Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-21 / 11. szám
MAGYAR FÖLDMIVELO 85 látszólag is olcsón juthat hozzá, összevásárolnak tücsköt-bogarat, amire még az unokájuknak sem lesz szükségük, de megveszik, mert a Mojsi olcsóáron kínálja. Ez nagy hiba, mert minden olyan, költekezés, melyre égető szükség nincs, — káros pazarlás. Azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy népünk, különösén a fehércselédek, a maguk kezével font szőtt és hímzett régi szép nemzeti viselet helyett, külföldigyárakban készült szúnyoghálóra kaptak. Pedig tudhatnák, hogy csak a rósz bornak kell czégér s hogy csak a páva hordja farkán ékességét. A gazduramék korcsmái kontójáról, meg a kártyaspillerek eszeveszett pazarlásáról most nem is szólok. A hangyák, méhek, ürgék stb. oktalan állatok mind takarékosabbak az embernél, pp legszebb példát maga a Jézus adta a takarékosságra, midőn t. i. a kenyérmorzsákat is összeszedegette, hogy semmi eine vesszen! A természet maga is okosan gazdálkodik javaival. A lehulló falevelek trágyául szolgálnak a földnek. Nem igy az ember. Ha nincs pénze, vagyona elégületlenül zsörtölődik, panaszkodik, jajgat és sir, ha pedig felkapaszkodik a jólét szekerére az az kedvező anyagi körülmények közé jut, akkor nem tudja megbecsülni holmiját s gondatlanul költekezik. Ez az eszeveszett pazarlás magyarnép legnagyobb adója. A népfia. VASÁRNAP Az édes anya imádságos könyve. Délceg és szép vala az ifjú, mint a milyen csak egy magyar főurnak fia lehet. Szemei szivének lelkesedésétől fénylettek, hiszen veszélyben volt a haza. Csatába készült. Magára ölté feszes dolmányát, felköté őseinek kardját, aztán úgy lépett be édes anyjához. — Anyám, a jó Isten mind a két kezével áldjon meg, fiad megy, a haza veszélyben! Az anya meg ránézett a délceg fiúra. A haza buját ő is érezte, azzal a szent érzelemmel, mivel a magyar honleány szeret és lelkesedik; de hiszen Istenem! ő anya volt, kinek e pillanatban búcsúznia kellett egy kedves és szép gyermektől... talán örökre. — Fiam! a haza mindenek előtt! De lásd, hiszen te még gyermek vagy. Alig húsz év virult el feletted, karod gyönge, szived vágyai merészek, anyád, a te anyád aggódik! — Anyám — anyám válaszolt az ifjú önérzettel, — húsz éves korában nem szabad egy magyar ifjúnak hon maradni, mikor a haza szabadsága haldoklik, mikor egy szegény honnak sírját már ásni kezdik. Megyek anyám, a te áldásodat és szivemnek lelkesedését viszem magammal s oda teszem a haza szent oltárára. S az ifjú oda borul a jó édes anya kebelére, mintha szivének dobogását hallgatná, lelke aggódó reményét keresné. — Megálj gyermekem — bontakozik karjaiból az anya — mond meg nekem ott a csaták zajával vissza fogsz-e emlékezni a te özvegy anyádra! — Anyám! a te jóságos arcod fogja jelölni dicsőségem útjait. — Mikor bujdosnod kell majd, vagy a végső szükség szakgatja szivedet, mikor mindenki elhagy s könyeid magánosán fognak hullani, mond meg- emlékszel-e azokról az estékről, melyeken édes anyáddal imádkozni szoktál! — Oh anyám te tanitál bízni az Istenben ! Az anya letörli titkon hulló könyét, előveszi régi, kopott imakönyvét... reszkető kezekkel nyújtja fiának s szól: — Menj tehát fiam, Isten oltalma és édes anyád áldása kisérjen. Ha majd eljő az idő — pedig eljő, hogy szenvedned kell, hogy vigasztalást sehol e világon nem találsz... vedd elő anyád legkedvesebb imádságos könyvét. Ott fogod találni azokat az imákat, miket éretted rebegtem el s a lapokon látni fogod a könyeket, miket éretted sírtam el. A fiú elment. Mikor a tüzes paripa rohanva vitte még a poros országúton, az anya tekintete addig kiséré, mig végre a távolságban veszett ell.. * * * Az országban pedig nagy dolgok folytak. A szabadság zászlaját kibontották már s egy hős nemzet küzde életre és halálra! És lőnek jelenetek, mikre Európa szive s fenakad a világ tekintete. Itt is, ott is egy maroknyi magyar csapat mutatja a világnak, mire képes e nemzet ha bántják szabadságát ... * * * Ám, de jöttek a „Világosi- napok is. A lelkesedés, az áldozat, a hősiesség megtört az óriási tömeg nyomása előtt. A magyarok csüggedve, elkeseredve tekintenek egy bizonytalan jövő elé. A hős honvéd ketté töri kardját, szügyön szúrja paripáját és megy... megy a hova tud, mert a magyarnak többé nincs hazája saját hazájában! Az özvegy anyának fia is honvéd volt; a szabadságharcért harcolt. .. nekie is futnia, menekülni kellett... Borzasztó volt ez a menekülés. Ismeretlen, járatlan utakon keresztül jutott külföldre. A gazdag főur fia nagyon szegény lett. Testi ruháján kívül nem volt egyebe. De mégis volt. Édes anyja imádságos könyve. A csaták zajában elfeledkezett róla, nem forgatta azokat a lapokat. Csak most a szenvedések napjaiban érezte, hogy az anya könyv ott van szive táján éltévé, és ah! olyan régen elfeledve ... X., a hova egy estére érkezett, nagy város volt, utcáin csak úgy hullámzott a nép; de ő senkit sem ismert. Már utolsó filléreit adta ki egy kis meleg ételre; aztán? hogy mi lesz, azt csak a jó Isten tudhatja. Öreg este volt már, mikor egy kis viskóban szállást kaphatott. Mielőtt le feküdt volna kérte szállást adó gazdáját, adna neki pár percre egy kis mécsest. Kapott. Szive tájékáról elővette hát az édes anya imádságos könyvét. Erősen be volt csomagolva. Kibontotta. Imátkozni akart. Hát amint kinyitja, látja hogy annak minden lapja közt nagy értékű bankó pénz vön. Megrázkódott. Valami olyan
