Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-04-21 / 16. szám

1 128 MAGYAR FÖLDMIVELŐ éppen ebédet vitt a férjének, teljesen szétroncsolták a vo­nat kerekei s rögtön meghalt. — Savanyu Józsi öngyilkos lett. A hírhedt haramiavezér, aki huszonkét évi raboskodás ulán tavaly, február havában szabadult ki a váci fegyházból, a vesz- prémmegyei lótvázsonyi uradalomhoz tartozó sósi major­ban agyonlőtte magát. A fegyházviselt betyár kiszabadulása után ebben a majorban tengette életét öcscsénél, Savanyu Jánosnál, aki az uradalom juhásza. Savanyu Józsi életunt- ságának az volt az oka, hogy folyton betegeskedett. A mull napokban öcscse lakásán betyárnak öltözött fel, lobogós inget, gatyát, dolmányt vett magára, egy székhez kötötte magát és revolverrel halántékon lőtte magát. Rögtön meg­halt. Egy darab papiroson girbe-görbe Írással még izenetet is hagyott hátra, amely igy szólt: Nem bírom már tovább a nagy fájdalmakat! — Rablógyilkos cigányok. Mike községben rabló cigányok behatoltak Nagy Lajos gazdához és az is- tóból a lovakat elrabolták. A zajra Nagy kiment, de a rabló cigányok lelőtték. A rablógyilkos cigányokat Rostás Ferenc, Lakatos János és Lázár Imre személyében a csen- dórség elfogta. . .11 i-i Kinában nagy éhség — A nagy világból. . aJ van. Oly borzasztó éhín­ség van Kinában, hogy leirhatlan. Az Ínségesek száma meghaladja a 19 milliót. Ezek közül 3 millió közel van az éhenbaláshoz. A szülők, hogy élelmiszert szerezhessenek eladják gyermekeiket. Külföldről is segítik a kínai éhezőket. — Nyolcadszor is ikrek. Texas állambeli Mount Pleasantban Altwoodnénak ikergyermekei születtek — most nyolcadszor. A tizenhat gyermek közül 14 életben van. Altwood dicsekedve mondja, hogy az ő családjukban ez már hagyományos dolog. Nővérének háromszor születtek ikrei, fivérének családja pedig hat pár ikertestvérből áll. — A boldog apát Roosevelt tavaly üdvözlő sürgönnyel lepte meg. — Veszott farkasok Oroszországban. Oroszország­ban nem csak az emberek, hanem a farkasok is éheznek. A szokatlanul kemény tél következtében Oroszország egyes vidékén — mint Szentpétervárról Írják — a farkasok közt tömegesen lépett fel a veszettség. Az éhségtől megveszett vadállatok fényes nappal is benyomulnak a falvakba és rémes garázdálkodást visznek véghez. Jadmoszt faluban hét embert martak meg a veszett farkasok az utcán, egy földmivest pedig kunyhójában harapdáltak össze. Más fal­vakban is történtek hasonló esetek. Kazanszkojébau egy asszony a ház előtt játszó gyermekeit akarta megmenteni rájuk rohanó farkasoktól; a gyermekek beszaladtak a házba s az ajtót hirtelen bezárták, mig künnrekedt anyju­kat a fenevadak borzasztóan összemarcangolták. Legutóbb Volovaja faluban egy tízéves leánykát harapot meg az ut­cán egy veszett farkas. A megmart egyéneket egy moszkvai kórházba szállították. EttYBŐL-MÁSBÓL. ___ Me ddig tart a szén ? Az idei nagy széndrágaság egy német tudósnak azt az ötletet adta, hogy kiszámítsa, mikor fogy el a szén a földön. Véleménye szerint Német­ország van a legkedvezőtlenebb helyzetben, mert ott száz évig sem tart már a szén. Angolországban 2—300 évig is eltart még. Szászország és Csehország bányái 100 - 200 év múlva apadnak ki, Közép-Franciaországnak 2—300 évig, Felső-Sziléziának 3—400 évig. Relgiumnak, Sziléziának, Morvaországnak és Lengyelországnak még ezer esztendeig lesz szene. Legkedvezőbb a helyzete az Egyesült-Államok­nak és Kínának. Ez a két ország még 3—4 ezer esztendeig is el van látva szénnel. * Jellemző eset. A szociálisták szóvivő újságjából leg­utóbb a következő hirdetést közli a »Szövetkezés«: Nagy parcellázás ! 20 koronát fizetek holdankint ügy­nököknek, kik vevőket szállítanak a parcellázandó Perczel-féle bir­tokra. Bővebbet »Kisgazdák Köz­lönye«, Budapest, V., Erzsébet-tér 7. A hirdető ur nem kevesebbet kíván, minthogy 20 koronáért megnyirandó juhokat és kizsákmányolható filkó- kat szállítsanak neki holdanként 20 koronáért. A figyelmes férj. Egy figyelmes, ifjú férjjel történt meg ez az eset. Hivatalba menet egy madárkereskedő ki­rakatában nagyon megtetszett neki egy papagály. Bement a boltba, megvette a madarat és hazaküldte a feleségének. Délután a figyelmes, ifjú férj hazament ebédelni. Az első kérdése persze ez volt: — Megkaptad a madarat 7 — Megkaptam ! — felelte az asszonyka és azután neki láttak az ebédnek. A leves, a marhahús pompásan Ízlett a férjnek; de különösen Ízlett neki a szárnyas. Háromszor is vett belőle a tányérjára és a végén is nagyokat csámcsogott elragad­tatásában. — Te asszony — kérdezte aztán — mi volt ez7 Kacsa 7 Liba 7 Csirke 7 — Ez a papagály volt! — felelte az asszony. — A papagály 7 Hát te azt megsütötted 7 — Meg én! — De hiszen az a madár beszélni tudott! — Beszélni tudott!,.. Hát akkor— miért nem szólt? A SZERKESZTOSEÖ TELEFONJA. K. L. Budapest. A földéhség bizony egyik főforrása a bajnak. De mi még sem Írjuk alá ez állítást: »Mihelyt a földéhség kiélégitést nyer, elcsitul a p. szocializmus.« Más és főbenjáró bajok is vannak ott. Hiszen kiáltó esetek iga­zolják, hogy ott is van baj és ott is van kivándorlás, ahol föld pedig van. Különben tessék az illető lapban vélemé­nyét elmondani. Mi már erről bőven irtunk. — Cs. Cs. r. Csak maradjon mindenki a maga mesterségében. Még azoknak is, akik otthagyták azt tanácsoljuk: Vissza — a műhelybe! — G. cseléd. J. Puszta. A törvényjavaslattal már bővebben foglalkoztunk. Majd adjuk kérdésekben és fele­letekben, hogy világos legyen minden cselédember előtt. — Tanító. 1) A hires Timotheusról, aki fuvolázni tanított, be­szélik, hogy több, mint kétszer annyi fizetést kért azoktól, kik egy más mestertől tanultak már fuvolázni, mint azok­tól, kik csak akkor kezdtek tanulni. Mert sokkal nehezebb az embereket valami hibáról leszoktatni, mint ugyanarra megtanítani (v. ö. A gyermeknevelés V. László magyar ki­rály számára irta Aeneas Sylvius. Acsay dr. fordítása). Hát ez értelemben bizony aki más és nem alaposan tanító mestertől jön az iskolába pl. nyelvtan, számtanra... ér­demszámba megy és dupla fizetést is megérdemlene. Persze kapni nem kap. 2) Éppen kapóra jön. Hallgassa Apponyi kijelentését legközelebbi nagy beszédében: Magyarország­nak 14.000 iskolája közt van tisztán magyar nyelvű 7285, tiszán más t. i. nem magyar, de egy tannyelvű iskola van 3234 (!!!!!), 3542 olyan iskola vzn ezen kivül, amely a gyer­mekekkel szemben elköveti azt a butitó merényletet, hogy állami kényszer nélkül, tisztán pedagógiai indokokból, vagy — nem tedom — talán öngyilkossági hajlamokból (Derült­ség), vagy merénylési perverzitásból főbb tannyelvet tanít. (Éljenzés és taps.) — Fadd. P s. Többet, mint amennyit a múltkor — éppen önökre való tekintettel közöltünk, mi sem tudunk. Ott részletesen ki van cövekelve minden lépés és teendő. Csak rajta!

Next

/
Oldalképek
Tartalom