Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-11-10 / 45. szám

MAGYAR FÖLÖM ÍVELŐ

357

(Hogy él a munkás Amerikában f)

Sándor János elhallgatott. Tovább mentem és aztán elbeszélték nekem, hogy él a munkás Amerikában. Ezek az emberek — tulajdonképpen nem is látták Amerikát. Ehelyett láttak egy 500 lépés hosszú és 200 lépés széles, alacsony, kis ablaku, piszkos, füstös gyárhelyiséget, amelyben goromba, sörszagu felügyelők járnak-kelnek, harsány hangon osztogatva parancsaikat. Ezt látták reggel 4 órától déli 12-ig, vagy fél 7 órától délután 5-ig (közben félóra ebédidő). Ezután kihajtották őket a gyárból A lakásuk rendesen közel volt. Az élelmes amerikai házépítők a gyárak köré egész kis munkás-várost építenek 3—4 szobás lakásokkal, amelyet egy főbérlő vesz ki. A főbérlő megtart magának és családjának egy kamrát, s a lakásába 20—30 albérlőt fogad. Ide menekül a munkás este 5 órakor, a szakadásig kimerülve és szédelegve az éhségtől. Amint haza ér, minden szobában az asztalon gőzölög a marhahusleves, valami tészta és sör. Az ételeket a főbérlő felesége készíti el, aki hetenkint bemutatja a husárus, a lisztkereskedő s a korcsmáros számláját. A számadást átnézik, összeadják, s ahányan vannak, arányosan felosztják. Ez a kommunisztikus élet havonta belekerül fejenkint 15—20 dollárba. Ezután nincs egyéb hátra, mint a kaszárnyákhoz hasonló berendezésű hálószobában lefeküdni, és erőt gyűjteni a másnapi munkához.

Ez az amerikai munkás élete. Se család, se szórakozás, se egyéniség, se vallás, se haza. Munka, szakadatlan, mindig egyforma, lélekölő, baromi munka, egy kis táplálék és alvás. Az ember végül belefásul, belegyötrődik és önkénytelenül leadja azt a bizonyos erőt, amelyre a gyárnak szüksége van.

(A vértócsát felmeszelik.)

Erről beszélgettünk, amikor egy kábel-munkás, az óhiói Nagy Elek a következőket mondotta :

— Ha még csak az erejét adná oda az ember! De minden pillanatban kockán forog az élete is. Mert kétféle gyári rendszer van. Az uj, modern berendezésű gyárak csak nagy városokban — Newyork, Chicagó, Philadelphia — vannak, s a falusiak, mint aminőben én dolgoztam, az ohiói Barbidonban. A gépek, forrasztó kemencék és csatornák körül korlátról szó sincs. Alig van nap, hogy egy munkás bele ne fordulna az izzó folyadékba. A munkás a kerekek, szíjak, őrlők, zúzógépek között úgy turkál, mint valami lomtárban. Ha egyik vagy másik bekeveredik e szövevényes gépezet karjai közé, egyszerűen kirángatják belőle, a vértócsát bemeszelik, s az áldozatokat bevágják valami kórházba. Ilyen helyen nincs pénz és hely közbiztonsági intézkedések és eszközök létesítésére. Az ember élete egy fabatkát sem ér, mert egy »grinór« helyett bármely pillanatban ötvenet szállít az »agent«.

(.Hogyan öl a forró réz.)

A kábel-munkás szavait csöndes bólogatással erősítette meg egy mozdonyvezető, aki Kanadában dolgozott.

— A vasutak alapépítményei olyan g}'öngék, hogy erdőkben, ahol fát és szenet szállítanak, napirenden vannak a kisiklások, földcsuszamlások s más ilyen szerencsétlenségek. Itt, kérem, mindent gyorsan és olcsón kell létesíteni. Nem baj, ha egy-két év alatt az egész építmény tönkre is megy, csak addig meghozza a kamatjait. A loko- motivokat például sohasem foltozzák, úgy mint nálunk Magyarországban. Egy gép ott addig van használatban, amig tisztára szét nem esik. Akkor eladják az ócskavaskereskedőnek. Hogy az öreg gép az utolsó évek lassú

romlásában hány embert foszt meg az életétől, azzal senki sem törődik. Mielőtt eljöttünk, Newyorkban verődtünk össze. Amerika számos államából jöttünk együvé, mind magyarok és mind hazavágyakozók. Itt egymástól roppant sokat hallottunk a szerencsétlenségek végtelen sorozatáról. Egyikünk, aki Pittsburgban dolgozott, mesélte, hogy az ottani vasgyárban egy kazán szétrobbant és tizenkét magyar embert ölt meg. Azok is velünk akartak hazajönni Magyarországba. Philadelphiában egy rézgyárban forró réz égetett össze három honfitársunkat. Egy pár nappal temették el őket elutazásuk előtt.

A kocsi sarkában egy fiatal asszony hangos sírásra fakadt. Az ő ura — Máthé György Baranyából — két hónappal ezelőtt esett bele egy kazánba, amelybe izzó vas ömlött. Két árvája maradt Máthé- nak, mind a kettő ott szundikált most az anyja ölében . . .

Az ilyen nyomorultak, akiknek egyik vagy másik rokonát, vagy éppen kenyérkeresőjét teszi tönkre az amerikai élet, végül megundorodnak az ottani viszonyoktól. Összekoldulják az útiköltséget és krajcár nélkül, irtózatos csalódások után visszajönnek Magyarországba.

(Elzüllenek nyom nélkül.)

Kelemen János zemplénmegyei ember fiával és feleségével volt künn Newyork államban, Rose- donban. Az asszon}' keresett legtöbbet, mert lakókat és kosztosokat tartott. Az apa naponta 1 dollár 40 centet, a fia 1 dollárt keresett — ezt meg is ették. Az asszonynak csak most jutott eszébe, hogy lakókat és kosztosokat Budapesten is tarthatott volna.

Beszélik a visszavándorlók, hogy nagyon sok magyar ember van Amerikában, aki ott elzüllik, el- veszelődik nyom nélkül.

— Vannak ott elnyomorodott, bolyongó magyar emberek nagyon sokan ! — mondotta Németh Péter (Mátészalka). Sokan igyekeznek vissza, akik a nehéz és veszélyes amerikai gyári munkától megiszonyodnak.

— Sok embert megöl az amerikai ital is! — mondotta Nagy Pál (Miskolc), egy másik munkásember. — A sörhöz olcsón lehet hozzájutni (5 cent egy liter sör), az amerikai pálinka pedig valóságos gyilkoló méreg. Az amerikai »szalonok«-ban (igy nevezik a pálinkásboltokat) gyakori vendégek a magyar munkásemberek. Akik nem tudnak maguknak parancsolni és nem tartanak mértéket az ivásban, hamarosan képtelenek lesznek a munkára és elpusztulnak.

(A »grinór« helyezete.)

Az angol nyelvet nem beszélő kivándorlókat ellenszenvvel fogadják Amerikában. Az uj kivándorlókat »grinór«-oknak nevezik, akiknek nehéz helyzetéről sokat beszéltek a kivándorlók. A *grinór«-okat általában nem igen szívelik Amerikában és minél tovább tart a kivándorlás, a »grinór«-ok helyzete annál nehezebb és tarthatatlanabb lesz. Pár év előtt is a kivándorlók sokkal előnyösebben tudtak munkához jutni, mint most.

— Keserves lesz most már Amerikában a grinórok élete, — mondották a visszavándoroltak. — Pedig most is sokat láttunk hajóra szállni Fiúméban. Most is nagyon sokan vannak az uj kivándoroltak között, akik pár hónap alatt betelnek az amerikai élettel és ha csak van még valami kis pénzecskéjük, hazajönnek elhagyott hazájukba. Most, hogy megcsappant a vállalkozási kedv és nehezebben lehet jobb munkához jutni, különösen sokan vannak, akik visszafordulnak onnan.

Hogy a visszavándorlási hajlandóság — részben örökre, részben időlegesen — észrevehetően