Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)

1911-05-21 / 20. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

3

megzavarta lelki rendjét. Elég az hozzá, hogy ebben a bizalmas emberben lótágast kezdett állani a szenvedély ördöge. Hanyagolta hivatalát, kártyázott, ivott. Mi közben — a legnagyobb rafinériával az egyszerű földmives gazda pénztárnoktól a napi forgalmat (körülbelül 2500 koronát, azzal az ürügygyei csalt ki, hogy ő maga, a könyvelő viszi — a központba. Miér’, mer’ dolga van, orvosnál, hol — Budapesten. Azonkívül a neki átadott betéti könyvekből a benne levő összegeket kivette — és elutazott. Az — az se’ szó, se beszéd — megugrott.

Hétfő nap ment el. S mikor más hétfőn, az üzleti napra nem érkezett vissza . .. vizsgálgatni kezdik a könyveket. És fájdalom, a már említett hiányt konstatálni lehetett és kellett.

Persze feljelentették. Talán elcsípik, talán nem. Veszett fejszének még nyele se’!

Eddig van, ha tovább nem volna! De van ám tovább is!

* * *

Miér’ mer’azér, hogy a szövetkezetek ellenségei, »jó akarói,« a szenzációra éhes újságok nagy diadallal, valójában kárörömmel tücsköt-bogarat híreinek és világgá eresztenek.

És neki mennek magának a szövetkezeti intézményeknek, hogy hát .. . igy, meg úgy. Lássátok feleim ! Sőt izgatják. Rágalmaznak.

Hohó ! Egyenlő mértékkel! Lassabban a testtel Deákné vásznai. s

Iszen a takarékokban, a más fajtájú szövetkezetekben, a koronás, piculás bankoknál az ilyen, de még nem ilyen sikkasztások, esetek napi renden vannak. Nincs nap, amelyik meg ne teremje a maga szenzációját.

Persze ilyenkor és ez esetben vagy megino- gatják a helyzetet, vagy pedig hallgatnak róla, mint a dinye a fűben. Vagy a csukák a vízben . ..

Ez semmi! Ezek emberi dolgok. Semmin se kell csodálkozni, csak ha a hitelszövetkezetben esik baj a kréta körül. Ahol szinte emberek vannak. És nem angyalok.

Egyenlő mértékkel tehát az ily esetekben is. És nem kárörömmel és igazságtalan látó szögből.

* * *

Vásár után okosodik — a magyar. De okosodjék is. És ne csak csüggedjen, káromkodjék, jajgasson és keresse a bünbakkot.

... A fészekbe nagyon belemarkolt egyszer a vihar. Megtépte kegyetlen rombolással, A fecske madarak jajongva röpdösték körül a fészket. Sírtak, panaszkodtak, de semmit nem tettek.

És jön, szárnyal egy anyamadár. Okos, bölcs és tapasztalt.

— Mit jajongtok? Mit panaszkodtok, sirtok? Azzal mit sem értek. A bajt nem gyógyítjátok. Még ti is elpusztoltok. Fogjatok hozzá az uj munkához. Csüggedés nélkül kezdjétek újra, És ezután vigyázzatok. És a fészket erősebbnek, biztosabbnak építsétek. Mester.

* * *

Most pedig átadjuk a szót a szerencsétlen ember még szerencsétlenebb feleségének, kitől e sorokat kaptuk:

Megdöbbenve olvastam a »Sátoraljaújhely« cikkét, melyben szegény, szerencsétlen férjem tettének okait az anyagi nyomorban, a »milliók urá«-nak kihasználó, lelketlen munkaadásában és az állam mostoha gondoskodásában véli feltalálhatóknak.

Engedje meg tisztelt szerkesztő ur kijelentenem: a sikkasztás elhatározására késztető lelki rugók egész máshol vannak.

Ott vannak a mohó regény olvasásban, az olvasások után ama regényes viszonyban, mely őt egy állami óvónővel úgy összeszőtte, hogy engemet a 9 (kilenc) gyermekkel elhanyagolt, hogy velünk durván bánt, hogy tőlem nyilatkozatokat csikart ki 2—3 évig terjedő hallgatás kötelezettséggel azon viszonyra vonatkozólag, melyet az egész falu köz- botránykozásra tudott, mely engemet a nőt vérig sértett és gyermekeinkre való tekintetből néma tűrésre utalt.

Ott vannak a reggelig tartó kimaradásokban és azon társak eljárásában, kik a kártya asztalnál talán már a tilos pénzt is elnyerték, nem gondolva arra, hogy egy 9 gyermekes apának ilyesmire még sem telhetik és hogy inkább otthon volna a helye.

Nem az anyagi nyomorban van az ok, hisz abból, amit keresett és amiket a »milliók ura« juttatott, nemcsak élni, de megtakarítani is tudtunk volna, ha az ő bűnös viszonya, játék szenvedélye és éjjeli kimaradásai azt fel nem emésztik. Mert hát az a bizonyos, szívtelen, kihasználó, nagy ur nekünk naponkint 5 liter tejet, évnegyedenkint búzát, rozsot, évenkint egy jól hízott sertést, a szünidőre fürdő költséget, vizsgadijat stb. adott. A ki férjem munkáinak könnyítésére a harmadik tanító kineveztetését folyton sürgette, a ki még most is, mikor mindenki elfordul tőlünk, naponkint ebédet és vacsorát küld nekünk. Hányszor állott férjem oldala mellett a »milliók ura« midőn mások gáncsolták, sőt rajtunk segiteni akarván, férjemnek az állami fizetésen kívül 1290 korona mellék keresetet kimódolt ; szokása lévén a nagy urnák jól megfizetni annak a munkáját, kiről azt hiszi, hogy meg is dolgozik érte.

Ott van az ok a hanyag ellenőrzésben, hisz a szövetkezetnek igazgatósága van, kik észrevehették, hogy férjem az utóbbi időben elhanyagolja magát, miért nem jelentették, hogy ebből baj lehet, mert hát a »milliók ura« sem lehet ám mindenütt ott. Miért nem keltek fel bátran férjem ellen azok, kik mindig csak paragrafus rágónak, talpnyalónak tartották Liptákot, most lett volna helye a nyílt fellépésnek és jelentésnek, a nagy ur bizonnyal idejekorán segített volna a bajon és ma nem lennék 9 gyermekkel a kétségbeesés és megvetésnek kitéve.

Azt hittem szorgalmasan dolgozik férjem és arra a meggyőződésre kellett jutnom, hogy rútul visszaélt a nagy ur jóságával is, hogy elfoglaltság ürügye alatt azzal a nővel szőtte viszonyát, ki segítség címén egész éjjelekig vele volt. Most értem miért volt férjem az ovoda körül annyit elfoglalva, miért kellett annyit szenvednünk, miért költözött be családi fészkünkbe az egyenetlenség, durvaság karvalya tépve nemcsak a nőnek, de a 9 gyermeknek szivét is, miért kellett férjemnek az utóbbi időben oly sokszor Pestre utaznia, mire kellett a sok pénz és végül miért van ez a szégyenut, melynek töviseit most is az a »milliók ura« szedi ki, a