Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-27 / 25. szám
MAGYAR FÖLDMIYELŐ 199 — Hogy meddig? — mondta a szekér tulajdonosa nagy flegmával. — Amig a faluba érünk. Ott úgyis etetek, akkor felülhet a kocsira ... A délfranciaországi földrengés. Marseille-ben ismét nagy rettegés fogta el a népet, a mely újabb földrengéstől fél. Minap ugyanis különféle természeti jelenségek mutatkoztak s az emberek ebből azt következtetik, hogy újabb katasztrófa fogja meglátogatni a várost. A marseille-i régi kikötőben a tenger szine hirtelen egy méterrel alábszállt, majd később két métterrel emelkedett. Ez a jelenség többször ismétlődött a nap folyamán- Valószínű, hogy tengerrengés okozta ezt az elváltozást. Az éjszakán a halászoknak, a kik mesterségüket folytatták a tengeren, különös látványban volt részük. A mikor estefelé a kikötőből kihajóztak a nyílt tengerre, az idő gyönyörű volt. Kilenc óra felé azonban az ég hirtelen elsötétedett, a tenger pedig erősen hullámzott és néhány perc múlva sürü Csillaghullás keletkezett, a mely az éjszakát egyszerre nappali fényben tüntette föl. Azután ismét sötét lelt s mozdulatban halotti csönd borult a tájra; de ez nem tartott sokáig, mert egy rövid félóra múlva vérvörös lett az égboltozat és menydörgéshez hasonló földalatti dübörgés rémitette az embereket. Néhány perc múlva megint beborult az ég s a dübörgés sem hallatszott többé. A halászok a rémülettől félig őrülten menekültek vissza a kikötőbe. — mennyi gyűlt ossz? az ajkaiaknak? Veszprém vármegye alispánjához most érkezett le a pénzügyminiszter leirata az ajkai bányakatasztrőfa szerencsétlen hátramara- dottainak segélyezésére gyűjtött összeg felosztása tárgyában, összesen egybegyült 175,000 korona. A leirat folytán Koller Sándor alispán junius 28-ára értekezletet hivott egybe, melyen az érdekelt községek kapitányság kiküldöttjének közbejöttével fogják megállapítani az összegyűjtött összeg felosztásának módját és a segélyezés mérvét. — Negyven évig mezőőr. A hajduvármegyei Egyek községben szép ünnepség keretében nyújtották át Kovács Pálnak, a község negyven éven át szolgált mezőőrének Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter elismerő levelét és száz koronás jutalmát Devics Lajos egyeki jegyző szép beszédet intézett a jubiláló mezőőrhöz, aki meghatottan mondott köszönetét. — Gyilkos villám. A vasvármegyei Beje községgel szomszédos gyergyámosi uradalom ötvenhat munkását kapálás közben nagy zivatar érte. A rettentő égiháborutól megriadt kapások esernyők alá bújtak. Az egyik esernyőt Pintér Ferenc tartotta. Hirtelen villám sújtott le a munkások közé és valamennyiüket földre terítette. Mind az ötven- hatan egy óra hosszat feküdtek ájultan a földön. Este hat órakor észrevették ókét. Orvosok mentek ki és ötvenöt embert eszméletre téritettek. Pintér Ferencet azonban már nem lehetett megmenteni, mert a villám az esernyőn lefutva a szerencsétlen ember fejebubjára csapot le és megölte. Ugyanebben az időben Bejcen Szőke József házába is leütött a villám és Szőke Józsefnét, meg két gyermekét lesújtotta. Mind a hármuknak válságos az állapota. Csehiben a villámcsapás egy fa alatt megölte Végh Mihály földbirtokos egyik öreg cselédjét. — Harc a viperával. A dévai honvédek a múlt héten az »Árki tetőn« tartottak harcászati gyakorlatot, miközben Kozma százados lova alól egy hatalmas vipera szökött fel és az éppen »Vigyázz« állásban levő katonák felé tartott. Deák őrmester nem vesztette el hidegvéréi, kardot rántott és egyenesen eléje állt a mérges állatnak. Formális, küzdelem keletkezett a vipera és az őrmester között, akinek végre sikerült a sziszegő állatot megölni. Az őrmestert bátor viselkedéséért megdicsérték. — Száznegyvennégy tű egy asszony testében. Londoni lapok közlik közük a Scientific Amarican hírét, mely szerint egy Bresslei nevű asszony öngyilkos szándékkal 144 tűt lenyelt. A szerencsétlen asszonyt rettenetes fájdalmak fogtákel. Bevitték a kórházba, hol 26 műtéttél sikerült a testéből 134 tűt eltávolítani. Tizet a lenyelt tűk közül az orvosok nem találtak. Az asszony nemsokára meghalt és mikor felboncolták, kiderült, hogy az egyik tű a szivébe hatolt és az ölte meg. — Az utolsó félliter. Félliter pálinkát ivott meg hirtelen Erdődi János 50 éves szegedi tanyai csősz, azután fölakasztotta magát. A csősz nagyon szerette a pálinkát és állandóan részeg volt. Ezért sokszor elverte az asszonya, Kovács Julia, akivel hét év óta vadházasságban élt. Most, amikor félliter pálinkától berúgott és alig tudott megállani a lábán, magához szólította hatéves kis leányát, akinek ezt mondotta: — Mond meg az anyádnak, hogy nem iszok többet, nem leszek már részeg sohasem. — Megmondom. — Csókold meg a kezem. A kicsike tisztelettel megcsókolta a halálra szánt apja kezét. A csősz aztán egy ruhaszárító kötelet vetett egy meggyfára és fölakasztotta magát. Araikor a hajnal hasadáskor észrevették, már hidegen, holtan feketedett teste a meggyfán. — Jég és hó Olaszországban. Ember emlékezet óta nem volt Olaszországban olyan időjárás, mint mostanában. Ugyanis példátlan, hogy junius közepén olyan zord időjárás uralkodjék, mint amilyen ezidőszerint Felső Olaszországban van. Egymást érik a viharok, havazások és fagyok. A Lago Maggiore, a Como és Garda-tó környéke frissen esett hóval van borítva. Attól tartanak, hogy a déli gyümölcsfák teljesen elpusztulnak, mert Lombardiában, Pie- montban és Liguriában már is pusztulásnak indultak. Tövisek és virágok. Egy szatmári tekintélyes újság meglepetésben részesítette lapunk szerkesztőjét. Huszonötév... cimü cikkében elárulja, hogy lapunk szerkesztője (már mint a »Magyar Földmivelő« szerkesztője, Bodnár Gáspár) ennek elölte 25 esztendőkkel két társával indította meg azt a szatmári lapot. Tehát immár negyed- százados, 25 éves szerkesztő lenne ami Földmivelőnknek is megalapító szerkesztője. A kiadó kérdezte is, hogy nem kellene-e valami ünnepséget rendezni? A felelet igy szólt, amint olvasom. — Eh, nem érdemes még 25 esztendőt ünnepelni Majd ha megérkezik az ötven esztendő, akkor csapunk egy áldomást. Szörnyű elbizakodottság! Vakmerőség — a jó Isten irgalmában. No de igaz, Isten az élet és halál ura. Es nem az emberek ünneplése huzza, intézi életűnk fonalának szálait. * * * Bizony, sokat Írtam 25 esztendőnek alatta. A kéziratom duzzadva töltené meg a mai szerkesztői szobámat. Ha most visszatekintek az elmúlt huszonöt esztendőre, bizony egy szép álomnak tűnik fel előttem. Pedig nem álom volt! Szakadatlan és folytonos munka ! De, hogy is lehetett annyit Írni'? Könnyen, nagyon könnyen. Tessenek elhinni. Nem kell hozzá más, csak egy kis Írói véna. Meg munkaszeretet. Ebből igazán bőségesen kell. Aztán nem csak látni kell a világot, az eseményeket, az embereket. Meg kell jól figyelni. Aztán gondolkodni, érezni és akarni. írtam első sorban a magam gyönyörűségére. Mert ez a munka sokszor gyötör, lázba hozza az embert, végtelen szenvedések tüzébe dobja. De gyötörve, lázban-tűzben — boldogít. Semmi boldogság sincs hozzámérhető e világon. * * * írtam vagy 20—25 könyvet. Szerkesztettem a »Téli Esték«-e t 12 kötetben. Immár a »Magyar Föld mivelő«-t 12 éve, 12 nagy kötetben. írtam rengeteg lapban, pályadijakat is huztam-kaptam. S mondhatom, hogy soha bőségesebb forrásom nem volt, mint most, amiből merítenem lehet, kell. Kell — mondom! Mert akit egyszer a Gondviselés ezzel a forrással áldott meg, akinek sorsát ehhez a forráshoz kötötte, ez nem tud ellenni e forrásból való merítés nélkül. Akár a madár levegő nélkül. S ha egyszer buzogni kezd ez a forrás... inni, meríteni kell belőle. Különben... az élet határához értünk. * <i *
