Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-07-21 / 29. szám
228 MAGVAK FÖLDM1YELÓ VASÁRNAP DÉLUTÁN Amit egy asszony tud... vagy a kongó története. Bacsár Es’ván gazd’uram, — Isten látja a lelkét, hogy már esztendők óta először — úgy öreg éjfélkor került haza. Jó kedvvel, de emberül a saját lábán állva. Asszony felesége, Trézsi asszony azonban, még hogy a gazda be se tette a lábát, nyomban elsütötte a legöregebbik ágyút. Amelyre — évek óta nem volt szükség. Talán éppen azért szólott olyan hatalmasat, hogy a csűr is reszketett bele. — Hallgass asszony, csilitotta Bacsár gazda Trézsit. Most hallgass csak, ha még tudsz, mert nagy, főbenjáró ügyben maradiam, késtem. Trézsi asszony tudta, hogy gazdagyűlés volt. Az is szeget ütött a fejébe, hogy a gazda nagyon kezes, nagyon szelíd... Pedig máskor bizony... ő sem maradt sir... mikor hallotta a nagy ágyú szavát. Az asszony meg is fogadta, meg is kapta a figyelmeztető szót. Mert olyan ábrázatra fordult az arca. hogy csaknem húzta a gazdából kifelé a szót. — Tanácskozásból jöttem. Itt vannak a nagy marhakereskedők. Jószágot válogatnak. De még milyen pénzért! Sose hallottam ilyet. De csak szeré- vel-módjával. Minket bíztak meg, hogy ajánlattal legyünk. Asszon}’, most olyat mondok, hogy még a falaknak sem szabad hallani... — Mondjad már... ne teketóriázz annyit... — Hát együttes értelemmel elhatároztuk, hogy azokat a példányokat, darabokat fogják kiválasztani, améken kongó van. Érted? — Kongó? Hiszen a faluban most nincs kon- gós tehén? A kongót se’ tudom, hol lelem meg. — Pedig azt korán reggel, még csordahajtás előtt meg kell keríteni. Különben nincs pénz, nincs nyereség. Elszedik, elveszik mások. És hallgass... asszony... olyan légy, akár a sir... Érted ? Az asszony mindent megértett. Annyira, hogy álom se jött a szemére. Járt-kelt, mint aki a szerencsét akarja béfogadni. Hiszen régen várja. A kongók is előkerültek. Készen volt időnek előtte minden rendelkezéssel. Bacsár gazda nyugodtan aludt. Sőt soha se’ horkolt olyan jóízűen, mint éppeg most la. Trézsi asszony esze-lelke meg a boldogság birodalmában járkált. De miként ha fájdalma, bubá- nata volt... szerette azt másokkal megosztani, úgy most is, amikor a szerencse készült házába... megmozdult jó lelke. Igazságos volt. Az önzés nem lakott szivében. A szerencsének még gondolatát sem tudta egymaga elviselni. — Hát ’iszen, már csak a komám asszony is hadd boldoguljon. Milyen jó volt, mikor betegséggel látogatott meg a jó Isten. Aztán úgy is azt hiszi, hogy az én uram oka, mert kimaradt a gazda-inté- zőségből. Most aztán, ha nekünk fog kedvezni a szerencse és ők kimaradnak, nyilván azt fogja mondani: * — Tudtam én azt, honnan fuj... a szél. Átsurrant tehát a komaasszonyhoz. Mint a tolvaj. aki minden szellőtől remeg, úgy érezte magát mikor a kert alatt átment a szomszédba. — Csak ne mondd senkinek Sári. A jó Isten szerelmére kérlek, ne mondd senkinek. És rendre kiteritelte a kongó történetét. Vagyis inkább, ami a kongó közbejöttével történni fog. — Jó lélek vagy Trézsi, — mondotta a komaasszony. — Tudtam, hogy ilyen lélek lakik benned. — Csak ne mondd senkinek. Tudod, hogy csak neked ...- Nyugodt lehetsz. Mikor tapasztaltad ? Azzal visszasurrant a maguk portájára. Sári asszony is olyan lett, mintha tengerré vált volna a lelke. Az ura nagyot nézett, de nem kételkedett. Hiszen sok csalafintosság kisült már onnan... a gazdák gyűléséből... Ahonnan ő kibukott. Akiknek eszén... ime mégis túljár... Felkelt és a kongók után nézett... Haragos is volt, mert nem lelte a kongókat. De nem lelte az asszonyt se’. Tűvé tette. Az asz- szonyt azonban sehol sem találta — Tán bizony a föld nyelte el... Az asszony meg a sógorasszonyhoz szaladt. Már hogy eshetnék ő vele meg az a csúfság, hogy a sógorasszony nélkül történhessék meg valami... ami neki örömöt okoz. Ami neki szerencsét hoz... — Jaj, de ez nagy titok. Az Istenért csak neked mondom... — Elég legyen Sári. Tudod, hogy én nem vagyok se a falu szája, se a torony kelepelője. — No csak mondom. A sógorasszony meg a jányának súgta meg nyomban. De csak úgy, hogy ne mondja senkinek... ... Hat óra volt, mikor a csordahajtás következett ... Az öreg csordás késett egy kicsit. De a bojtár fiú nagyokat csattantott. Ugv szólott az ostor, hogy szava három határról visszhangzott... A jószág is lassan gyülekezett... Jött a Rendes ... nagy, nehéz kongó a nyakában. Jött a Daru. meg a Csákó, mega Bimbó... Kongó volt mindnek a nyakába. A fiú el nem tudta gondolni: mi csuda történt itt. Talán az öreg bolondult meg, vagy mi... Ott volt már a helyén minden jószág, alig akadt egy-kettő kongó nélkül. Még a jószágok is furcsa kondícióba jutottak erre a változásra... Az öreg csordást meg majd hogy a guta meg nem ütötte. — Mi baj van itt? Hiszen bitangoló jószág nincs az ő keze alatt. Volt. De már nincs. Rendbe hozott minden csavargót, minden tekergőt. — Mi történt itt, te fiú. Szíjat hasitok a hátadból, ha meg nem szólalsz. Történt, ami történt. Egy bizonyos. Hogy a falu csordája kongós csordává változott. Egy csapásra, egy felvirradó reggelre. Az öreg csordás nem mozdult. Lába gyökeret vert... Várta, hogy más mozduljon, más beszéljen, más világosítson... — Mert itt csak az ördög keze munkálhatott... De a csorda is csak állott... mozdulatlanul. Senki nem mert szólani. Senki nem tudott magyarázatot adni.
