Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-10-18 / 41. szám
326 MAGYAR FÖLDMIVELŐ val (meleg, gyorsan bomió trágyák) vagy hamuval, esetleg meszezéssei végezzük a tápanyagpótlást, illetőleg feltárást. A meleg és könnyű talajokon pedig, amennyire csak lehet, olyan trágyát használjunk, amely túlnyomóan érett marha-trágyából (hűvös, lassan bom- ló trágya) áll. Ily tápanyag pótlás mellett szépen fejlett gyümölcsre és rendszeres termésre lehet számítani. Gyeptörés. Gyeptörésnél a gyepréteget először csekély szántással kell lehántani annyira, hogy tökéletesen átfordítva csak kevés földdel takartassék. Ezt kövesse a nehéz henger; a lehengerelt gyeptörés hamarabb korhad, mintha csak érdes barázdában marad fekve. Ezt követi késő ősszel 22—24 cm. mély őszi szántás, mely a gőzekével is végezhető; mélyebben leforgatni a horhadó gyepet nem lenne tanácsos, másrészt a teljesen nyers íöldet tulmélyen megszántani sem lenne helyes; ezt megtehetjük a következő alkalommal, ha ismét rá kerül a sor. Tavasszal a szántás nem mellőzhető, de ennek az előrement őszi szántásnál feltétlenül sekélyebbnek kell lennie. Az igy előkészített földbe jövő tavasszal kapásnövényeket vethetünk, pl. tengerit, takarmányrépát, melyeknek ismételt kapálásával a földet jól átmunkáljuk. Szükség esetén vethető beléje zab és köles is, bár a kapásnövények természetesen előbb mondott oknál fogva célszerűbb. Juhok tőgygyulladása bárányozás után nálunk sem ritka s fertőző anyag idézvén fel, járványosán fellépő is lehet. Sok mindenféle kezelés felettén csekély eredménnyel jár s az anyák elpusztulása emiatt elég gyakori. Dammann, a hírneves német szakember, csak alapos fertőtelenitéstői vár hatást s azt ajánlja, hogy a kórnemző gombákat megsemmisítendő, minden tárgyat, mely azokkal fertőzve lehet, de sőt a kezelő emberek ruházatát is vessük erős fertőtlenítés alá. Tehát fertőtlenítsük a talajt, burkolatot, falakat, ajtókat, ablakokat, rácsokat, jászlakat, itatókat s egyébb eszközöket is. Szóba jöhet még az élő állat bundájának egyik elléstől a másikig terjedő időben való tisztába hozása (mosása) is. MZ üJSÁi? A királyné és a szegény asszony . .. Irta: Bodnár Gáspár. A természet fönséges pompájában ragyogott. A tavasz kitárta szépségét, mintha félt volna, hogy a holnapot már a nyárnak kell átadnia. A királyasszony palotája mellett elterülő erdőben sétálgatott. Szedegette a nyíló virágokat, hallgatta a madarak dalát. Egyszer csak egy szegény asszonnyal találkozott, aki hulladék-galyakat cipelt a hátán. A királyné megszóiitotta az asszonyt. — Jó száraz galyakat szedett, ugy-e ? Avval lehet ám jól főzni. A szegény asszonynak sejtelme sem volt, ki szólítja meg, azért egész közvetlenséggel beszélt. — Nincs már, hogy kinek főzzek. Egy fiam volt ... — most- már nincs. Kenderáztatáskor lesz esztendeje, hogy elhantoltuk. — Hány éves volt szegényke? — Fiatal volt, mint ez a tavasz la. Éppen a katonaságtól jött haza, ahol a király nagyon szerette. Két csillagot adott neki. Úgy vártam pedig haza a lelkemet. Gondoltam, hogy az a kis jószág, amit boldogult apja-ura hagyott reánk, csak nem kótyavetyé- lődik el. A jó Isten elvette . . . legyen meg szent akaratja! így panaszkodott az asszony, de nem sirt. Csak megbámult arcán látszott, hogy szenved, hogy szivének mérhetlen fájdalma van. A királyné két fényes aranyat adott a szegény asszonynak — és szép szemeiben gyémánt csillogott. Az aianyat a királyné adta, a könnyei az édes anya hullatta. . . . Évek múltak. Ismét tavasz van. Virág, madár- dal hirdeti a természet ébredését . . . A királyné ott sétál megint az erdőben. Hah! de szép arcáról eltűnt a mosoly, karcsú termetét fekete ruha födi . . .! Nem szakaszt virágot . . . nem hallgat madárdalt . . . Csak sóhajt . . . sóhaját messze viszi a buzgó szél. Oda az ősi sirboltba! Ott fekszik egyetlen fia, szerelmetes mindene, országának, népének szép reménysége. A szegény asszony még mindig szedegeti a száraz galyakat . . . meggörnyedt alakja előbukkan . . . Ott állanak szemtől-szemben. A királyné nem szól . . . nem sir. Csak áll ... áll mint egy szép márványszobor. A szegény asszony azonban remegve nyújtja a királynénak a szép virágcsokrot . . . ő sem szól semmit, de semmit . .. csak szemében csillog a köny. A virágot a szegény asszony adta, a könnyekei az édes anya hullatta. — Magyar zarándokok a pápánál. A budapesti katholikus Írók és hírlapírók Pázmány-egyesülete zarándoklatot rendezett Rómába, akik hatszázötvenen vasárnap délben járultak a pápa elé. Délelőtt tiz órakor Csernoch Csanádi püspök a Péter-templomban misét mondott, majd Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök mondott magasan szárnyaló beszédet a magyai-ok Nagyasszonyának ünnepe alkalmából. A pápai fogadás fél tizenkettő órakor történt a Sala Regiában. A zarándoklat vezetőinek bemutatása után Prohászka püspök latin beszéddel üdvözölte a pápát, a ki válaszában rendkívüli szeretetet és melegséget fejezett ki a jó és hü magyar nemzet iránt. Szivükre kötötte a kath. magyar Íróknak, hogy rendithetlenűl küzdjenek a nyugati pogányság ellen, mely a kereszténység ellen tör. Tehát éppen az ellen a hit ellen, mely őt felnevelte és nagygyá tette. — A hűségjutalma. Ó-Futak-ról Írják : Szép ünnepség színhelye volt Chotek Rezső gróf futaki uradalma aug. hónap 24-én. Ekkor adta át Follin Pál béresgazdának Niko- lits Izidor főszolgabíró a földmivelésügyi miniszter 1 jutalmát : száz koronát és az oklevelet negyven éves hűséges szolgálatáért. Majd Kleinner Károly jószágigazgató átadta a földesur ajándékát: száz koronát. Az ünnepelt meghatot- tan mondott köszönetét. Az ünnepség után megvendégelték az egybegyült uradalmi cselédséget. — A talált ágyúgolyó. A lippai tüzér-lövögyakor- latok helyén Bireszku mezőőr teljesen ép ágyúgolyói talált. Amikor fel akarta emelni, a golyó hatalmas durranással felrobbant és Bireszkut darabokra tépte. Az arra menő emberek szedték össze a szerencsétlenül járt mezőőr testrészeit. — Egy uj burgonyafaj. A németek «kettős aratásinak mondják azt az uj burgonyafajtát, amely egy nyáron kétszer nyújt termést. Ez persze a legkoraibb burgonyafajtaj igen szép és a legfinomabb csemegeburgonya amellett. Az első termést junius elején nyújtja és ezzel a terméssel ugyanaz a föld újból beültethető és szeptember végén a második termés is megérik. Ez a fajta egy negyed holdon állítólag 300—350 mázsányi termést hoz. Jó lesz kipróbálni.