Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-10 / 14. szám
Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMAR, Arany János-utca 17. szám. FELEI ŐS SZERKESZTŐ ÉS KIAIIŐTILUIIOXOS : BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak. Egész évre ..........................4 körönt . Fé l évre.............................2 Ne gved évre...................1 * A halál falujából. Mailáth József — a perbenyiki grófnak — adománya az ököritói árváknak. Temetés. — Gyászos csend Ököritón. Perbenyik (Zemplén m.), 1910 IV-3. . í A Magyar Földmivelő tisztelt Szerkesztőjének Szatmár. Megdöbbenve, megrémülve állottam — lélekben — egy pár nap előtt az ököritói szinmagyar községnek képzeletet feliilhaladó iszonyú ember hulla romjainál. A Magyar Földmivelő 13 év óta rendületlenül, a vétkes közönnyel és akadályokkal nem törődve szolgálja önzetlenül azon magyar nép ügyét, melynek érdeke nekem is mindig szivemem feküdt. Azért is a szatmármegyei kis falu azon lakói részére, kiknek könnyeit le kell törölni, a Szatmár megyéből sarjadzott Magyar Földmivelő szerkesztősége utján küldök 500 koronát azon kéréssel, hogy ezen összeget rendeltetési helyére küldeni szíveskedjék. Hazafias üdvözlettel Gr. Mailáth József. Főt. Bodnár Gáspár tanár urnák mint a Magyar Földmivelő felelős szerkesztőjének Szatmár. Vannak tettek, melyekhez nem kell egy szó magyarázat sem. Ilyen mély értelmű és önmagában érthető tette a perbenyiki grófnak nem pusztán pénzbeli adománya, hanem az a mély, sajgó részvét, mellyel ő a szamosszögi falunak, Ököritónak pusztulását a maga mély eszméjében és jelentőségében fogja fel. Nem is lehet az máskép. Aki negyed századon keresztül annyit és úgy dolgozott a magyar faluért, mint a perbenyiki gróf: az bizony megdöbbenve, megrémülve állhatott meg lélekben a szinmagyar községnek emberhulla romjainál. — A tekintélyes összeget eljuttatjuk Szatmárvármegye alispánjához. Immár bizonyos, hogy négyszáz és néhány áldozata van az ököritói nagy nemzeti csapásnak Harang talán nem szólott busábban, hosszasab-. ban, mint az ököritói. Korán reggel kezdette naponkint. És szólott, kongott nagy busán, szólott napestig folytonosan. Temettek. Folytonosan temettek. Sokakat egy nagy-nagy közös sírba. Másokat egyes sir ölébe. De temettek. Folytonosan temettek. Most már az egész falu, a halál faluja, csendes. Olyan nagy temető. Temető, melyre ráborul az egész világ, de főleg a nemzet részvéte. Százaknak és százaknak bús könye. Első aki részvétét küldötte ami ősz királyunk. Népek atya, királya. Aztán a német'császár, magyarok igaz tisztelő-szerető császárja. Franciák, amerikaiak — szóval az egész világ.
