Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-14 / 10. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 75 egy-cgy úri kirándulás vezette őt a magyar nép megismerésére. De a való népélet! Hát, hogy soromra térjek, a többi közt, azt gerebléli ki Vas Gereben, hogy hát mi volt legyen főben járó oka annak, hogy a magyar — magyar maradt? Jó lesz, ha figyelünk az ő megfejtésére: — Sokan — ig}^ ir Vas Gereben — rövid észszel a csudák titkában keresik annyi vész közt való fennmaradásunk okát. Pedig — úgymond — azon titok: népünknek az egyszerűség, erkölcséhez való állhatatossága, mely nem engedi, hogy a mamonért (pénz, kincs, vagyon stb.) szolga kivánjon lenni. Továbbá: a kegyeletes ragaszkodás őseink földjéhez... A múlthoz való hűség, hogy azt példátlan szívóssággal védeni képes, a lelkesülés, mellyel a legutolsó bojtár is dicsekedve vallja magát magyarnak; a keleti képes beszéd, melyből az iro ember is, mint eredeti forrásból merit; és a tudós nem a népnek, hanem a nép ajkáról bizonyít: ezek összege ami eddigi létezésünknek és jövendőnknek titka. Majd tovább igy folytatja : — Hallgasd meg a nyelvet, mit a gyö- pön az anyanyelvével szopott be. Van-e egy szó, mit elcsavart volna, hogy a nyelvész tűvel, ollóval és árral volna kénytelen az atyafiságát mégis kutatni. Nyelvünket, ezt a drága kincset, meg nem tudtuk őrizni a városoknak falai között. A falusi (pusztai) nép ajkán szüzén őrizte meg a Gondviselés és himporát sem szellő, sem a vihar nem tudta leverni. Hej, még a költő is megsüvegelné a puszták fiát, mikor pl. ezt a szép gondolatot meghallja: »Ha fölnézek a csillagos égre, Azt gondolom, nézek a babám szemébe. Vagy a babám szeme ment oda csillagnak, Vagy az ő szemében csillagok ragyognak.< Aztán, hogy miért maradt a magyar magyarnak, tovább igy folytatja: — Mert törvénye a tízparancsolat, az az emberiség, szerződése a kézadás; bölcsessége a példaszó, melyet úgy idéz, mint a prókátor a törvénykönyvek szakaszát. Ezeket a sorokat Vas Gereben néhány évtizede irta. Akkor — mondjátok — ugy-e ilyen volt a magyarnép. És most? Talán oda siilyedt, ahova sülyesztették a német nemzet előtt is a Bródiak? Lehetetlen! Lehetetlen. Mert ha ma kissé megros- kadva is áll előttünk ez a magyarnép, ami magyar falvaink s megroppantak itt-ott — nem tartjuk és nem látjuk, hogy ez a magyar faj teljesen elváltozott, elernyedt, de lelkileg, fajilag nem vetemedett el, nem züllött el úgy, amint azt a Bródiak és Lengyel Menyhértek bemutatják itthon és a nagy német nemzet piacán. S ha van is megroppanás, ha van is némi züllés: mi a kötelessége a magyar írónak ? Az, ami volt a nemzet őrangyalainak a szomorú, nagy idők temetői csendjében. Ok belenyúltak a múlt idők dicsőségébe, efejébe és onnan mutatták meg mi volt a magyar élete, hősiessége. Hogy a múltból merítve erőt, felemeljék a jelent. Erősítsék, előkészítsék a feltámadásra, az újjászületésre. De nem tették csúffá a nemzetet. Kíméletesen tárták fel a sebeket. Kemény, ostorozó hangot is hallattak, de soha se köpték le saját fajukat, gyalázták meg országukat. És nem tapsoltalak ott, ahol inkább szomorúság és aggódás fogja el a magyar szivét. Azért letörölhetlen bűne, hazafiatlan tette lesz mindenha annak az Írónak a tette, aki ahelyett, hogy felemelné a magyar fajt: be- piszkolja, barbárnak, züllöttnek, komisznak mutatja be — a külföld előtt. Mit akarnak ezzel? Gyógyítani, pénzt keresni vagy mit? Majd megmondjuk. Mester. Porszemek. Elfogadták a képviselőházban a létminimumról szóló törvényjavaslatot. Nem hiába, hogy létminimumról volt a tanácskozás, mert a honatyák is létminimumba jutottak. Alig volt jelen a tárgyaláson ugyanis annyi képviselő, amennyi — az országház a törvényes tárgyaláshoz, tehát a képviselőház életéhez szükséges. Szeretni kell pedig a népet nemcsak akkor, mikor szavazatára szükségünk van, de akkor is, mikor arról van szó, hogy — legalább létminimumáéig megélhet. * * * Sándor Pál honatya, a szatócsok nagy prókátora azt mondotta az ország házában, hogy azokat a falusi kis boltosokat, szatócsokat paraszt-kereskedőknek lehet nevezni. Igaz! Mert ezek éppen hogy a paraszt népet teszik tönkre és azoknak verejtékén élősködnek, majd kövérednek meg. Hát igy bizony parasztkereskedőkké válnak, mert a paraszton kereskednek és vágnak eret.
