Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-02-09 / 5. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 35 ember megfagyott. A nyilvános jótékony-intézeteket tizenöt év óta nem ostromolták annyira a szegény emberek, mint most. A vasárnap ellen. Tessék keresztül-kasul vizsgálni ami újságunk tizenegy évfolyamát és nem fog senki találni egyetlen sort sem, ahol azzal vádolhatnának, hogy mi a népet a zsidóság meg- gyülölésére, vagy antiszemitaságra vezettük. Ami álláspontunk mindig az volt, hogy igenis zsidó-kérdés van. Azt elnémítani, befolytam, ellhaallgatni lehetetlenség. Maguknak a zsidóknak, a tisztességes gondolkodású zsidóságnak érdeke, hogy velünk együtt egyetértéssel, őszintén és szeretettel megoldhassuk azt a kérdést. Hanem amit az orthodox zsidóság, illetőleg azok képviselői most tettek vagy tesznek, amire törekszenek és amire a kormányzatot meglehetős nyomással rábírni akarják most... az már valóban kihozza a legszelídebb embert is a keresztény türelemből. Mi történt tehát? A múlt héten megjelentek a hithű — mint az orthodoxok magukat magyarul ne- j vezni szeretik — zsidóság az ország minden részéből csatlakozott képviselői a kereskedelmi minisztériumban. És küldöttségileg arra kérték a minisztert, hogy segítsen rajtuk. Ne engedje érvényesülni a vasárnapi munkaszünetet, mert ez a vasárnap, különösen a hithű vidéki zsidóságra ólomsulyként nehezedik. És miért ? Mert ez a zsidóság üzleteiket vallási okokból péntek estétől szombat estig zárva tartja. Meg azután az év folyamában is nekik nagyon sok ünnepük van, hát ez nagy veszteség reájuk nézve. Azért a vasárnapi munkaszünet restauráltassék. Még pedig úgy, hogy ők a keresztény vasárnapokon egész reggel árulhassanak, üzletet csinálhassanak. Íme tehát idáig jutottunk a keresztény Magyarországban. Hogy ugyanis a zsidóság ünnepét a törvény, a kormányzat tiszteletben tartja, respektálja... Iskolákban, törvény előtt és minden téren szabadon engedje a zsidóság vallási ünnepének megtartását... De éppen ebben az irányban adjon szabadságot arra, hogy a keresztények vasárnapja üzlet napja lehessen, tehát a vasárnapi munkaszünet értük — töröltessék. Amennyire tiszteljük a zsidóságban hagyományos megszentelését ünnepeiknek: éppen annyira megbotránkozunk és felháborodással utasítjuk vissza azt a kapzsiságot, azt az embertelenséget, ami a keresztények i érzületét, régi törekvését nem csak figyelembe nem veszi, de úgyszólván az üzleti érdekeknek alárendeli. A zsidóság e lépésével önmagát blamé- rozza, gyülöltté teszi... a keresztényekben pedig hatalmasan felébreszti az öntudatot, a védekezést; a védekezést a zsidóságnak immár kézelfogható túlkapásai, sőt merészsége ellenében. Igaza van annak a hitsorsunknak, aki az ország színe előtt vágta arcukba, hogy ők maguk, a zsidók okai, hogy az antiszemitizmus folyton éled, hogy magukat szándékosan és ostobán napról-napra gyűlöltebbé teszik. A keresztényeknek is van szentelt napjuk. A keresztények milliói előtt még mindig szent vasárnap. A jobbak reménye, törekvése, hogy végre valahára ez a szent nap valóban munkaszünet napja legyen. De nem csak igy. A vasárnapi munkaszünetet a berlini szociális konferencia megállapodásából iktatták nálunk is törvénybe, hogy az ipari és kereskedelmi munkásoknak általános nyugalom napot biztosítsanak. Tehát még a vallásos motívumokon kívül eső szociális érzék is szükségesnek, jogosnak az emberi méltóságnak megfelelőnek ismeri a vasárnapi munkaszünetet. Csak a hithű zsidók akarnak ebbe zavarólag, bomlasztólag hatni. Miért? Tisztán üzleti szempontból. Nem tudják, nem akarják elfogadni azt a minden nemzet kebelében érvényesülő elemi igazságot sem, hogy a kisebbségnek el kell helyezkedni, beillesztődni a többség között és nem lehet érdekeiket az ország érdeke tőié helyezni. Hol itt az emberies érzés? Hol itt a legelemibb méltányosság, amely a zsidóság szolgálatában görnyedő munkást legalább vasárnapi napon embernek és nem teherviselő gépnek nézi. Hithű zsidóság! E lépésével nagy kárt tettek abban a közeledés elérésében, aminek hiányáról annyit panaszkodik a zsidóság. Nagy lökést adtak a keresztény önérzet felébredésében, melyre immár csakugyan égető szükség van, különben — Magyarország csak volt és nem sokára nem leszen. r
