Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-07-12 / 27. szám
MAGVAK FÖLDMIVELÖ 210 A kicsinyhitüek. (bg) Sokszor tapasztalhatjuk az életben, hogy sokan, akik bizonyos eszméért, dologért a kezdetek-kezdetén lelkesedtek, dikcióztak, csaknem lángoltak: bizonyos, alig számba- vehető idő múltán szárnyszegetten hullanak le. Vagy, ami szintén nem megy fehérholló számba, veszik a sulykot és sulykolják, csépelik amúgy igazán, akár csak ellenség módjára cselekednének. Ezek a kicsinyhitüek. Ezek a türelmetlenek. Ezek a rossz gazdák, akik lelkesedve ültetik a fát. Fogamzásával is dicsekszenek. Talán még a virágzásban is gyönyörködnek. De nincs türelmük bevárni a gyümölcshozó őszt. Vagy ha egyik esztendőben a virág nem hozta meg a várt gyümölcsöt, vagy a gyümölcsös kertben nem virágzott, nem termett minden fa: akkor bosszúálló baltát ragadnak és tövestül kiakarnák vágni — az egész ültetést. Amit ezen általános jelenségben mondottunk, azt most teljesen ráalkalmazhatjuk a magyar szövetkezés ügyére, életére. Hányán és hányán voltak a szövetkezés védő és szervező munkájának táborában, akik ma már madártávlatból, sokszor igazságtalan ítélkezéssel, lelketlen kritikával, csaknem ellenség módjára sulykolják, cséplik a szövetkezeteket. Ott voltak a vetésnél, az ültetésnél, látták a fakadást, a festő bimbókat. Talán megvárták a reményt nyújtó virágfakadást is, De mert nem hullott annyi érett gyümölcs, mint amennyit vártak, mert itt-ott kiszáradt fákat is látnak vagy rossz, keserű termést:’ most neki esnek a szövetkezeteknek, a szövetkezetek életrevalóságának és termésének. Hogy hát sok szövetkezet beadja a derekát. Felszámol. Hát a szövetkezetek legyenek csak azok a csudatermő intézmények, ahol csupa napfény, csupa termés, tiszta és üszöknélküli buzaszemek találhatók. Hát a fogyasztási szövetkezeti élet legyen az az egyedüli kereskedelmi tér, ahol a csalódások, sikertelenségek teljesen ki vannak zárva? Bizony, ha ilyenek, minden emberi gyarlóság. hiba, tévedések nélkül élhetnének, működhetnének ezek a szövetkezetek: akkor angyaloknak és nem embereknek kellene élükön állniok és vezetniök. De akkor nem is e föld számára, nem is a húsból és vérből való ember számára valók volnának. Kincs a világnak intézménye, melyet emberek vezetnek, hogy teljes tökéletességet mutathatnának fel. Az intézmény maga életképes, erővelteljes, de a hibát, a csalódásokat az emberekben, a vezetőkben a tagokban kell keresnünk. Azért, hogy egy-egy fogyasztási szövetkezet beadja a kulcsot, hogy egy-egy hitel- szövetkezet nem tudott eljutni a természetes, a helyes, az okos útra: nem következik, hogy az egész intézmény, minden szövetkezet felett pálcát törjünk. Hogy ezeknek működéséből vonjuk le ítéletünket az általános eredményről. Amely kétségtelenül meg van. Ha égbe nem is kiabál, ha egeket nem is zendit, ha dicsőségét és áldását nem is kürtöli világgá, de megvan. És ezt el nem ismerni, igazságtalanság. Bennük, átalakító, áldásos hatásáról kétségbeesett nótát fújni, tilinkolni — kicsinyhitű ség. Élj és hagyd, hogy más is éljen... Ha a nép közé megyünk és sorsukról kérdezősködünk, csudálatosán mindjárt ők maguk, legalább a gondolkodóbbja — előállanak: — Van Itt kereset uram. Nem lehet panaszra nyitni szájunkat ezért. De mitér. Eljön a szombat... a hét vége ... És ekkor nagy, szomoruságos arcokat látunk, tele busongó vonásokkal, panaszos kifejezéssel. — Nos és a szombat. — Bemennek az emberek a korcsmába... és ott hagyják hétfő virradóig, amit kerestek. Verejtéket. munkát. Egészséget, becsületet. Családi boldogságot és mindent. Sok-sok községet bejártam. És mindenütt ezt a bus nótát kellett hallanom. Ugyanazt mindig és mindenütt ugyanazt. Ez különben nem uj dolog. Régen igy van. Csakhogy régebben a meglevő kis ingatlan úszott a garaton. Most már az ritka, mint a fehér holló. Most a jó munkabér... a kövér napszám csúszik. Úgy, amiként jön ... — Ha ez továbbra is igy megy, mondják a nép vénei maguk... elpusztul a község, el a nép. Csuda-e tehát, ha megmozdult a társadalom. Meg a megye. Meg maguk a községek. A nép maga védelemért eped. Ámde ez a védelem nem megy olyan könnyen. Megmozdulnak a korcsmárosok is. Jajgatnak. Rimán- kodnak. Deputációkat, követségeket menesztenek. — Végük van ! — El kell pusztulniok ! Nekik a vasárnap minden. Élet, vagyon, gazdaság, szerzemény. Minden. És azt a hamis felfogást lökik ki a társadalomba, hogy őket akarják tönkretenni. Földönfutóvá tenni. Igen. Okét és senki mást?
