Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-07-21 / 29. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 227 Akkurátusán úgy van tehát a kivándorlással is, mint a sorsjátékkal. Jól mondotta tehát Holló képviselő az|ország- gyülésen csak nem rég. — ügy van a kivándorlással való üzérkedés, akár a sorsjátékkal valóval, amelyen tudjuk, az üzérkedők egész seregének juttat dús jövedelmet és hasznot. Csak kivételes esetekben jutalmazza meg egyeseknek próbálkozását. De a nép azért oda adja áldozatul mégis filléreit mások boldogitására és gazdagítására. A kivándorlással is azok a példák hatnak, azok után fut, rohan a mi népünk, amelyekben nyereményt csináltak a kiköltözöttek. De az elpusztullak, a csalódottak ezreinek példája nem hat. Mert azok nem jönnek ide panaszkodni. ;Nem jönnek többé vissza, hogy azokat a sebhelyeket felmutassák, melyeket vándorutaikon szereztek. M—r. KÖZE G É S Z S É G. Első segélynyújtás mezei munka közben. III. Az arató munkás népnek sok elemi csapással kell megküzdeni. De sok, látszólag jelentéktelen ellenséggel is. Szúnyog, darázs csípések. Ilyenek a szúnyogok, darázsok és más fajtájú rovarok csípése. Nem szabad ezeket a csípéseket mosolyogni, kicsinyelni, főleg észre sem venni. Sok ember élet esett már áldozatul az ilyen csípéseknek. — Eh, rá se’ ügyelek! Mit, egy kis pirosság a kézén, az arcon. Egy kis daganat! Majd lelohad, ha neki tetszik. Pedig mennyi veszedelem, sőt halál csiráját, fulánkját rejti méhében az ilyen kicsinynek látszó dolog. Rémíteni senkit sem akarunk. De jó az elővigyázat és a lélekjelenlét. Megijedni nem kell, nem szabad. Hanem itt is nyomban az első segélynyújtást kell foganatosítani. Ha rovar csípés történik, legcélszerűbb a csípés helyének bedörzsölése. És pedig: szalmiákszeszszel. Persze erre azt mondják a gazdák, meg még a munkások is — Mindjárt, egész patikát viszünk a mezőre. Hát ne tessék gúnyolódni. Bizony nem ártana, ha minden mezőterületen készletben lenne egy kis patika. Erre oly égető szükség volna, akár a köszö- rükőre. vagy más szerszámra. No de a dologra! Ha darázs, légy vagy szúnyog csípés esetén vesszük észre, hogy daganat támad, még pedig rohamosan és nagyobb daganat, s vele fokozódó fájdalom: nyomban orvoshoz kell fordulni. Mérges kígyók és rovarok. Veszélyesebb a baj, ha mérges kígyó vagy rovar marásával van dolgunk. Munkások ami mezeinken bizony nem csak ismert, közönséges kígyókkal, paizsóccal, hanem még mérges viperákkal is találkoznak. Ott bujkál ez a veszedelmes ellenség a sür- vebb bokrok, bozótok közt vagy a domboldalokon. Mikor a munkás gyűjti a szénát .... észre sem veszi, hogy már megcsípte valami. Sőt meg is marhatja kezét, lábát. Végzetes baj származhatik ebből. Sőt ha nem segítünk rajta, halált okozó veszedelem ér. A mérges kígyó marásánál az a veszedelem, hogy a kígyónak testünkbe behatolt mérge roppant gyorsasággal mérgezi, úgy mondják inficialja az egész testet. A vérrendszert. Az legyen tehát első teendőnk, hogy megakadályozzuk: nehogy a behatolt méreg tovább terjedjen a testben. A megmart testet, a seb helyét — a sebet — ki kell tehát égetni. Úgy mondják ezt: fertőtleníteni kell a sebet és a körötte levő sebszövetet. A marás után tapasztaljuk aztán, hogy a behatolt méreg nem csak a sebben mutatkozik, de zsibbasztja a szív működését is. Elő kell tehát mozdítani a szívműködést. A méregnek a vérerekbe való behatolását úgy akadályozhatjuk meg legkönnyebben, ha a testrészt a seb fölött szalaggal vagy más kötelékkel jó szorosan lekötjük. Hagyjuk csak a sebet, hadd vérezzék. Vagy ha szükséges, még tágítsuk is. A tagot pedig — a köteléktől lefelé természetesen — simítva nyomkodjuk. így a méreg szorulni fog belőle kifelé. A Náni, a Rozi néni azt fogja esetleg ajánlani, talán még a koma is, hogy a mérget ki kell szívni a sebből, szájjal! És bizony akad is olyan önfeláldozó feleség, rokon, vagy jó barát, aki erre hajlandó. Életével játszik! Ne tegyék! Egy baj, egy szerencsétlenség helyett — kettőt, sőt többet okoznak. Soha se’ biztos abban ugyanis az ember: vájjon a száj nyakhártyájában vagy nyelvén nincs e olyan kicsiny, alig észrevehető, nem is sejtett sérülés, melyen át aztán a méregszivó testébe is behatol. Ekkor vége. Kiégetni! De hát hogyan? Van késpenge vagy kötőtű. Ezt meg kell melegíteni és vele kiégetni a sebet és a körötte levő sebszövetet, Vagy égő szivarral is lehet. Milyen áldás, ha ilyenkor kéznél van egy kis üvegben szalmiákszesz. Klórmészoldat, ecet, karbol- oldat vagy sósviz is alkalmas. Mindezekkel a sebet fertőzteleniteni lehet és kellene. Mondottuk, hogy a marás a szívre is hat. Meg- zsibbasztja működését. Legyünk rajta, hogy a megmart munkás ember szívműködését minél élénkebbé tegyük. Ilyenkor pálinkát, szeszt is adhatunk a betegnek. Annyit, hogy ha mindjárt pityókos, ittas állapotba jut is a páciensünk, betegünk. Ő maga kívánja is és tapasztalás szerint a kígyótól megmart ember rengeteg szeszes italt bir meg. Persze ezen eljárások csak első segélynyújtás számba mennek. És csak arra valók, hogy a bajt, a mérgezést tartóztassuk, mig az orvoshoz juthatunk a beteggel. Orvosra okvetlenül szükség van. r
