Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-04-30 / 17. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ 3 Ezeket látván a gyermekek, mintegy vérükké válik a takarékosság erénye, úgyszólván szüleik után formálódnak. De ha a jó példának ilyen szép gyümölcse leszen: a rossz példa annál keserűbb gyümölcsöt fog teremni. Ha a gyermek látja, hogy apja-ura a korcsmának keres, hogy vagyonát pusztítja, akkor majd a gyermekek is gondolkodni fognak ám. Hát hiszen igy élt apánk is, igy költött. Ha a leányka észreveszi, hogy az apa keresménye a drága viganókra, kötőkre megy, hogy a családban az adósságot-adós- ságra csinálják: no akkor azok a gyermekek nem fogják magukkal vinni az életbe a takarékosság erényét. Nagy hiba — különösen — módosabb gazdáknál, ha olyan valamit ejtenek el a szülők a gyermekek előtt: — Ne busulj fiam, leányom, lesz nektek, mit aprítani a tejbe. Ilyen biztatásokra a gyermekek elkényesednek, bizakodnak. Nem is gondolnak aztán majd arra, hogy a takarékosság szerzi a vagyont, de ugyancsak az tartja is meg. Sok gyermek keserűen csalódott abban a gondolatban, hogy hát »van apámnak«. Bőségben nevelkedtek fel és a szükség fogadta őket az élet ajtaján. Mint a beszédet gyermek korunkban sajátítjuk el, a járást is akkor tanuljuk meg, a munkát is akkor szokjuk meg: úgy a takarékosságra is a gyermekkorban vezethetjük — a leendő nagykorúakat. Pedagógus. Anyjától tanulta! 1 Tizenhárom almát lát a Misi gyerek az almárium tetején. Nagyon nézegeti s már-már sikerül egyet el emelnie. — Gyerek, hozzá ne nyúlj, mondja az édes, mert kikapsz. — Édes anyám, válaszolt Misi, hát nem édes anyám szokta mondani, hogy a tizenharmadikból egynek rendesen meg kell halnia. Könnyen meglehet. Bakter. Ej, ej Csutorás uram I Egy órája mentem éppen erre és kigyelmed mindég csak ezt a sarkot támasztja. Hisz úgy soha sem ér haza. Még oda fagy a lába a földhöz. Csutorás. (Szomorú arccal) Tán már odafagyott Hisz nem is tudom felemelni. Mi haszna ? Tűz ütött ki egyszer Sinfalva községében. Ámde minél jobban égett, annál rosszabb lett a községi fecskendő. Ennélfogva mindjárt, mihint a tüzet valami nagynehezen eloltották, gyűlést tartottak a községi érdemes gazdák s elhatározták, hogy a fecskendező! kijavíttatják, nehogy megint ily rosz- szul járjanak. Néhány nap múlva ki volt javítva a fecskendező, meg is próbálták nyomban, nagyon jól működött, mire Balázs gazda ily szókra fakadt: — Mi haszna, ha most meg tűz nincs! II VASÁRNAP, ib A kit a könyek hoztak vissza ... Irta: Bodnár Gáspár. (Utánnyomás tilos.) Az egész faluban elkopott már a Móris Pista becsülete. Most ő katona. Ott is, többször ült kurtavasban, mint ugrált az egzerzir-platzon. Végre is inkább szabadulni óhajtottak tőle, mint örökösen bajoskodni. Beteggé lett, idő előtt haza hocsájtották. Mikor hire futott, hogy Móris Pista vissza jő a faluba, szinte jéggé dermedt a község bírája. — Vége a falu nyugalmának, mondotta. A falu egész lakossága utána zümmögte a bi- rónak kimondott ítéletét. A leányok meg úgy néztek Szekeres Piroskára, mintha egyenesen ő lenne a bekövetkezendő zavarnak-zivatarnak az okozója. Miér’, mer’ azér, hogy hát minden leány jól tudom ám Somfalván, hogy Móris Pista kegyetlenül szereti Piroskát. És hogy Piroska is, hiába titkolja a Pista rossz hire mián — de úgyszólván gyermek korától vonzódik Szekeres Pistához. — No itthon lesz. Gyönyörködheti benne. Sziszegte Palatis Erzsiké. — Csak aztán kurta pórázra vedd. csattogott Dalos Mariska. Piroska meg ilyenkor lesütötte két gyönyörűséges, csillagos szemét a földre. Mintha érezte volna, hogy bizony neki ezután nehéz lesz a sora. De azért nem vesztette bizalmát. Hitte, hogy hatni fog a legényre. Meg aztán be is nőtt már a feje lágya. Nem is olyan gonosz ember az, mint hiresztelik. ügy van az, hogy a kire egyszer ráteszik a nyelvüket az emberek: addig le nem veszik, mig halálra nem csípik. Hanem majd . . . majd máskép leszen ezután .. + * * ft Móris Pista meg csakugyan haza érkezett. És alig várta, hogy Piroskát fel kereshesse, ügy szerette volna már látni. Megkérdezni tőle : — Hiszi-e mindazt a rosszat, a mit reá kennek. — Van e még remény arra, hogy ők egymáséi i lesznek. Végre találkozott Piroskával. Mert nem volt ereje, hogy a leány apja házához menjen. Iszen az egész falu figyeli. Ezt várja. Miér’ dobja ő Piroskát a nyelvek szúró tüskéi közé. Találkozott hát a leánnyal. Mer’ ő is úgy akarta. Ó maga, meg bizony, mi tagadás ... a leány is. És mikor találkoztak, egyetlen szót sem szóltak. Csak néztek, néztek egymásra. Ebben a nézésben több volt, mint száz és száz szóban. Mint egy napi szakadó beszédben. Végre is a férfi azér’ férfi, hogy legyőzze magát. Megfogta tehát Pista a leány kezét. Piroska nem ellenezte. Ott felejtette a legény kezében. Maga se tudta, hogy mily sokáig ott felejtette. — Hiszed-e, Piroska, szól a legény, hogy mig én belőlem ember leszen. A leány szomorúan, tagdóan rázta a gyönyörű fejét. — Hát már te se’ hiszed — suttogta a legény. i
