Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-10-04 / 39. szám
308 MAGYAR FÖLDMIVELŐ VASÁRNAP DÉLUTÁN Az „árva gólya“ meséje. Széles e világon mindenütt el van terjedve az a hit, hogy vannak állatok, melyek egyedül nem tudnak megélni, melyek létfeltétele a házas élet. Ha nem tudnak párt szerezni, vagy ha a sorsharag özvegységre juttatja őket, elpusztulnak, tönkremennek, vagy éppen elemésztik magukat. A köztudat éppen az özvegységre jutottak szomorú sorsáról beszél; az, hogy valamelyiknek »nem jut pár“, nemcsak a valódi életben, de ennek megfelelően a nép fölfogásában is eredettől fogva lehetetlen s kizárt dolog. Az elterjedten élő természet- tudományi mende-monda azt mondja, hogy a párját vesztett gólya elemészti magát. Mikor a régi jó idők naiv tudósai az állatok életének jelenségeit csak szép erkölcstant hasonlatok készítése céljából kutatták s e jelenségek mélyebben fekvő, szerintük profán és nem kutatni való okait, magyarázatát nem nézték, nagy becsületben állottak, a valódi egynejüségben élő állatok. A galamb, a gólya és a csóka már a 14. századtól mindenkor példája az igaz hitvesi hűségnek, s nincs szerző, ki elmulasztaná ez állatokat példaképpen odaállítani a tízparancsolat megfelelő törvénye ellen vétő embertársai elé. Az állatok házasélete mindenkor oly formájú, a minő az illető faj szervezeti bérendezése és életviszonyai mellett a faj biztosításának a legjobban megfelel. Nagyon sok állat egynejüségben él, még pedig vagy egész életre, vagy egy-egy szaporítási időszakra kötött házasságban. Az előbbi csoportba tartozókat szokás a hűség mintáinak tekinteni. A gondosabb megfigyelés azonban sehogysem akarja igazolni a régi észlelők elfogultságtól befolyá- soltan szerzett adatait. Még ha holtomiglan-holtodiglan állottak is össze a szerelmes felek, bizony megfeledkeznek hűségi fogadalmukról, s a házasságtörés nem ritka. Ha a házasfelek egyike elköltözik az élők sorából, az özvegy rendesen hamar megvigasztalódik s uj párt hódit magának. Még csak özvegyet, vagy uj hasításból származó egyént sem kell keresnie, gyakran sikerül egy már meglevő párt megbontani. Igaz ugyan, hogy. vannak madarak, bizonyos pintyek, papagályok stb., melyeket csak párosával sikerült a fogságban megtartani s az egyik elpusztulását a másik sem sokáig éli túl, de még ezek is hamar felejtik a régi hitvest, ha gondoskodunk róla, hogy szerelmüknek uj tárgyat találjanak. A mi a gólyát magát illeti, házaséletét valóban érdekesnek és sok részletében szokatlannak kell mondanunk. Egész életre kötött házasságban él s hitveséhez szívósan ragaszkodik. Megtörtént, hogy a szár- nyaszegett gólyát, ki nem tudott költözéskor elszállan „messze-messze napkeletre,“ hitvese nem hagyta el, hanem vele együtt küzdötte, szenvedte végig a télviz klímájának minden zordonságát. A gólya azonban megél egyedül is, bizonyítja ezt a fogságban tartott „árva gólyák“ számtalan sok példája. A szabad természetben nem igen akad pár nélküli, mert az özvegységre jutott gólya tud magának hitvest szerezni, ha mindjárt messze országokat kell is bejárnia érte. A nép persze nem szívesen vesz ilyenről tudomást, mert szeretné kedves vendégének becsületét mocsoktalanul megőrizni. De hogy a nép sem bízik vakon a gólya hitvesi hűségében, azt bizonyítja a „gólyatörvényszék“ meséje. Sok helyütt ugyanis azt tartják, hogy a házasságtörésen ért gólya- úrasszonyt férjeura bölcs, öreg gólyákból álló ítélő szék elé állítja, hol a vád, védelem és tanuk meghallgatása után néha halálos Ítéletet hoznak. Még ma is nemegy közkézen forgó könyvben megtalálhatjuk a gólya- itélőszék jeleneteinek részletes leírását. Sok helyen azt tartja a nép, hogy lúd- vagy hattyutojást csempészve a gólyafészekbe, meg lehet bontani a házaspár jó egyetértését. A férj ugyanis észreveszi, hogy valami idegen holmi került a fészekbe, különösen ha már kikeltek a kicsinyek és felszarvazottsága tudatában éktelen dühre gerjed. Ha maga meg nem öli nőstényét, törvény elé viszi s bevádolja, hogy megcsalta idggen állattal, gúnárral, vagy hattyúval. Az egyhangú itálet: halál. A gólyatörvényszék históriája persze mese. Modern megfigyelők mitsem tudnak róla, legföljebb any- nyit említenek, hogy a költözés előtt összeverődő gólyák beteges vagy sérült társukat kiverik maguk küzül, vagy csőrükkel agyonvagdossák. A gólyák hitvesi hűsége, bár néha valóban megható jelenségeket mutat, még sem oly szép és tiszta, mint azt sokan hiszik. Nem jobbak ők sem a Deákné vásznánál. Hogy nem látni „özvegy“, magános gólyát, annak egyszerűen az az oka, hogy a gólyáéknál nem nehéz a házasság, s az özvegy hamarosan pótolja elvesztett jobbik felét. Eszébe sem jut „elemészteni magát.“ ISMERETEK-TÁRA. Az időjósló növények. Hanusz István Írja az Időjárás legújabb számában : Ha a levegőben nagy a páratartalon, fölemeli bugáját a réti lóhere, szirmait összerakja a tikszem, a körömvirág, a hajnalka; csavaros termőjüket egyenesre nyújtják a vadzab és a gólyaorr. Nagy Imre azt mondja a Tudományos Gyűjtemények 18ig-ik évfolyamában, hogy „a növények közül némelyek, minekelőtte esni kezd, a virágaikat megnyitják, példának okáért a varjufű, a Csaba-ir (a Pimpinella.)“ Újabb megfigyelések ellenben úgy szólnak, hogy a pirosvirágu Pimpinella bezártan tartja virágait eső közeledtekor derült időben is, ezzel a magatartásával öt, tiz, sőt huszonnégy órával előbb is megjósolja az esőt. A lóherefélék mind összefogják hármas levélkéiket s velők a szárat ölelik át, ha eső közelit. A gyermeklánc bóbitagömbjei teljesen épen maradnak, ha szép időt várhatunk ; eső közeledtével pedig szét hullanak, mint az oldott kéve. A takácsmácsony azért kapta régente a Vénusz-fürdője nevét, mert tartós, igen száraz időt jelent be könyezésével. (Némely helütt Vénusz- könyének is hívják) Időjósló a vadzab és a kis hajnalka. Párával telt levegőben a vadzab szálkája vizet vesz föl, attól megduzzad és kiegyenesedik; a hajnalka ellenben a viz fölvétele folytán elernyed és összecsukódik. így tesz a
