Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-09-27 / 38. szám
MAGYAR FÖLDM1VELÓ 301 következő kedves kis história játszódott le a pápa belső lakosztályában: A római Coronári-utcában van esti iskola, nappal lefoglalt iparosfiuk, szegény gyerekek részére. Járt oda a többi között egy bádogosmesternek a kis fia is, tiz éves gyerek és rajzolni tanult. Annyira haladt a művészkedésben, hogy az iskola igazgatója méltónak találta a fiút a pápának való bemutatásra. Ez meg is törtért, sőt, amit sok nagyhírű piktor hasztalanul iparkodott elérni, X. Pius nyomban ült is az öklömnyi művésznek. A kegy nem volt hiába, a csodagyerek hihetetlen gyorsasággal s nem kisebb tökéletességgel nyomban lerajzolta a pápát. Ezzel azonban még nem ért véget a történet. A bádogosgyerek nem kevésbé ügyes a faragásban is, a képhez pompás keretet csinált s aztán az egészet fölajánlotta ajándékképen a — modeljének. X. Pius másodízben is teljes jóakarattal fogadta s most már nem csupán magasztalja a ki* művészt, hanem kikérdezte családja körülményeit is. Hát bizony ezek nem fényesek. Hét gyermek közül hatodiknak került napvilágra a fiú s ugyancsak gyéren volt része jóban, kellemesben. A pápa meghatva átment belső szobájába, azután vissza jött, egy borítékot adott a fiúnak. Majd búcsúzóul igy szólt hozzá : — A kép kitűnő, végtelenül tetszett. De nem fosztalak meg tőle, vidd haza, fiam és add el. Egyre figyelmeztetlek azonban, hogy kétszáz líránál kevesebbet ne kérj érte. Aztán megáldva elbocsájtotta a boldog fiút. A borítékban egy százlirás bankjegy volt. Őszentsége, ki maga is egyszerű családból származott, nem szereti, ha valakinek a nemesi származását érdemül tudják be. Demokrata érzelmeit igen jellemzi az alábbi kis történet, mely nemrégiben történt a Vatikánban. Egy olasz nemesi apátság polgári származású férfiút ültetett az apáti székbe. Az apátság nemes urai kétségbeestek ezen a „méltatlanságon“ és elhatározták, hogy magához a pápához fogják fellebbezni az ügyet. Őszentsége, aki már értesítve volt a dolog felől, szokott kegyességével fogadja a küldöttséget, mire a szónok felbátorodva, előhozakodik a vélt sérelemmel, bejelenti, hogy ez ellen a választás ellen ők óvást akarnak tenni és kéri a szentséges Atyát, hogy semmisítse meg a választást. És a pápa válaszul a következő történetecskét meséli el nekik : „Volt egyszer egy gyermek, szegény szülőknek a gyermeke. A fiúcska, hogy cipőit megkímélje, mezítláb, darab kenyérkével táskájában tette meg az órai utat a legközelebbi gimáziumba. A fiú kitüntetéssel végezte gimnáziális tanulmányait, pappá szentelték, káplán lett, majd plébános, dékán, szemináriumi tanár, kanonok és prépost, püspök, bibornok és patriarche és bíboros érsekből választották a ti pápátokat. Nos, hát ha a pápátok nem született nemesi ágyból, miért ró átok fel ezt a plébánostoknak hibául?“ És a küldöttség tagjai megszégyenülve, de megbékélt szívvel is hagyták el a Vatikánt. Minden szelídsége mellet is erélyes a pápa s ugyancsak nem szereti, ha a kormányzás ügyeibe beleavatkozik egyik-másik bíboros. Ilyenkor az ő kedves, szolid modorával szokta a tanácsadót a további kísérlettől visszatartani. így az egyik bibornok, ki ismeretes arról, hogy nindig megvannak neki a maga ideái s szeret meglehetős önállóan csalekedni, már többször megkísérelte a pápa intézkedéseibe belenyúlni. Amidőn a közelmúlt napokban ez a bibornok X. Piusnál járt, a Szentatya azt kérdezte tőle: „Igaz az, eminen- ciád, hogy ön pápává választásomkor különösen a sorompóban lépett érettem?“ „Igen, szentséges Atya — válaszolá a bibornok — s boldogok vagyunk, hogy akkor sikerült célunkat elérni.“ „Jól— feleié erre a pápa. — De ha már egyszer megtettétek pápának, engedjétek meg legalább, legyen is a pápa 1“ ISMEBETEKTÄRA. Régi könyvek, régi írások. III. A régi könyvek nyelve. Irta: dr. Bodnár Virgil. Gyönyörű szép szent Erzsébet legendája is, ki egyszer nagy hidegben apró ételmaradékokat vive a vár kapuja elébe a szegényeknek, atyjával találkozott, ki ezt kérdezte tőle: „Fiam Erzsébet hová mégy, mit viszesz“. Mert felette szemérmes vala a leány, nagyon megszégyenlé magát és megijedve és nem tuda félelmében egyebet felelni: íme, — rózsát viszek. Atyja azonban mint eszes ember, nagyon tudta, hogy nincs a rózsavirágnak ideje és megnézte kötényét, hát valóban csupa rózsa volt, mert az Isten nem akará az 5 szerelmes szolgáló leányát és beszédét hamisságban hagyni. Ez egy kedves, nagyon vonzó kép, úgy, hogy minden idők művészete szívesen tárgyává tette alkotásának. Kedves az is, mikor a szent halálát, dicsősé- séges lakodalmát rajzolja, melyből, hogy a zene se hiányozzék, egy igen szép menyei madárka elejbe jőve és kezde előtte nagy, szép édes éneklést tenni. E régi könyvek nyelve nagyon hasonlít az evangélium nyelvéhez. A Szent írás első magyar fordításai is mind e régi korból valók, a Miatyánk, Üdvözlégy sok száz évvel ezelőtt is éppen úgy hangzott, mint ahogy ma imádkozzuk. Szóval e régi Írott könyvek tele vannak a szentek életének szebbnél szebb részleteivel. Különösen a középkor két ünnepelt szentje: Szent Ferenc és Szent Domonkos életrajza van hosszabban megírva. Assisi sz. Ferenc életrajza egyik a legszebb, legvonzóbb olvasmányoknak. Képzeletünkben rég porló alakok támadnak föl, Szent Ferenc kisded, sovány alakja áll elénk, ránk szögezve mély sűrű szemeit. Látjuk madárkáit, kis gerléit és bárányait; az elhagyatott szigeten bőjtölő szerzeteseket. Mily szép az a fejezet, melyben szent Ferenc épen azt magyarázza Leo testvérnek, hogy miben áll az igazi öröm és boldogság. Mennek ketten kemény hidegben fázva és dideregve. Egyszer csak igy szól Szent Ferenc: — Leo testvér, ha testvéreink vakokat és bénákat gyógyítanának, ördögöket űznének, a süketeknek visszaadnák hallásukat, a sántáknak járásukat, a némáknak beszédüket s mi még ennél is több: halottakat támasztanának: ird és jegyezd föl, hogy nem ebből áll a tökéletes öröm és boldogság. — Majd kissé tovább menve, igy szóll:
