Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-02-02 / 4. szám
30 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ten. Küldi az embereket: menjetek, holnap dolgoznotok kell! Munka nélkül nincs kenyér, nincs élet. Ilyenformán valamivel éjfél után lassan felcihelőd- nek az emberek és bucsuzkodnak. A hangjuk barátságos, az arcuk mosolygó, a kedvük azonban már nem a régi csapongó... Kint borult az ég, sötét és ködös felhők lógnak a levegőben. Mire megindul a vendégsereg, pelyhedzik a hó is. Arról Muszkaország felől fujdo- gál a szellő, az emberek lejebb húzzák fejükön a meleg báránybőr sapkát. A kiskapuban újra hallatszik a kemény hang : — Jóéjszakát. — Adjon Isten, — Köszönjük a vendégséget. — Nincs mit. Mink köszönjük a barátságot. Azután csend lesz. Lépések nyikorgása hallatszik még valameddig és a farámás öreg lámpás vet sárgás fénysávokat a hó tetejére. (Vége.) A tánc. A tánc úgyszólván minden népnél feltalálható. Az ember mozgási vágyának, kedvérzékének kifejezője a tánc. Minden népnek a maga véralkata, sajátsága szerint, A magyar tánc is azért egyetlen, mert magyar nép, magyar nemzet csak egy van a világon a maga sajátos jellegével és sajátságaival. Azért magyar táncot, igazi magyar táncot csak a magyar tudja járni. Fájdalom, a magyar tánc is kezd a divatból kimenni, elfajulni. Idegent majmol a magyar e téren is. Nem csuda, ha ma sokan féltik a magyar tánc jellegét és védelmére gondolnak. A tánc egészséges is, mig kellő határokat megtartja. De ha csapong, a korlátokat áttöri sokszor veszedelmet hozhat, sőt halál a vége. Aki agyontáncolja magát, az visszaél a tánccal. Aki egészségére nem ügyel, tánc után vizet, hideg italt iszik, szabad levegőre szalad, veszedelmes lejtőre kerül. Mindenben a mérsékletet ajánlja az okosság, de főleg itt, hol annyi baj, veszedelem ólálkodik az emberre. Azért keltő vigyázat szükséges. Főleg a szülők hassanak mérséklőleg az ifjúságra. O KÖZE G É S Z S É G. Csak spórolni kell! Beteg van az ipséi gazda házában. A házigazda jól befütött a szobában, hadd izzadjon a beteg. Ne legyen a doktornak kifogása a szoba ellen. — Hogy van a beteg? — kérdi az orvos a gazdától. — Instálom, jó melegben sokat izzad; ez használni fog talán. — Bizony hideg téli idő van künn. Ugy-e sok fa kell most? — Dehogy kell! Csak spórolni kell vele! — Hogy, hogy, gazduram. — Hát kérem alázattal, az ablakot jól elzárom, az ajtón nem mászkálunk sokat, hogy a meleget ki ne szalasszuk. — Ez veszedelmes spórolási — Már miért lenne az ? — Mert lássa, Vig uram, friss levegő nélkül az az ember nem lehet friss vagyis egészséges. A rossz fulladt levegő több kárt tesz az emberben, mint a mennyi hasznot hajt a fűtés. Az amúgy is beteg embert pedig elsorvasztja. — Való az, hogy bizony jó levegőt kell bele- heloi. De orvos ur, most már fúrja az oldalamat egy dolog. Tanácsot kérnék arranézve. — Szívesen, halljam csak! — A szobabában kulcsos kályha van. A csövet elzárom s igy a meleg mind a szobába szorul, nem tud elszállni. Nincs e mögött valami? — Van, pedig nagyon gonosz. Az égésnél szén- gőz£fejlődik, egy mérges fojtó gáz. Ez nem tud akkor elszállni a csövön át és a szobába hatol, ott megrontja a levegőt. Érezheti mennyivel nehezebb itt lélegzetet venni, mint a szabadban. — Igaza lehet orvos urnák. — Talán főznek is itt bent? — Igen. — No lám, a por és ételhulladékok elégnek a kályhában s ez mily romlottá teszi a levegőt! — Mi lesz hát mindezeknek orvossága? — Naponta szellőztetni kell. Szorítsuk a garast, de ne legyünk fukarok; nem szabad túlságosan spórolni a fát. Az egészség mindennél a fő. — A régi búbos kemencénél nem fordult elő ilyen; kár megvetni azért, hogy régi. Dr. _____KIS 6AZDA. Mi lyenek vetéseink — reményeink? Az ország különböző vidékeiről beérkezett jelentések szerint az őszi vetések majdnem mindenütt igen gyengén állnak. Igaz, hogy az ország északnyugati részén, továbbá a dunántúli megyékben még csak tűrhető az őszi vetések állása, azonban a Nagy-Alföld, a Bánság, Bácska nem sok reménynyel kecsegtet és el lehetünk készülve a tavalyi esztendőhöz hasonló válságos kimenetelű aratásra, amely annál érezhetőbben fogja sújtani az országot, mivel hasonlíthatatlanul kevesebb készlettel megyünk át a jövő esztendőbe. Egy gazdatársunk személyes tapasztalatai nyomán beküldte az alföldi öt legjelentékenyebb búzatermő vármegyénk terméskilátásának hű leírását, amelyből kiemelhetjük a következő sorokat, mint olyanokat, amelyek élénk világot vetnek az Alföld mezőgazdasági helyzetére: »Sziklakemény, át nem érett, rosszul bemunkált földbe került az elvetett mag. Elvetés után heteken át hevert mozdulatlanul; a szokatlan nagy számban jelentkezett hangyák százezrei élősködtek más táplálék hiányában a földbe került vetőmagon, melynek erős 20—25%-ból rágták ki a héj alatt nyugvó csirát, 10—12°/0-a pedig, amely az elvetésnél vékonyabb földtakarót kapott, a két ízben történt 10—12 milliméteres permetező esővel szerencsétlenségére annyi nedvességhez jutott, amely itt- ott szemenként a kikelésre serkentette ugyan, de arra nem volt elég, hogy a további fejlődést is lehetővé tegye; elpusztultak az ismét beállt és hosz- szantartó szárazságban helyrehozhatlanul. így álltak az őszi vetések a nagy magyar Alföldön egész december hó 5—10-ig abban az öt
