Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-01-06 / 1. szám

8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — Hadkötelesek szállítása Amerikába. Az alsóvereckei határrendőrség elfogta Habermann Samu újhelyi lakost, ki hadköteles legényeket munkácsi ügynökök segítségével Amerikába szállított. Habermannt, miután ha­sonló üzelmekért már kétszer büntetve volt, Schmidt Lajos rendőrkapitány két hónapi elzárásra és 600 korona pénz- büntetésre ilélte. Habermann bűntársát, Braun Mórt, ki megszökött, a rendőrség körözi. — Védekezés az aratósztrájk ellen. A csanádmegyei gazdasági egyesület a földmunkásokhoz in­tézett röpiratot bocsátott ki, melyben el nem zárkózva a bérjavitástól, felhívja a munkásságot, hogy az izgatókra ne hallgasson és az aratási szerződéseket kösse meg, mert ha 1907 februárig ezt nem teszi meg, a gazdasági egyesület idegen országból lesz kénytelen munkásokat behozni. — Övéinek holttestén keresztül. Márama­rosszigetről Írják: Varga György szurdoki földmives gazda felesége ellenzése dacára Amerikába készült. Az asszony, karján két kis gyermekével, egész a bustyaházai vasúti ál­lomásra elkísérte, hátha még az utolsó pillanatban meglá­gyíthatja ura szivét. De Varga mégis csak felszállt a vo­natra. Mikor a vonat megindult, az asszony a két kis gyer­mekével együtt a mozdony elé vetette magát; a kerekek mindhármukat összetörték. — Se pénz, se becsület. Jó családból szár­mazó, de korán a züllés útjára tévedt fiatal emhert tartóz­tatott le a budapesti rendőrség. Sziklai Miklós 22 éves la­katos legény az, aki nem csak gazdáját, de egy Újpesten lakó barátját is meglopta. Hogy a törvény elől meneküljön, Amerikába akart szökni. E.őbb azonban gondolt egyet. Na­gyot mulatott. Olyan nagyot, hogy egyszerre azon vette észre magát, hogy nincs egy krajcárja se. Most aztán nem volt se pénz, se becsület. Elment a rendőrségre és önként jelentkezett. — Kis gyermekek tűzhalála a karácsonyfa alatt. Megrendítő katasztrófa történt karácsony éj­szakáján Újpesten. Az Andrássy-ut 14. számú házban Bara- nyay György hajóács nagy vendégséget csapott. Éjféltájban az egész társaság felkerekedett és elment az éjféli misére. Baranyai két kis leányát, a 4 éves Gizát és a 2 éves Emmát, akik ágyban fekve aludtak, otthon hagyta. A karácsonyfán égő gyertyákat elfelejtették eloltani. A gyertyák leégtek és lángragyult a karácsonyfa. A tűz rohamosan terjedt, a ka­rácsonyfától meggyuladtak a bútordarabok s mire a társa­ság az éjféli miséről hazaérkezett, az egész lakás lángban állott. A boldogtalan szülők két kis lányukat összeégve, hol­tan találták az ágyban. A rendőrség vizsgálatot indított annak a megállapítására, hogy a szerencsétlenségért kit terhel a felelősség. _ Anglia nemzeti vagyo­A nagy világból. na> Két lelkiismeretes an­gol statisztikus kiszámította, hogy Anglia nemzeti vagyona ez idő szerint 9.188,959.546 font értéket képvisel, úgy, hogy minden egyes lakosra kétszázhét font esik. — Hercegnő a hetipiacon. A német lapok kedves apróságot mondanak el Viktoria Adelaida hercegasszonyról, Károly Edvárd sachsen-kóburg-góthai uralkodó herceg ne­jéről. A hercegnő takarékosságáról egész Németországban hires és amellett még azt is mondják róla, hogy a leg­jobb háziasszonyok közé tartozik. A napokban a hercegnő udvarhölgyei kíséretében a góthai hetipiacon is megjelent és többféle, a háztartásban szükséges holmit is vásárolt. Úgy nála, mint udvarhölgyeinél is, apró tarsolyok voltak, amelyekben a megvásárolt árucikkeket ők maguk vitték haza. Különösen sok időt töltött a hercegné a huscsarnok- ban és amikor a hús magas áráról értesült, igy fakadt ki: — De hiszen ez hihetetlen! Hogyan tud ilyen óriási árak mellett egy munkáscsalád megélni ? Ezt már csak a férjemnek is el kell mondanom ? A hercegnő különben mindig érdeklődik a háztar­tás iránt. Naponta kimegy a konyhába s bizony nem res­téi a tűzhely mellé állani, hogy segítsen a főzésnél. r e j rr ö s ő. Betürejtvény: Y & né né i i Ö Ö fiJ A vv ne ne ................... V —ü á- 110 0 JOJ — 1... tí i i ö ö ta Ezen »Betürejtvény« egy általánosan ismert régi szép népdalnak első sora. A helyes megfejtést 1907 január 13-ig kell a »Magyar Földmivelő« szerkesztőségébe (Szatmár, Viz- utca 17. sz.) beküldeni. A helyes megfejtők között egy igen érdekes s tanulságos könyvet sorsolunk ki jutalmul. Lapunk múlt évi 51. számában megjelent »Betürejt­vény« helyes megfejtése: „Békesség és jóakaratil< Megfejtették: Bodnár Giziké és Gyuszi, Séra István és neje, gyermekeik : Gábor, Imre, Erzsiké, Palló Imre, Sebők Károly. Berlalan, József, Lukács János és Ilona, Marton Berta és Irén, Pásztor Mariska, Tóth Lukács, Horgas Pál, Tere Bálint. Az Ígért jutalomkönyvet Tere Bálint (Kolozsvár) nyerte el. A paradicsom. — Barátom, az én házam valóságos paradicsom. — Hogy-hogy? , — Az én nevem Ádám, a feleségem Éva, az anyósom pedig a kígyó. A SZERKESZTOSEG TELEFONJA. H. P. Lábod. Érdekes híreket, egyszerű levelező lapon is szívesen fogadunk. Rövid, igaz és közérdekű hirt kérünk. — Boly. A hir késett. De máskor is szívesen vesszük. — P. Mariska. Kemencse. A jó kivánatot köszönjük. Csak ma,- radjanak lapunk hű olvasói. Cs. K. E—r. Nem kell arra adni semmit. Ha utunkban folytonosan álldogálunk és minden utánunk ugató kuvaszra követ dobunk: Mikor érünk cé­lunkhoz — Előfizető. Sokszor megtettük, hogy a lapot a következő évben folytatólag küldöttük, aztán úgy félév táján azt a kifogást kaptuk előfizetésül, illetőleg utófizetésül, hogy hát miért küldöttük, nem rendelték meg. Tetszik látni, hogy igy nincs nagy kedvünk a — próbákra. — Gazda. A házinyulról most egyelőre elég lesz. Később újra. — Időjós. Hát ’iszen bizony az időjósok sokszor zsákutcába szorulnak. De sokszor trefelnek is Persze mi a felelőséget nem vállalhatjuk. Emberi jóslás csak emberi jóslás marad, még ha tudományos alapon épül is fel. — Erdőhát. Olyan dicsekvés az, mint az egyszeri tolnai sváb legényé. Ez a legény ugyanis azzal dicsekedett, hogy amolyan vásáron volt, ahol még nyakon sem törölték. Gazdák, kik egészséges, fajtiszta és tartós szőlőültetvényre akarnak szert tenni, rendeljék szőlőoltványaikat „Milleniumtelep“-röl, Nagyősz. —■ Torontálmegye. 3—10 Magyar vagy német vagy szerb vagy román nyelvi! műméi ékletekkel ellátott nagy főárjegyzék ingyen és bérmentve. magyar mezőgazdák Szövetkezete BUDAPEST, V. kér., alkotmány-utca 31. sz. Gabona osztály. Vetőmag osztály. Gép osztály. Erótakarmány osztály gazdasági anyag osztály. Biztosítási osztály. Tenyészállat osztály, Borgazdasági osztály. Díjszabási osztály. Szövetkezeti sertésbizlalás. Háztartási cikkek. Baromfitenyésztési cikkek. Alaptőke: 580.600 K. Tartalékalap: 230.000 K. Forgalmi Visszatérítési alap: 118. 773 K. Tagok száma: 1200. Prospectust ingyen és bérmentve küldünk. Az 1905. évi őszi és téli anyag- és gép-árjegyzékünk és a baromfitenyésztési árjegyzékünk megjelent és kívánatra bérmentve és ingyen küldjük. A szövetkezetbe való belépés áldozattal nem jár. Saját érdekünket mozdítjuk azzal elő. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.

Next

/
Oldalképek
Tartalom