Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-11-17 / 46. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 3G3 Gazdakörök téli munkája. Fődolog, hogy az ismeretek átnyujtása a gazdakörök téli előadásain (és lehetőleg nem felolvasásain; ne rendszertelenül, ötletszerűen, a maguk zűrzavarában történjék. Minden időszakban tűzzünk ki határozott, egészen részletesen kijelölt célokat. Gazdakörökről lévén szó, természetes, hogy a gazdasági irány vezet. De hiába volna, ha az előadások tisztán és mindig csak száraz gazdasági dolgokról szólana, Hiszen gazdasági életünk a gyökér, igaz, de olyan gyökér, melyből sok-sok más érdekeink ki- sarjadzanak. Száz és száz változatát adja a gazdaság a legkülönbözőbb kérdéseknek. Abban rejlik az okosság, a tapintat, a siker, hogy ezen kérdések közül — tekintetbe véve a helyi viszonyokat — milyet ragad üstökön az előadó. Lelki és fizikai életünk törvényei megadják a fő vezető irányt. Azt fogják a tagok legnagyobb érdekkel fogadni, ami hozzájuk legközelebb van, ami közvetlen közelről figyelmük tárgyát alkothatja. így például a gazdaság körébe esik maga az egészség ügy. Nem csak az állategészség ügy, de főleg az ember egészsége. Ez a nagy kincs, melyet — fájdalom — az emberek náluk kevésre becsülnek. Itt van az ember maga. Csudás testi szervezésével, tüneményesen magasztos, majd félemletes lelki jelenségeivel. Bizony, rösteljük bevallani, de be kell ismerni, hogy a gazda jobban ismeri sokszor a jószágának szervezetét, természetét, életműködését, mint az emberét. Tehát a maga-magának szervezetét. Ekéjét, cséplőgépjét, szekerét, egyszóval a lelketlen mechanikus, gépies működéséről több tudomása, ismerete van, mint saját testének szervezetéről, ahol pedig lelke lakik és működik. A növény életről is több tudást árul el sok gazda, földmives, mint gyermekének testi-lelki működéséről. Nem szégyen-e? Nem gondoljuk-e, hogy igy olyanok vagyunk az élet utján, mint a vak. Tapoga- tódzunk, találgatunk. Hogy lehessen akkor testi szerveinket megbecsülni, ezek működését összhangzásban tartani, mikor szégyen-szemre azt se tudjuk, miért eszünk, mikor válik és hogyan válik a táplálék vérünkké. Szokásból eszünk, és tisztán azzal a gondolattal, hogy azért eszünk, hogy együnk. És nem azért kell ennünk, mert élni akarunk. Jól, okosan és tudatosan. Hát ime, ezen irányban való kioktatás, ily ismeretek közlésére égető szüksége van ami népünk- nék. Asszonyainknak is, kik táplálnak, főznek és ma legalább sok-sok konyhán — csak úgy szokásból tudják, hogy mi a jó, mi a tápláló és mi az egészséges étel. Mester. Egy nap hossza. Európában a leghosszabb nappal negyedtől hónapig tart. Ebben a szerencsében részesülnek például Izland főhelyének, Rejkiaviknak lakói. Ezután következnek a vardőiek, Norvégiában, a kiknél az igazi hosszú nap minden évben május 21-től julius 22-ig tart. Szent- pétervárott már a leghosszabb nappal ideje csak tizenkilenc, a legrövidebbé öt óra. Stokholmban a leghosszabb nap tizennyolc és fél, Londonban tizenhét és fél óra hosszáig tart. CSALÁD—NEVELÉS. Az iskolakötelezettség. Hogy nálunk oly sok azon iskolakötelesek száma, kiket — mint a hivatalos szólam igen rossz magyarsággal szokta mondani — beiskolázni nem sikerült: egyik első rangú oka a szülők rettenetes elmaradott felfogása és érzéketlensége az iskola, a gyermek tanítása iránt. Csudálatos ellentétet lehet itt látni. Az iparos, kereskedelmi és más osztályok is — ugyszólva fanatikus vaksággal akarják tanittatni gyermekeiket. Az iparos nem is gondol például arra, hogy az ő fia iparos legyen. Közfelfogás e körökben, hogy nem is neveli jól gyermekét, ha urnák, pennás, hivatalnok embernek nem taníttatja. A leányok ma már a konyhában ritkulnak. A háziasszonyok halnak ki... ritkulnak. Polgári iskola, ta- nitónőképző, kisdedóvónői, női kereskedelmi tanfolyam — ez ma a divat, az igazi, úri nevelés. Ezzel szemben a nép és különösen a fajmagyar községekben is rettenetes indolenciát, nembá- nomságot tapasztalhatunk az iskolázás irányában. Még az elemi, a népiskolát illetőleg is. Tessék megtekinteni az irni-olvasni nem tudók százalékát. Hiszen nem tagadható, hogy vannak hiányok, szükségletek, pótolni valók a népoktatás terén is. Még mindig kevés a tanító, kevés az iskola és a többi. De kérdezzük meg csak a tanfelügyelő urakat, meg a hatóságokat, mit tapasztalnak a szülők, a falusi tűzhelyek részéről az iskolakötelezettség felfogását és az iskolába való járást illetőleg. Meg vagyunk győződve, hogy ők szomorú adatokkal fognak szolgálni. Arról nem is akarunk most bővebben szólani, hogy egy-egy községben sokszor mily nehéz és hálátlan dolog gazdasági iskolát beállítani, azt gyümöl- csözőleg fenntartani és kamatoztatni. Nem hogy két kézzel ragadnák meg, csípnék nyakon a községek az ily iskolákat, de valósággal ellenséges indulattal ellenére dolgoznak. Tudunk eseteket, hogy még a gyermekmen- hely, a kisdedóvó sem kellett és kell. De falusi gazdáink azonnal talpon vannak, mihelyt marhaügyről, lónemesitésről, állattenyésztésről van szó. Sőt bármely áldozatot is készek érte meghozni... Ez nem túlzás, ez nem mese... ezeket mind konkrét, megtörtént adatok alapján irom... És írhatnék még külömb dolgokat is. De nem az a cél, hogy keseregjünk, hogy népünk elmaradottságát pellengére állítsuk. Gyengeségeinket, elmaradottságunkat bevallani nem szégyen ugyan. Sőt éppen egyik kellék arra, hogy fordítsunk, javítsunk az állapotokon. Az a kérdés, hol kezdjük, mit csináljunk ? Mert annyi bizonyos, hogy a legjobb törvény sem ér semmit, ha csak törvény marad. A kényszerítő hatalom is csak látszólagos sikereket arat, statisztikai számot változtat: de benső, igaz megújhodást, felfogást, érzületet nem teremt. Népünk értelmére kell tehát hatni. Mert van a magyarnak józan, belátó értelme. És szive is van. A szivén keresztül jussunk tehát, ha máskép nem lehet, belátó értelméhez.
