Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-04-28 / 17. szám
132 MAGYAR FÖLDMIVELÓ Jobb igy! Az óbecsei gazdakör egyezséget kötött a munkásokkal, amely biztosítja az aratás lefolyását. E szerint minden arató lánconként (2200 négyszögöl) egy métermázsát, vagy a termés 11-ed részét kapja. Azonkívül két kocsi szalmát, kaszánként 10 kgr. búzát és egy korona bért. Ennek ellenében tartozik a munkás learatni, a learatott gabonát két napon át behordani, öt napon át csépelni. Ezen időn túl három korona a napszám, élelmezés nélkül. Az aratórészt is a gazda hordatja be. A kukoricaművelésre a megegyezés az, hogy a munkás negyedrészt kap, amelyet a gazda tartozik behor- datni. Ha a gazda ekével kétszer kapál, a munkás hatodrészt kap, ha tisztán a kukoricát töri, nyolcad- részt, vagy 16 koronát. Tisza partján. Harangok kongnak busán, rémesen A férfiaknak bánat arcukon; Gyorsan haladnak, halkan, szótlanul, Ásó s kapával izmos vállukon. Vaj’ kit temetnek, hogy megmozdula Egész falu, siró asszonysereg. Mely jajveszéklőn fut idestova, S szeműkből sűrűn fájó könny pereg. A bősz Tisza temet hullámival Sok szép reményt ígérő zöld vetést. Te vén folyó! hát semmivé teszed A szorgos és kitartó törekvést?... A dob perg szünetlen szomorún, Talán pusztító ellenség közéig, Áttörve az emelt védsáncokat S nyugtából embert és állatot fölver. Az utca népvándorlás szintere, Mindenki hajtja ökrét és lovát; Vérfagylalón bömböl a víztömeg S a sáncokon mint gyorsvonat ront át. Gyerekrivás és borjubégetés, Menekvők ajkán kínos jajgatás Borzalmas hangzavarrá egyesül, Inog a ház— egy rémes zuhanás!... Ádáz Tisza! miért vagy ellenünk? Hisz oly soká jó s hű barát valál, Közöttünk tartós békesség honolt S dús kincsedből mindig bőven adál... És szólanak a mormoló habok: »Én büntető eszköz vagyok csupán: Füröszt velem az Ur most bennetek’, Tisztára mosson a boszus hullám! Ah! mert oly szennyes a szív és ajak, Reátok fér egy kis megmosdatás; Tisztuljatok meg habjaim között, S jobblét cseréli fel a zord csapást. S én régi ágyam csendes, mély ölén Ismét nyugodtan, békén suttogok, Zizegni fogják a hűs füzesek: Magyarjaim, legyetek boldogok!« Tiszabábolna, 1907 április 14. Bablk József. VASÁRNAP DÉLUTÁN A félénk leányka. — Terka! — Édes anyám! — Jer ide, édes leányom! A hívásra egy fiatal leányka elhagyá a szoba szögletét, hol a puszta földre guggolva hidegtől reszketett és közeledett az ágy felé, melyben egy még fiatal asszony haldoklóit. Sötét éj vala; de a pislogó mécs fényénél kivehető volt e két szegény nő halvány arca, kik magányosan egy elhagyatott kunyhóban, Győr vidékén fekvő falu végén laktak. — Terka! — mondá a haldokló erőlködve, hogy felüljön ágyán és leánya kezét megragadja, — én meghalok. . . halálom előtt a lelkész úrral beszélnem kell . . . okvetlenül kell ! . . . — De édes anyám! — felelt a leányka nyugtalanul — a plébános ur egy órányi távolságban lakik, késő éjjel van már; nem havazik ugyan többé, az igaz, de csak hallgasd, mint zúg a szél, hogy csördülnek a töredezett fagalyak . . . — Terka! Nekem kell halálom előtt a plébános úrral beszélnem . . . okvetlenül . . . Terka ! — A plébános ur háza a templom mögött van, — feleié a leányka, — a temető előtt kell elmenni . . . tegnap temették el az öreg Istvánt... És hallod édes anyám ! épen most üt a toronyóra tizenegyet . . . Épen éjfél lesz, midőn a temető előtt el fogok menni , . . Éjfél . . . akkor szoktak a halottak sírjaikból fölkelni . . , — Terka! — mondá a haldokló kétségbeeséshez közeli aggodalommal — én a holnapi napot meg nem érem . . . érzem ... és magadra vennéd, ha gyónás nélkül meghalok?... Édes leányom, menj a plébánosért, a halál nem várakozik ! . . . A szegény Terka kénytelen volt ily kérésnek engedni, nagynehezen az ajtó felé ment, ezt kinyitá, kiment, maga ntán bezárván; de reszketve körülnézett a mezőkön, hol a hó az éji sötétség dacára kiemelé a félelemgerjesztő elhagyatottságot, megállóit a zárt ajtó mellett, nem mervén egy lépést előre tenni; hirtelen vön észre nem messze anyja hajlékától egy ablakon át világosságot. . . odafutott ... kopogott. . . egy vele hasonkoru kis leányka nyitotta meg neki az ajtót. — Magad vagy, Mariska? — kérdé Terka. Igen, anyám Győrött van, csak holnap jő vissza. Nekem sürgős, végezni való munkám volt, épen le akartam feküdni, midőn kopogtál; mit akarsz? — Az Isten áldjon meg, jer velem a plébános úrhoz, Mariska ! . . . anyám mondja, hogy haldoklik .. . jaj nekem . . . talán igaza van! . . . És Terka sírva fakadt. — És anyád akarja, hogy te ilyenkor a plébánoshoz menj ... s te kívánod, hogy én veled menjek... nemde?... Köszönöm szépen Terka! Én ugyan még eddig nem láttam a lelkeket, de nem is igen óhajtom . . . Hát nem tudod Terka, hogy a temető előtt el kell menni ? — Hiszen ugyanezt mondtam én is édes anyámnak, — feleié Terka — de azt mondta, hogy a halál nem várakozik.
