Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-08-09 / 31. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 245 mennyi eddigi léghajót. Szeptember 30-án kilencedfél óráig járta a levegő-óceánt s — az összes szakértők akként vélekedtek, hogy Zeppelin léghajója benzin- és ballaszt-készletéhez fogva, még nyolcszor annyi ideig is szállhatott volna. Október 8-án, a király, a trónörökös és Szalvá- tor Lipót főherceg jelenlétében végzett pompás kísérletekkel, Zeppelin léghajója vitte el a babért a világ valamennyi hajója elől. Az 1908. évi felszállások sikere, melyről most julius első napjaiban emlékezett meg a világ napisajtója —■ a múlt esztendei diadal- rtak folytatása volt. A kormányozható léghajó talán már a közel jövőben megnyitja a közlekedésnek útját a — levegőben is. Hiszen lám: „a levegőben való közlekedési eszközök társasága“ ha csak korlátolt felelősséggel is, — de máris megalakult 1 London és Berlin nyolcszázötven kilométernyire esik egymástól a levegő vonalában; ma huszonnégy óráig tart ez az ut. Léghajóval tizenegy óra alatt érnénk oda. Nagy szinte leírhatatlan lesz a jelentősége a kormányozható léghajónak a háborúban, a nemzetek támadó és védő viaskodásaiban. Zeppelin hajója jobban megterhelhető, mint bármelyik rendszerű „légkalóz“ és romboló lövegeket is bőven vihet magával. # » # A kísérletezések most is folynak. Napról-napra hozza a táviró a diadalmas híreket. De még mindig bevallják, hogy van valami baj. Baj, baj... amivel nem bírunk... És meddig lesz baj? A jó Isten tudja csak 1 Hát csak várjunk türelemmel. Nagyobb türelemmel, mint talán Zeppelin ... a német sógorok és a tőkepénzesek, akik már szeretnék a kamatot is szedni. M—r. TANÁCSADÓ. Tejmunkásképző tanfolyam Csákóváron. Október i-én egy évig tartó tejmunkásképző tanfolyam nyílik meg a temesmegyei Csákóváron, földmives iskolával kapcsolatosan. E tanfolyamra 20 irni-olvasni tudó, fedhetetlen életű, szolid fiatalember vétetik fel, akik ez idő alatt teljesen ingyenes állami ellátást élveznek s a tejtermelés és kezelés minden ágában elméleti és gyakorlati kiképzést nyernek. A tanfolyamot végzettek tejgazdaságokban és tejszövetkezeteknél munkavezetői minőségben fognak alkalmazást nyerni. A földmivelési miniszterhez cimzett és kereszt- levéllel, oltási, orvosi, erkölcsi és iskolai bizonyítványokkal felszerelt kérvények mielőbb Juhásk Vilmos igazgatóhoz küldendők Csákóvárra (Temesmegye). Közlegelőből osztatlan-hányad elfoglalása — birtokháborítás! A m. kir. földmivelésügyi miniszter a m. kir. igazságügyminiszterrel egyetértő- leg, egy felmerült esetből kifolyólag elvi jelentőségű határozatként kimondotta, hogy ha a közlegelő tulajdonosainak valamelyike az őt illető osztatlan hányadrész fejében egy darabot önhatalmúlag elfoglal, az birtokháborítást képez, mely bírói keresettel meg- torlandó s a kereset indítására a tulajdonostársakon kívül azok vonakodása esetén a földmivelésügyi miniszter is jogosítva van. A nemes fűznek mivelése hazánkban a kosárfonás szempontjából nagy jelentőséggel bír. Nemcsak azért, mert gyümölcstermésünk csomagolására mind több kosárra van szükségünk, hanem azért is, mert a kosárfonásnak télen át házi iparként való gyakorlásával népünk éppen azon évszakba jut tisztességes keresethez, mikor a mezőgazdaságban a külső munkák szünetelnek. A m. kir. földmivelésügyi miniszter ezért támogatásban részesíti azokat a községeket, melyek nemes fűztelepeket akarnak berendezni. Ezek a községek nemcsak a fűzdugványokat kapják teljesen ingyen — a szállítási költségek kivételével — hanem a betelepitési munkálatokért kát. holdankint 100 korona pénzsegélyben is részesülnek. A fűzdugványok és telepítési segély engedélyezése iránti kérvények a vármegye alispánja utján minden év dec. 31-ig nyújtandók be a földmivelési miniszterhez. 6 A Z B A. A kukoricamoly. Ha augusztusban vagy szeptember elején több kukoricaszárat fölmetszünk, egyiknek-másiknak belsejét sokszor összerágva s benne egy kisebb termetű hernyót találunk. Az igy megrágott szárak száma egyik esztendőben csekélyebb, másik esztendőben meg olyan sok, hogy ritkán akad ép szár és az egész kukoricaföld olyan, mintha lovak gázolták volna össze. Eszerint ez a rovar egyes esztendőkben igen veszedelmes, miért is nagyon szükséges, hogy ellene a leglelkiismeretesebben védekezzünk. Ez a kártevő egy kis lepkének, a kukoricamoly-nak a hernyója. Lepkéje I3—16 mm. hosszú, szárnya agyagszinsárgától egész barna színig változik; a két felső szárnyán egy-egy sötétebb folt és három-három hullámos vonal van. A lepke csak esténkint és éjszaka szokott repkedni junius közepétől julius elejéig, tehát amikor a kukorica zászlóját (címerét, zabját) kihányta. Maga a kukoricamoly (t. i. lepke alakjában) ártatlan kis állat és csakis a hernyója tesz kárt. Junius végén, julius elején a nőstény lepke egy-két tojást a kukoricazabjának, címerének ágaira rak s igy vagy 30—40 kukoricaszárt fertőz meg, de ugyanezen szárra több moly is rakhat tojást. A tojásból kikelő hernyó befurakodik a címer ágacskái belsejébe s az összerágott belső részeket s befurakodás helyén egy kis kerek nyíláson kiszórja; e kártétel kicsisége miatt ekkor még alig szembetűnő. Ha a hernyó kissé megnőtt, e címer ágaiban el nem fér vagy már nincs mit rágnia, elhagyja azt és lejebb haladva, még pedig a legközelebbi csomóig (bütyökig) a kukoricaszárba furakodik. Itt azután a bütökközben tollcséve vastagságú csatornát rág, a bütyök táján pedig a csatornát kitágítja s e tágas kamrában addig tartózkodik, mig a fészke tele nem lesz piszokkal vagy míg más okból lejebb nem vándorol. Ha lejebb szorul, akkor nem a bütykön át rágva halad le, hanem kijön, s a legközelebbi bütyökközt megint kívülről kezdi ki s azután úgy él itt is, mint az előbbi helyen. Ha a szárban több a hernyó, akkor ezek is vándorolnak lefelé; egy-egy bütyökközön ritkán él két hernyó. így halad mintegy ugrálva a hernyó egyre le\