Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-07-26 / 29. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 229 zonyul be e közmondás: „Akit a szerelem megfog, nem kell annak semmi dolog.“ Balázs jó kedvvel mondá : — Nem biz’ az édesapám. Ugy-e galambom, Erzsiké ?... — Bizony nem. Mert mi talán estig sem mennénk ebédelni, úgy belemelegedtünk egymás jókedvéért az aratásba — felelte kissé elpirulva, szapora beszéddel Erzsiké. Az öreg gazdának nagyon jólesett a fiatalok eme válasza. Tükör volt ez előtte. Önmagát látta meg benne. Ifjúsága idejét, legénykorát. Ősz fürtökkel, munkában tisztességben megöregedve. És könycsepp villant meg révedező szemeiben. Örömkönyek valá- nak ezek. Gyermeke, fia boldogságáért... Reszkető kezét szeme elé tartotta, mintha óvni akarná a rek- kenő hőségtől testének lámpását és titkon inge ujjá- val letörölte a tolakodó könycseppeket... Aztán szerető melegséggel szólt: — Édes gyermekeim I Legénykoromba én is igy dolgoztam szegény, megboldogult Erzsókommal, édesanyáddal fiam. A fáradságot nem ismertük, ha egymás oldala mellett .lehettünk. Hej, de sokszor arattunk ezen a földön boldogságban, vidáman éppen úgy, mint ti most. És az Isten áldása volt kezünk munkáján, talán azért, mert nagyon szerettük egymást. Bizonyosan azért... E szavaknál az öreg ismét elérzékenyült és ingujjával letörölte a szemeiben csillogó könycseppeket. Majd érces hangon, — de amelyből kirezgett az öregség szava — mondá: — No, de most már fiaim elég volt a munkából. Hagyjátok abba, gyertek ebédelni! Balázs és Erzsiké kart-karba fonva, haladtak végig a buzaföldön. Megebédeltek. Pihenő után estig folytatták a délelőttit. Dolgoztak, daloltak, boldogan örvendeztek. $ * * Learatták, elcsépelték már a termést. A ház asztalára került az Isten áldása. Mikor az uj kenyeret megszelték, nagy lakomát rendezett Fekete Balázs. Ott volt az ismerősök apraja- nagyja. Tiszta magyarosan, boldogan mulattak. Volt reá ok, mert az uj Isten áldásával egyidőben költözött Feketeék hajlékába a dolgos, takarékos, jószivü Erzsiké; aki hűséges, boldogitó élettársa leszen a fiatal Balázs gazdának. Sz. F. KÖZEGÉSZSÉG. Tanyai orvosságok. II. Egy munkás a lábafején történt súlyos sebre — elég oktalanul — egykedvűen kente reá a legközelebbi kocsi tengelyéről levakart piszkos és poros kocsikenőcsöt. Ilyesmiket látva, az embernek az jut az eszébe, hogy fennek az edzett s erős népnek talán a vére is más, hogy ilyen orvosságok után mégsem kap vérmérgezést. Pedig gyakran megsérülnek kezükön, lábukon s a szerszám, a mely a sérülést ejti, éppen nem mondható rozsdamentesnek. Friss sebre a szivarnak a hamvát is reá szokták dörzsölni (a miben némi kis igazság mégis csak tartózkodik, mert a hamuban kálium van.) A darázscsipés helyét pálinkával kenik be. Daganatra, kelésre megint csak a vereshagyma jó, de ezúttal só nélkül és sült, meleg állapotában. Különben városokon is a szokásos házi orvosszerek közé tartozik a hagyma, de nem a közönséges, hanem a tengeri hagyma. A pálinka jó nagy darabot foglal le magának az orvosságok birodalmában, mint vivő- és kivonószernek, szesz formájában a modern gyógyszerek között is nagy szerepe van. A közönséges pálinkát használják fájós tag kenésére, a gyengülő szemet is erősitik vele, lefekvés előtt a szemhéjakat pálinkába mártott vászondarabbal simítván végig. (Ugyanezt csinálja a sósborszesz is, meg a Ferencpálinka.) Nyakmerevedéskor a nyakat kenik vele. Innen a tréfás neve: nyakolaj, meg az anekdota az egyszeri asszonyról, a kinek sohasem gyógyult meg a nyaka, mert a pálinkát megitta s a nyakát csak a pálinkás pohárral kene- gette. Ezen mindig nevetni szokás, mikor elmodják. Szemorvosságul egyébként nemcsak a pálinka járja, hanem a szőlővesszőnek az a nedve is, a mely tavaszi metszéskor belőle kicsordul. Hathatós gyógyszer volt, mint ital, a paprikás pálinka hideglelés ellen. A A hideglelés ellen való orvosság még a reszelt tormán ázott vörösbor is. De ennek a használata alighanem úgy megy, mint Hagen írja a titkos szereket tárgyaló könyvében a svájci fogorvosról: a szer nem egyéb, mint igen erős pálinka; a beteg addig issza, mig be nem rúg s elalszik, a mikor aztán nem érzi, hogy fáj a foga. A fogfájás ellen régi szokásos orvosságot haszál- nak. Ilyen a tömjén, amit a lyukas fogba tesznek. A nézet az felöle, hogy használ, de ártalmas, mert széthasítja a fogat. Másik orvosság a szegfüszegolaj, melyet ruhán beledngnak a fogba. Borogatásul jó a meleg hamu is, de meg a hideg viz is. A fogfájás sajátos gyógyitgatási kísérlete az, mikor a fájós fog oldalán a kar felső részére, az erőizmok tájára, reszelt tormát kötnek, azt vélvén, hogy az kihúzza a fájdalmat. Ha azután semmi sem használ, akkor már csakugyan nincsen más orvosság, mint a „türömolaj,“ vagy a „hideg vas,“ a foghuzó harapófogó, a mely kiveszi a fogat kukacostul. Elterjedt vélemény az, hogy féreg van a fájós fogban. Képzeletük a betegségek birodalmát úgyis állatokkal népesíti be. Vizibornyu van benne... rágja a szu a csontját... ugat belőle a halál kutyája, meg mi egyéb. Ha a kihúzott fogat hosszában széthasítja, csakugyan talál benne egy idegdarabot: ez a kukac. Fogfájásról használják a zsálya főtt levét, a mit úgy rátesznek a fogra. Veszedelmes gyógyítás a hyoscia- mussal való füstölés, a mikor a beléndekmagot egy lapát parázsra téve, a száját füstölik vele s persze be is lehelik. A méreg füstje és gőze elhódítja a beteget, a fog idegeit is s igy olykor fájdalomcsillapulás áll be. A véres szemnek meg az a gyógyítása, hogy tejbe áztatott zsemlyét raknak re. Mellfájásnak nincsen babonája, ott komoly orvosságok vannak, milyen például a — petróleum. De nem kenésre használják, hanem isszák, csekély adagokban. A petróleumot gyógyszerül különben a régebbi patika is árulta oleum petrae név alatt, volt belőle fehér, zöld és piros, bár
