Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-01 / 30. szám
236 MAGYAR FÖLDMIVELÓ Persze, milyen művelés lehetett ez ? Nagyon kezdetleges. Azt biztosra vesszük, hogy a búzát, rozst, árpát, zabot, tatárkát, kenderkét, tehát a legszükségesebb élelmi szereket ismerték és termelték. De a magyar most is legjobban szereti a lovat. Egészen más képet mutatott aztán Magyarország, mikor a kereszténység terjedni kezdett. Idegen papok, szerzetesek jöttek az országba, a kik aztán a a népet megtanították a föld mivelésére. Mikoron pedig a harci kalandok megszűntek és a magyarnép megcsendesedett: akkor meg éppen megkezdődött a mezőgazdasági élet. A szerzetesek irtották a rengeteg erdőségeket, tanították a népet a földmive- lésre és okosabb állattenyésztésre. Szent István királyunk volt az, a ki megalapítván a keresztény Magyarország alkotmányát, adományozásával megteremtette a nagy birtokosok, közép- és kisbirtokosok osztályát. Mikor a talár aratott. Szépen megművelt földek voltak már hazánkban, nfikor felhangzott a vészkiáltás: »Jön a tatár!« Ez a népcsorda Ázsiából szakadt Isten csapásaként hazánkra. Az úgynevezett tatárjárás elpusztította az egész országot. Egész vidékek néptelenekké váltak. Kit leöltek, kik elbujdostak a hegyek barlangjaiba. Hogy a tatárok nagyra becsülték a mi terményeinket, mutatja az is, hogy miként csalták meg őseinket. Látszólag kitakarodtak az országból- Aztán hamis kémekkel, meg levelekkel üzentették a megrémült és elbujdosott népnek a király nevében — A tatárok kitakarodtak a hazából. Ne féljetek, térjetek vissza tanyáitokba, műveljétek a földeket, majd én is haza megyek. A nép bízott; sirva-busulva vetett, piunkálko- dott. Mikor aztán eljött az aratás ideje, a tatár megint itt termett és elvette a termést, elpusztította a a hazát, néptelenné tette az országot. Negyedik Béla király sírva nézte a nagy pusztulást. Mert napi járásnyira nem talált embert, csak romokat, emberhullákat és ragadozó farkasokat. De nem esett kétségbe. A szomszéd országokból hozatott búzát, gabonát és újra kezdé megalapítani a hazát. A kisbirtokosok saját földjüket művelték a városok közelében. A jobbágyok földje ugyan a földes uraké volt, de arra beépítés és művelés által állandó jogot szereztek. A cselédséget ezen időben földek átengedésével fizették, tehát ők is földmivelésből éltek. Mikor a nép az izgató szavára hallgatott 1 Magyar 'mezőgazdaságunkra szomorú időszak következett, mikor egy Dózsa nevű, alacsony származású katona fellázította a szegény pórnépet. Az elámított népet leverték, Dózsát kivégezték. De mikor ezt a szomorú dolgot olvassuk, látjuk egyszersmind a tanulságot, hogy ebből sem a népnek nem volt haszna, a gazdasági viszonyokra meg éppen nagy csapásként esett. Mert mi lett ennek a törvénytelen lázadásnak az eredménye? Az áldatlan harcban megfogyott a népesség. A jobbágyság megbünhödőtt. A terhek szaporodtak. A jobbágyság ismét földhöz kötött szolga lett — majdnem háromszáz éven keresztül. Mikor még a szántó is kardoson járt az eke után! Hej, az a török, be sok szenvedést, nyomort, megaláztatást hozott a magyar fejére! Különösen, hogy megtörtént Mohácsnál a nagy, gyászos nemzeti temetés, azután következtek hazánkra — a szomorú gazdasági állapotok is. Három ország lett egy országban! tele búval, nyomorúsággal! Az ország szivében a török volt az ur. Török basák parancsoltak. A szegény nép azt sem tudta, kinek fizessen adót. Megfizette legtöbbször a töröknek is, meg a németnek is. így persze egész területek pusztultak el, mert a nép örült, ha megszökhetett. Azért mondta a nép, hogy a hova a török lova lép, ott fű nem nő többé. De hiszen nem is nőhetett, mikor mindig védelemre, csatára készen kellett állani. Valóban még a szántó is kardosán járt az eke után. Ezen szomorú időkben a nép siralmas s kö- nyes szemekkel énekelte. »Boldogasszony Anyánk, égi nagy Pátronánk ! Nagy ínségben lévén, igy szólít meg hazánk ! > Magyarországról, romlott hazánkról, Ne feledkezz el, szegény magyarokról.« Hogy aztán milyen volt a magyar nép gazdasági helyzete, majd elmondja Mester. TANÁCSADÓ A vasúti mozdonyok által okozott tűzkárok. A vasúti mozdonyok által okozott tűzkárok miatt, értve ezek alatt különösen a már learatott és kepékbe rakott termés felgyujtása esetében felmerült károkért, bírói gyakorlatunk értelmében a vasutak feltétlenül felelősek. A vasúttársaságok dacára ennek, minden évben megkísérlik a gazdaközönséget körlevelekkel félrevezetni jogaik tekintetében és figyelmeztetik a gazdákat bizonyos törvényes tűz- távlatok betartására, azt mondván, hogy a törvények értelmében a vasút nem felelős a mozdony által okozott tűzkárokért, ha a gazda a kepéket a sínektől 65 méternél kisebb távolságnyira rakja össze és a tarlón tűzvédő barázdát nem húz. Figyelmeztetjük a gazdaközönséget, hogy a vasút hasonló körlevelei csak próbálkozások a tűzkárokból eredő felelősség enyhítésére, mert nincs olyan törvény vagy rendelet, amely a gazdákat arra kötelezné, hogy gabonájukat bizonyos távolságon belül a vasúti vonal mellett kepékbe nem rakhatják. A vasút tehát felelős a mozdonyok által a gabonában okozott károkért, akár 10 vagy 20, vagy akárhány méter távolságra álljanak is a kepék a sínektől. Ahol nlnos vizlkigyó. Fgy new-yorki bankár Florida félszigetén nyaralt. Nagy barátja a fürdés kellemes sportjának, de nem mert meszire bemenni a folyóba, mely — amint neki mondották — csak úgy nyüzsög a vizikigyó- tól. Egy napon kiment halászni és ekkor szóba elegyedett erről a tárgyról egy benszülöttel, a vezetőjével. — Szolgálhatok szívesen jő tanáccsal — mondotta a benszülött. — Tudok olyan helyet, ahol egy szál vizikigyó nincs. Nagy örömmel kapott a bankár az ötleten és rögtön odavezettette magát arra a helyre. Egy szép kis tavacská-
