Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)

1908-09-20 / 37. szám

290

MAGYAK FÖLDMIVELŐ

Magyar leányok.

II.

(B. G.) Ne gondolja senki sem, hogy mikor mi a múlt alkalommal azt irtuk, hogy a leányt, a nőt sehol a világon, egy nemzet kebelében sem tisztelték úgy, mint a magyar nemzet: hát csak úgy vaktába beszéltünk.

Oh nem! Történeti igazság, hogy a magyar nő helyzete a világtörténelemben mindig különb volt, mint bármely ország és faj leányai vagy asszonyaié.

Tudjuk, hogy más nemzeteknél, országokban a nő helyzete, sorsa századokon keresztül elnyomott volt. Még a jogait sem ismerték el. Talán még ma sem részesülnek olyan tiszteletben, mint kellene. Azért történik bizonnyal az az erupció, kitörés, lázas fészkelődés

__a nő jogaiért.

A magyar jog és a magyar társadalom felfogása, (gondolkodása, viselete, életrendszere) ezer esztendő óta megbecsülte a nőt. Egyenlő élettársnak tekintette a férfivel. Feleség — fele segítség. Nem nyomta el jogait Nem ült külön étkezésnél az asszony, mint azt pl. én a sváb családoknál tapasztaltam. Külön piedásztára__ tisztelt helyre

em

elte a férfi mindig, mindenkor. Nem tekintette a gyönyör puszta eszközének, hanem tisztelte, mint a család szivét, a család tisztaságának őrét. Gyermekei apostolát, önfeláldozó martirát, mely martirság neki meghozta a legszebb koszorút, a legszebb ékszert .... édes, szerető gyermekeinek boldogságát.

Igenis, a magyar családban a jog és törvény oly helyet biztosított a nőnek, hogy a magyar leány éppen a családban, az anyaságban találta meg.... jogát, kötelességét, boldogságát, szórakozását, ünnepét. Máshol sehol sem.

Sok anya a nyomor és betegség számára szüli gyermekét — mondják az újkori nagy nővédők. A magyar nő szemetekbe vágja, hogy igenis; de azért vagyok anya, azért adott az Isten szivemnek, lelkemnek hős erényt, szeretetek gyöngédséget, önfeláldozást, hogy még igy is érezze az én keblem melegségét, pótlását a gondviselés csapásaival szemben. Ti alábbvalók vagytok az állatnál. Mi sohasem gondolunk Tájgetosz hegyére, melyről a műveltnek nevezett görög nép — állítólag — a gyenge gyermekeket a mélységbe dobálta.

A magyar leány, mikor átlépi az uj fészek, az uj család küszöbét, lehet hogy a Kálvária lépcsőjére lép. De büszke reá. Mert tudja, hogy e Kálvárián át vezet útja a magyar nőnek — az anyai üdvösséghez.

A magyar leányok tehát köszönik szépen azt a nagy növédelmet. De nem kérnek belőle. Ők csak arra kérik az Istent, hogy magyar leányok maradhassanak. Az ősi erényekkel. A régi derék, jó magyar ifjak virtusával, szerető, boldogitó szivükkel, egyenes, keresetlen értelmükkel.

Nincs nálunk más baj a nő jogait, kötelességeit, tiszteletét, helyzetét illetőleg, csak az, hogy pusztul a nemzeti gondolkodás, a nemzeti érzés, a nemzeti tisztelet, becsülés — a nő helyzetét, anyaságát, a férfi kötelességét, hűségét — illetőleg.

A régi, romlatlan, hamisithatlan nemzeti gondolkozást és érzést kell visszaadni a mi társadalmunknak.

Egy vasárnap miatt...

Egyik, elveiről jól ismert fővárosi újságban olvastuk a múlt hetekben a következő sorokat:

— Felekezeti egyenetlenség egy vásárnap miatt. A karcagi idei Szent Mihály-napi vásár összeesik a zsidók újévi ünnepével. Hogy a vásár minél népesebb és látogatottabb legyen, a városi tanács a vásár napjának a megváltoztatása végett felírt a kereskedelmi miniszterhez. A tanács ezen lépése ellen a helybeli keresztény iparosok óvást emeltek s a maguk kebeléből küldöttséget menesztettek Szterényi államtitkárhoz, kérve őt, hogy a tanács javaslatát ne vegye figyelembe, mert a megváltoztatott vásárok rendszerint nem sikerülnek. Szterényi biztatta a küldöttséget, hogy az ügyet igazságosan fogja elbírálni. Ámde a keresztény iparosok egyoldalú fellépése a zsidók közt szült elkeseredést. Felekezeti türelmetlenséget és anyagi érdekeik kijátszását látták az iparosok fellépésében. A zsidó kereskedők és iparosok tehát kontraküldöttséget küldtek Szterényihez, hogy az előző küldöttség jogosulatlan kívánságát ne vegye figyelembe. Szterényi a második küldöttségnek is megígérte, hogy az ügyét igazságosan fogja elintézni. Most azután arra kiváncsiak a karcagiak, hogy Szterényi a »magyarokénak vagy a >zsidók«-nak ad-e igazat ?

Hogy Szterényi államtitkár, kinek adott igazat és vájjon a vásárt csakugyan megtartották vagy meg nem tartották-e jelzett napon, bizony nem tudjuk. De felszólalásunkra ez nem is lényeges. Itt csak egy elvi jelentőségű kérdéshez akarunk hozzászólani. Teljes elfogulatlansággal és méltányossággal.

Senki jobban nem tiszteli a zsidóságnak azt a kiváló, önfentartó, összekapcsoló szép erényét, hogy vallását tiszteletben tartja. Ünnepeit példás módon megszentel1. Sokszor hivatkoztunk reájuk a keresztényeket illetőleg, hogy bizony példát vehetnének, miként kellene a vasárnapot nekünk is megtartanunk.

De ebből nem következik ám, hogy elálljunk a viszonyosság megkövetelésétől. Attól tudniillik, hogy a zsidóság is tartsa tiszteletben ami ünnepeinket. Tartsa ami vallásos érzéseinket tiszteletben, becsülésben. És ha ami ünnepeinkre például vásár esik, le-