Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-12-15 / 50. szám

MAGYAR FÖLDMIVELO

397

dalmát, baját a piacra. Akkor is mosolyog, mikor a harag keblét marcangolja.

Szép az asszony, mikor könybe borul. De e könyek forrása a nemes szív. És nem szeszélyes egyéni hiúság. A folyton siró nő sem lehet szeretetreméltó. De az sem, akinek soha sincs egyetlen könvcseppje.

Szép az asszony, ha tűrni, lemondani és nélkülözni tud. De úgy, hogy azt csak a jó Isten és legmeghittebb hozzátartozói tudják. Azt is titkon és észrevétlenül. Ilyenkor hőssé lesz a nő és magasztos szépségű.

A pazar nő csak a könnyelműeknek szép. A pazar asszony visszataszító. És megbízhatatlan. A megbízhatatlanság már nem csak szépségi hiba.

Szép az asszony, ha nő, ha asszony. Ha sohasem felejti el, hogy a virágot sem diszesiteni, sem festeni — nem szokták. Mert akkor már — hamis a szépsége. Eszter.

TÉLI ESTÉK.

A múlt század legnagyobb telei.

Irta: Ludvigh Ede.

A múlt évit leszámítva, már évtizedek hosszú során át valamirevaló telünk nem volt. Pedig a régi öregek azt tartották, hogy jó tél — jó nyár. Nem ok nélkül mondották, mert a múlt század négy nagy tele után jó nyár következett.

A múlt század nagy telei között négy emelkedik ki a többi közül: az óriási havazás, a végtelen hosszúsága és iszonyú kemény hidege által. Ez a négy tél az 1816., 1830., 1838. és 1888-ik évi telek voltak, öreg emberek elbeszélései, szájhagyományok, feljegyzések, megőrzött hírlapok, saját tapasztalataim, följegyzéseim, továbbá: Gacsáry István krónikája és Hunfalvy János »A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása» nyomán e négy télről a következő leírást adhatom:

Az 1816-iki förgeteg.

Oly iszonyú havazás, hóvihar, förgeteg, mondhatni: hó-felhőszakadás, aminő 1816-ban Magyarországot meglepte, hozzá hasonló a történelmünkben nincs.

Január 27-én este igen hideg és erős északi szél kezdett futni, Havaseső esett, mely azonnal megfagyott. A hó porrá tört üveghez hasonlított, mely a házak tetején, ajtó és ablaknyilásokon, a legkisebb hasadékon benyomult. A szabadon levő emberek és állatok szemeit, füleit és orrát egy pillanat alatt megtöltötte. Január 28. és 29.-én éjjelnappal hullott a finom szikrázó hó, az északi szél szüntelen dühöngött és közben-közben nappal oly sötétség borította a földet, hogy tiz lépésnyiről a legnagyobb tárgyakat alig lehetett megkülönböztetni. Az emberek Rémülten húzták meg magukat lakásaikban. Az ablaktáblák rezegtek, dörögtek a folyton neki-csapkodó jeges hótól; kívül pedig mindenfelé irtóztató hófúvások támadtak, melyek félóra alatt annyira megkeményedtek, hogy a terhes szekeret is megbirták.

Azok a szerencsétlen emberek, kiket a fergeteg a szabadban és országutakon talált, azok mind odavesztek. Sőt tanyákon, majorokban is sok ember megfagyott. így a többek közt Karcagon egy Hegyi nevű ember a tanyáról a városba menve, útban lepte meg afergeteg; ottveszett. Holttestét csak tavaszszal, a hó elolvadásakor találták meg. ő róla nevezték e viharokat Karcagon: »Hegyi fergeteg«-nek.

A fergeteg több napig tartott egyfolytában. Debrecenben a kollégiumnak a földszintjét az emeletig hó takarta. Kint a tanyákon temérdek juh és szarvasmarha pusztult el éhen és fagyott meg, mert nem lehetett feléjök sem menni.

Kezdetben a hó alatt alagutat csináltak maguknak az emberek s igy jártak az istállókhoz, akiokhoz. A kutak a hótól be voltak temetve, azért hóból olvasztott vizet használtak. A hóesés után nagy hideg következett; a madarak tömegesen fagytak meg, igy galambok, verebek, varjak, sasok, de ezek inkább azért pusztultak el, mert élelemhez a nagy hó miatt nem juthattak.

Csaknem egy hét telt bele, mig a városok, falvak népei az utcákon a nagy hóban utakat lapátolhattak maguknak. Az országutakon két hét múlva indulhatott meg a közlekedés, mindenfelé a kirendelt közerővel vágtak utakat.

Tavaszszal, a hó olvadáskor, a viz felvette a tanyákat s temérdek állat, különösen juhok pusztultak el a vízben. Nagy árvizek voltak, úgyszintén a földárja is, mely alulról ellepte a házakat, a lakosokat kiszorította, sőt a kutakból is kifolytak a vizek. A földárja még Debrecenben is oly nagy volt, hogy a kollégium földszintjéről kiszorította a diákságot.

Ezen leírásból láthatjuk, hogy a XIX. század legnagyobb, legborzasztóbb tele az 1816. évi volt.

Az 1830-iki tél.

E télen is igen nagy hó esett, mely a befagyott folyók és vizerek medreit, az országutakat, a határ-, megyei árkokat és árokpartokat mind sik egyenlővé tette. A végtelen hómezőkön csakis a folyók medrei felett látszott a hótükör tetején horpadás. Akkoriban az országutak mellett fák még nem voltak ültetve, igy az utak helyei a nagy hó miatt fölismerhetetlenek voltak. A nép úgy segített magán, hogy toronyirányában mentek, egyenesen nekivágtak a folyók jegén, szántóföldek vetésein keresztül, egyik községtől a másikig.

E tél 1829. év november 18.-án kezdődött nagy havazással és megszakítás nélkül tartott 1830. év március utolsó feléig. A nagy havazás csikorgó kemény hideggel váltakozott, mely a szőlőskertekben igen sok gyümölcsfákat, szőlővesszőket, lugasokat kivesztett. Tormássy Lajos megyei főorvos feljegyzése szerint Gyulán, 1830. január 4.-én 20 R. fok hideg volt.

Ez volt a legnagyobb hideg, melyet 40 év alatt észlelt 1813 február 3.-án 18 R. hideget jegyzett föl, mint általa észlelt legnagyobb hideget. Ebből azt lehet következtetni, hogy 1816-ban, a nagy fergeteg idején nem volt olyan magasfoku hideg, mint 1830-ban.

Hunfalvy János közlése szerint Budán 1785-től 1845-ig a legnagyobb hideg 1788. december 30.-án