Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-07-21 / 29. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 226 A mult alkalommal beláttuk, hogy tisztán f-sal, a § betűivel kormányozni nem üdvös, nem is eredményes. Sőt a leghumánusabb, emberibb, népünk jólétét előmozditó intézkedéseink isN rendre papiroson maradnak, vagy sokszor hátrafelé sülnek el, ha nem értjük, nem fogjuk fel a § szellemét, szándékát. És ha nincs hozzá a vezetésre hivatott kö­zegeknek se értelmük, se szivük, se akaratuk. Példa reá az az eset, melvről kimerítő 7 J tudósítást irtunk. A veszett kutya megmarta a gyermeket. Nagy sokára orvost kerítenek. Az orvos ki­deríti, hogy csakugyan veszélyes marásról van szó. Kiállítja a bizonyítványt. Hivatkozik a miniszteri rendeletre, számára. Eredj sze­gény asszony a bíróhoz. Onnan siess — a vasútra. Ülj fel a legelső vonatra. Mert gyer­mekednek a gyógyintézetbe kell menni. Különben — vége! Az asszony elmegy a bíróhoz. A biró alig tudja elolvasni az orvos ur ákum-báku- mait. Hiszen itt az irás. Annyit a kupak tanács is konstatál, megállapít, hogy ... menni kell. Államköltségen, ingyen! És ezzel azt hiszik: mindent és jól el­végeztek. Pedig még sok kerékkötő áll útjában a szerencsétleneknek. íme ami esetünkben is az a szegény asszony egész tájékozatlanság­ban volt. Felült a gyorsvonatra. Leszállították. Mit tegyen, hova forduljon, majd a tőváros zajá­ban? Ha dij nélkül is viszik, mégis csak valami pénz kell. Pénz nélkül Pesten még a hordár sem áll szóba a szegény emberrel. Mikor ér tehát rendeltetése helyére ? Nem későn-e? És mily zaklatások, kísérle­tezések után ? . íme a legszebb, a legnemesebb intézke­dések igy vallanak kudarcot. Ezért nem tudunk mi haladni a socialis, emberbaráti intézmények terén általános gyümölcsözés, eredmény elérésére. Nagy baj, hogy népünk tanácstalanul áll. Nagyobb baj, hogy községeink közvetlen ve­zetői: a falusi bírák tudatlanok; a §-okban teljesen járatlanok. Hogy azt a különben jelentős bírói pálcát vagy kényszerűségből, vagy érdekből és igen ritkán lélekből viselik. Azért hozhatunk még egyszer annyi törvényt, mint amennyi van vagy §-t. Mit sem ér. Mit sem használ. A népet tanítani, oktatni kell. A sok mindenféle oktatási anyag helyett iskolában és gazdakörökben fel kell világosítani a né­pet azokról a polgári jogok, kötelességek ismeretéről, mikkel lépten-nyomon találkozik az élet utján. Nem a szédítő, elvont jogokat... kör­mönfont §-okat. De az életet magát. Bele kell őket korán, már az ifjú korban helyezni. Képzelt eseteket, megtörtént vagy meg­történhető dolgokat kell elébiik tárni, hogy aztán ne találja őket készületlenül az élet és annak száz és ezer esete. Nem politizáló népet akarunk mi ne­velni, de életrevaló, igazán felvilágosodott népet. Hogy segítsen magán, de segítsen embertársain is. Mert lássuk be már, hogy a § rideg mozdulatlan. Az csak sújtani, bün­tetni, de áldást hinteni nem igen tud. A sorsjáték és a kivándorlás. Hogy kerülnek ezek a fogalmak, dolgok egy­más mellé? Bizonyosan kérdezni fogja egyik-másik olvasó. Pedig nagyon természetes okból. Egyszerűen azért, mert mind a kettőben.... a sorsjátékban, meg a kivándorlásban vannak külső és belső hason­lóságok. Azzal már régen tisztában vagyunk, hogy itt Magyarországon határozott törekvések vannak arra, hogy a munkásság egész nagy tömegét ezen földtől való elszakadásra bírják. Nem kell többé bizonyítani, hogy az embereket egy szebb jövő, biztos meggazdagodás vagy legalább jóléttel kecsegtetik, biztatják a kivándorlásra. Éppen úgy, mint a sorsjáték üzérei. Azok is biztos nyereséget hirdetnek. Hogy minden szám, vagy legalább minden második sorsjáték nyer. Igaz-e? Lehetséges-e ?v Komoly ember csak mosolyog vagy ' boszankodik e rettenes lelketlen reklámokon. Pedig lám éppen igy biztatják a kivándor­lókat is. , És unos-untalan hivatkoznak csattanós, világos, megcáfolhatlan példákra. Egyes esetekre. Olyanokra kik csakugyan meggazdagodtak .... és igy tovább. És mi igazság van hát ebben ? Kétségtelen, hogy vannaK esetek, kivételes, egyes esetek, hogy ez vagy az kiválóbb, nagyobb keresethez jut a tengeren túl. A szerencse csillaga is feltűnik egy egy ritka esetben. Ám ezeket az eseteket aztán körül hordozzák ami szegény népünk közt. Mily diadallal, mennyi szemfényvesztéssel. A nép pedig könnyen általánosít. Nem gondol­kodik tovább, nem lát az elibe tárt eseteken túl. Az egy eset elkábitja, hogy szeme világát veszi el a többi más ezer és ezer esettől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom