Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)

1908-07-26 / 29. szám

226 MAGYAR FÖLDMIVELÖ lozás. A vonatoknak pedig 200—400 millió kilomé­tert kell megtenni, amig egy haláleset bekövetke­zik. Nálunk az utolsó nagyobb vasúti szerencsétlen­ség 1907 április 12.-én történt és pedig Dorozsmá- nál, mikor a gyorsvonat néhány kocsija kisiklott és az ott álló teherkocsikkal ütközött össze. Ennek a szerencsétlenségnek egy házaspár esett áldozatául. Azt sem árt megjegyzés nélkül hagyni, hogy amig egyes vasúti összeütközések alkalmából a külföldi országokban rendszerint több emberélet pusztul el, addig nálunk az efajta balesetek legfölebb két- három áldozatot követelnek. KÜLFÖLDÖN. Az osztrák képviselöház is megkezdette nyári szünetét. A szünet előtt közvetlenül az osztrák sógorok is számos és fontos törvényjavaslatot intéz­tek el. Reánk, gazdákra nézve érdekes a szeszkon- tingesztálásról (termelés) szóló javaslat. Délelőtt 10 órától éjjel 10 óráig tartott az utolsó, búcsú ülés, mely után az elnök békés nyaralást kivánt a képviselőknek. Vilmos német császár és Edvárd angol királynak augusztusban bekövetkező találkozásáról mértékadó körökben — mit sem tudnak. Edvárd király és Ferenc József. Edvárd angol király augusztus 2-án látogatja meg Ischlben királyunkat. Az eddigi híresztelések szerint Edvárd király augusztus 2.-án délelőtt Gmundenbe érkezik, ahol a király már várni fogja. Innen a két ural­kodó Ischlbe megy. Az angol király Ischlben tölti az éjét és 13-án reggel tovább utazik Marienbadba. A kínai császár beteg. A kínai császár be­teg, de hogy mi a baja, nem sikerült megállapítani. Persze, mert a kínai császár mit sem akar tudni a modern (újkori) orvosok tudományáról. A baj azon­ban nagy lehet, mert a császárné már rendeletet adott ki, hogy orvosokról gondoskodjanak. Európa a japánok ellen. Rohamosan veszí­tik el a japánok az európai nemzetek azon rokon­érzését, melyet az orosz-japán háborúban sikerült elnyerniük. Még a velük szövetséges Angolország sajtójában is olvasunk hideg bírálatot a japánok nagyzolásáról és Ázsiában való terjeszkedő vágyá­ról; a németek és franciák ellenben, nem is szól­ván az oroszokról, mostanában szinte ellenséges hangon beszélnek és Írnak a japánokról. Ma már sok japán azt hiszi, hogy rövid idő alatt a világnak igen nagy részét hódítják meg a japánok nemcsak politikailag és gazdaságilag, hanem vallás dolgában is. A japán kormány most is állandóan fegyverke­zik és az újabb rengeteg pénzáldozatot azzal okolja meg, hogy a szerzett birtokok megvédelmezésére mindig harcra készen kell állania. A magánvállal­kozók állandóan versenyeznek uj és uj vállalatok alapításában és a japán sajtó teljesen nyíltan és meggondolatlanul hirdeti, hogy az idegen hajójára­tokat Kelet-Ázsiából ki kell küszöbölni vagy ki kell verni. Ezek a hangok és cselekedetek keltik fel az európaiakban, de talán még inkább az amerikaiak­ban a féltékenységet. A galíciai nagy árvíz. A Galicia nyugati részében pusztító árvíz nagyságáról és az előidézett jelentős károkról egyre riasztóbb hírek érkeznek. Sucha községben a Szlavna folyó kiáradt és az egész környéket elöntötte. Lenzsa faluban az ár ötven házat ragadott magával. A Visztula mellék­folyója, a Vilga a környékbeli kerteket és mezőket mind elöntötte. A legsúlyosabb következményekkel járt az árvíz Szeibusch környékén, Károly István főherceg birtokán, ahol huszonkét ember és nagy­mennyiségű állat pusztult el. Igen nagy kárt okozott az áradat Usztina községben is, ahol a kiöntött Jusztinika patak tizenhat parasztházat minden be­rendezéssel elpusztított. Podrogceba, ahol szintén nagy az árvíz, utászkatonákat küldtek, akik védő­töltéseket emeltek az áradat föltartóztatására. Konstantinnápolyban óriási fellegszakadás volt. Városokat, falvakat döntött össze a pusztító ár. Édes magyar nyelvünk. ii. (B. G.) Édes bizony! És szép, amilyen ritka nemzeteknek van. Nem csak mi mondjuk ezt. Elismerték más nemzetek is. Nagy, dicső nemzetek, akiknek nyelve már kifejlődött, kifinomult. Csak egyet nem tudnak jól megérteni még. Azt az egyet, hogy miért kell nekünk úgy féltenünk, őriznünk, művelnünk ami nyelvünket, mint talán egyetlen nemzetnek sem Európában ... Hja, ahhoz, hogy ezt megértsék, jól fel­fogják, tudniok kellene ami szenvedésekkel és dicsőséggel teljes történetünket. Tudniok kellene, hányszor akarták kitépni, elrabolni a nemzet nyelvét... az ő testétől-lelkétől. Tudniok kellene, hogy mi itt élünk a Duna és Tisza közt, ahol a velünk élő nemzetisé­gek, kiket táplálunk, nevelünk, éppen ami nyelvünk jogát nem akarják elismerni. És nem tartják kötelességüknek megtanulni és velünk általa közlekedni, élni és testvérekké lenni. Tudniok kellene, hogy az ő nyelvüket nem bántja senki, de senki saját országuk­ban. Amiénket azonban gonosz szemek és szivek irigylik. Nekünk nem csak művelnünk kell a mi nyelvünket, de védeni, terjeszteni, megóvni sok hamisságtól, keveréktől... sok veszedelemtől. Mi féltjük igenis nyelvünket, mint ilyet, mint a nemzet lelkét nem csak lényegében, de féltjük és aggódnunk kell eredeti mivolt- jáért, szépségéért... zengzetességéért is. Hogy az olyan maradjon, amilyennek egy hires nyelvtudós Meszoffánti mondotta. Tudniillik szép és zengzetes; magas, mint a sas lebe­gése ; erős, mint a kard vágása; szelid, gyön­géd, mint az édes anyja kérése; lágy, mint a fuvola hangja...

Next

/
Oldalképek
Tartalom