időben Grassalkovics Antal gróf ven­dége volt. Szerény polgári házból származott ez a főur. Királynéját, Mária Teréziát nagy pompával fogadta. A kastélyt, mint Írják 70 ezer lánggal világította ki. A grófnak, Grassalkovicsnak fiát aztán II. Jó­zsef hercegi rangra emelte. De Gödöllőt teljesen elhanyagolta. Felé se’ ment. Fia pedig nagy vagyo­nával együtt eltékozolta Gödöllőt is. Gödöllő továbbá arról is nevezetes, hogy 1805. évben, — mikor Napoleon Bécs ellen vonult — a szent koronát egy éjszakán át itt, e kastélyban őrizték. (Nov. 30-án). A szabadságharc alatt Windischgrätz herceg Gödöllőn ütötte fel hadiszállását. De az isaszegi csata után Kossuth, Klapka, Görgei itt elűzték Windischgrätzet és pár napig ők tartózkodtak a kastélyban. Valóságos kórházzá alakították át ezt a kastélyt. A szabadságharc után Vicsa Károly, aztán Sima György volt ura a kastélynak. Majd 1864-ben egy Magyarországon spekuláló belga bank vette meg. Mikor a nemzet — 1867-ben — kibékült az uralkodóval, az állam megvette a kastélyt a hozzá­tartozó uradalommal és ajándékul fölajánlotta a koronának ... Nem csak azért, mert a nemzet adta ezt az uradalmat a királyi családnak, de Gödöllő szép fekvésénél, gazdag erdőségéért is kiváló szeretetben részesült ez a kastély. Megboldogult Erzsébet királyasszonyunk, Ru­dolf trónörökös, de maga a király is nagyon meg­kedvelték Gödöllőt. Gyakran felkeresték, udvari vadászatokat rendeztek az erdőségekben. Ezek az erdők különösen Cserhát délnyugati részén terül­nek el. * * * E tájon bugygyan fel a Rákos-patak forrása. Szép, kedves rege fűződik e forráshoz. Iszen nem is lehet, hogy itt legenda, monda, rege ne született volna a nép ajkán. A rege, a monda a vi­dék lelke. Költészete. Hát ily szép vidéken hogyne termelne a fantázia . .. Beszéljük el hát röviden a Rákos-patak regéjét. ... Ott, a hol most kecskés-berek van, egyszer, valamikor nagy, nagy, de még milyen nagy hatal­mas kastély állott. Tornyai az égnek meredtek. És messze vidékre látszottak, ragyogtak. A környék, a kastély ura Ged lovag. Jóságos, szelíd ember. A nép kegyetlenül szerette. De Gednek kérlelhetlen ellen­sége volt Szád lovag. Gonosz, rossz vérü ember. Aki elakarta rabolni Ged lovag tündér menyasszo­nyát. A tündér menyasszony előre látta a nagy veszedelmet. Az őt fenyegető veszélyt. Hát letérdelt. Liliom kezeit összetette, tenger mély szemeit égre emelte és úgy kérlelte a jó Istent, mentse meg őt a gonosztól. Védje meg az ő tiszta lelkét, ártatlansá­gát. Alig-alig mondja el a gyönyörűséges tündér­gyermek az ő könyörgését . . . ime egyszerre csak rákká változik. Erős ollókkal. Ezekkel az ollókkal azonnal a földbe fúrja magát. És eltűnik. De ime, ott, azon a helyen, hol a rák eltűnik a föld alatt — forrás bugygyan föl. A Rákos-patak. És a rák többé nem bujt fel — elő a napvilágra. Mert a rege sze­rint — jobban érzi magát ott a vízben, mint a föl­dön az emberek közt. Királyunk ő felsége is tudja a Rákos regéjét. És nem egyszer regéli el — környezetének. * * * Hét tavasz múlt el, hétszer nyitottak májusnak szép virágai — hogy újra meglátogatta a magyar király azt a szép kastélyt, melyhez 44 hosszú esz­tendőnek igazán kedves és szomorú, tehát az élet­nek emlékei fűződnek. Az idei májusban ott üdül az agg király. És mily jól, frissen, üdén, fiatalosan érzi magát ő felsége. Virradatkor kél a király itt is. Négy órakor. A gyönyörű parkban élvezi a reggelnek balzsamos levegőjét. És dolgozik órákon át, talán jobban, talán nagyobb kedvvel, mint sok-sok exelenciás és méltóságos, nagyságos nagyság. Aztán kirándul a közeli helyiségekig a szép országutakon. Ilyen a szép, a munkás élet, a harmonikus élet az ember életében: még ha valaki király is. Mester.

Next

/
Oldalképek
Tartalom