Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-12-22 / 51. szám
414 MAGYAK FÖLDM1VELÓ elcsöndesitette az aszkéták könyörgését. Most már csak a citerákat lehetett hallani, melyek elhaló, sóhajjal és zokogással vegyes dallamot játsztak. A nyájak ijedelem nélkül nézték az elefántok fölvonulását. A kutyák farkcsóválva siettek a rabszolgákhoz s a fegyveresekhez. Néhány pásztor oly édesen énekelt, hogy Boldizsár egyszerre sírni meg nevetni kezdeti. Éjfélkor a három királyok leszálltak nyergükből. Drága ajándékokat vivő rabszolgáiktól kisérve kopogtattak az ajtón. Menyhért egy aranyos füstülőt tartott, melyből tömjén szált; Gáspár egy arany csészét, melyben mirrha égett, Boldizsárnak pedig csak a nádszál volt a kezében. A kapu kinyílt, Csupasz falu, hideg istálló volt itt, ahol ki és bejárt a téli szél. Egy jászol szalmáján egy gyermek aludt. A jászol jobbján egy ökör, a balján egy szamár volt, a lehelletük melegítette a csecsemőt. Egy fehér ruhás fiatal nő ült a szegényes bölcső fejénél. De a három mágus ráismert az Istenre és a három emberi faj porba hajtotta homlokát Jézus előtt. A tömjén és mirha kék füstje a tetőkig szállt. A gerendák hézagai közt belátszott az ég meg a csillag — és nagy fehér szárnyak verdesését, angyalok suttogását lehetett hallani. Gáspár mutatta be elsőnek ajándékát: egy nyaláb, csupa gyémánttal kivert fegyvert. Aztán leborult, kérte a kisdedet: — Uram! Tedd, hogy e fegyverek az ellen forduljanak, aki karját hatalmam ledöntésére emeli. A gyermek egyre aludt. Menyhért összetette kezét. Mialatt szolgái arany meg selyem szöveteket bontottak ki a jászol előtt és marékkai szórták a drágakövet az istálló szalmájára, ekként fohászkodott: — Uram, sokáig hallgattam a bölcsek szavát s úgy találtam, hogy csak hiúság az ő bölcseségük. Tiszteltem a szenteket s azoknak szentsége nem volt egyéb ámításnál. Egy éltető Istent kerestem, az éjszakában tapogatózva és csak gyászt, csak halált találtam. Fogadd, Uram, minden javamat, minden kincsemet es tedd, hogy öröm virradjon birodalmam temetői városaira. A gyermek egyre aludt. Boldizsár is letérdelt. Kezébe vette a gyermek lábait és sírva csókolgatta. — Kicsi Isten, ki fehérebb vagy a hónál és szendébb a világosságnál, nekem nincs mit adjak neked, nincs egyebem, csak a szivem meg a könv- nyeim. Szánakozzál rajtam, Uram, szánakozzál testvéreimen és a mi nagy nyomorúságunkért add a te szeretetedet. VIII. Most fölébredt Jézus és elmosolyodott. Kitárta apró karjait és gyermekiesen megáldotta az emberi nyomort. És az istálló fölött, a csillag sugárzó fényében, igy zengedeztek a fehérszárnyu angyalok. — Dicsőség Istennek a magasságban és békesség a földön a jószándéku embereknek. Franciából: Győry Károly. Évről—Évre. így bizony! Nemcsak napról-napra, de hétről-hétre. évről- évre is. Ez az idő futása . . . Az idő megy. A világ olyan, mint egy óriási vendégfogadó. Ki-, beszállanak az emberek. Csak az Isten az és mindig ugyanaz. Egyedül nagy és hatalmas. Jól mondja az egyházi szép ének a nagy Istenről: — Csak Te nézed változatlan az idők futását! * Egy hét . . és vége az esztendőnek. Látszólag mi változás sem történik. 1907. helyett Írjuk 1908. Pedig hej, ez a múló esztendő is egy darabja az életnek. Letörik, odabukik a századok mélységébe a többihez. Vissza senki se hozhatja, híhatja. Milyen is volták te lemenőben, készülőben levő 1907. A halottról ugy-e bár vagy jót vagy semmit. Igen ám, de te letűnő év élni fogsz sokak emlékében. Sok megbeszélni valót hagysz magad után. Jót is, rosszat is — vegyest. * Minket persze legjobban érdekel gazdasági ügy. Nehéz esztendő voltai. A termésről mit sem szóljunk ? Hát ’iszen, a mindennapi kenyér csak megtermett. A búza ára felszökött. Mit ériünk vele. Ügy jártunk, mint az egyszeri ember. Mikor foga volt, nem volt enni valója. Mikor már ennivalója akadt, fogai hullottak ki. A jó Isten különben ezzzel az idei gazdasági esztendővel is sok és nagy okulásra akarja vezetni [az embereket. Arra, hogy Magyarország még mindig a termésből, a földből táplálkozik. Ha nincsen termés, nincs pénz, nincs mód. Soványon kosztol a kereskedelem, meg az ipar is. A kereskedő urak csak akkor vallják be ezt, mikor az országra egy-egy ilyen csapás borul. De csak akkor is kis időre. Amint azonban vidul a határ és a reménység szálai ereszkedik, megint hekuba nekik a gazdasági helyzet. Elfelednek mindent. És azt hiszik, hogy a kereskedelem — az egész ország. Az is, de alapja — a gazdaság. A tornyot meg soha se’ lehet ám felülről építeni. Ezt már csak elismerheti — még Sándor Pál főkereskedő, merkátill is. * A gazdasági munkások is sokat okulhattak ez esztendőben. Vajha, igazán és hosszú időre okulnának. Lám azok a szerződés megszegések, sztrájkok nem sokat hoztak a konyhájukra. Azt hisszük sokan sokan siratják ma is cselekedetüket. Az aratás azért meg volt. Aki dolgozott keresett is. Most aztán bizony keserves az állapota azoknak, kik hallgattak az izgatásra. Éppen azok nem törődnek velük, akik belekergették szegény jó embereket a bajba. * Az 1907. esztendő sem mult el a gazdasági kiépítés mezején szép, áldásos eredmény nélkül. A Gazdasági Munkás és Cseléd Segélypénztár a baleset biztosítási terén jóval nagyobb tért foglalt el, mint az előző években. A muukás-közvetités ügye is fejlődött. Ma már nem csupán minden törvényhatóságnak és községnek van munkás-közvetitési meg-
