Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-04-07 / 14. szám
108 MAGYAR FÖLDMIVELŐ szaporítás már is kezdetét veszi. A községek erdőségüket értékesítik, hogy legelőket teremtsenek. A nagy uradalmakban is tapasztalható ez a terv. Akárhány ilyen uradalomban észrevehető. Nem kicsinylendő a kerti gazdálkodás szaporodása sem. Itt is csak az aratómunkások fogják a rövidebbet bűzni. Egyszóval be fog következni az, amit már régen, a legegyszerűbb ember is tapasztalhatott, hogy a tulonnan kifeszitetl húr visszapattan és aki feszíti, azt ütheti meg. Józan követelésre, józan munkabér emelésre szükség vagyon. Ezt a világ mai rendje követeli. De nevetséges kívánságokkal, követelésekkel csak magunknak ártunk. Hiszen hallottam a munkástársak közt is enyelegve beszélni, hogy bizony ez már mégis egy kicsit paprikás, borsos követelés. Hát mit akarunk ? Mindenáron zenebonát, harcot, háborút. Ez nekünk bizony nem vigasztalás. És nem is sokat fog hozni konyhánkra, arról én szinültig meg vagyok győződve. > Annak okáért jó szívvel kommehdálom a mérsékletet, a józan megfontolást minden munkástársamnak. Magam már megkötöttem a szerződést és ha Isten áldása is megleszen, hiszem, hogy családomnak meg lesz a mindennapi tisztességes kenyere. Géberjén (Szatmármegye), 1907 márc. 29. Egy arató munkás. A zsidóság eloszlása Európában. Ferruccio Servi doktor, olasz rabbinus érdekes statisztikában ad számot a zsidóság numerikus helyzetéről, a melyet a világ teremtése óta eltelt 5667-ik esztendőben (vagyis az 1906. évi szeptember 6-ától 1907 szeptember 9-ikéig eltelt időközben) Európában s a többi földrészeken elfoglalt. Az egész világ zsidósága 11 millió főre rúgott ez idő alatt; 9 millió Európában élt közülök, másfél millió Amerikában, 100.000 Ázsiában, 350.000 Afrikában és 50.000 Ausztráliában. Európa egyes államai között az ábécé sorrendjében a következőképpen oszlott meg a zsidóság : Angolországban 235.000 fő ; Ausztriában 1,224.899; Belgiumban 12.000; Bosnyák-Hercegovi- nában 8213; Bulgáriában 33.663; Dániában 5000; Franciaországban 86.885 ; Görögországban 8350 ; Hollandiában 103.988; Magyarországban (Ungheria) 851.378; Németországban 506.958; Oroszországban 3,872.625; Orosz-Lengyelországban 1,316.776; Portu- galliában 1200; Rumániában 269.015; Spanyolországban 5000; Svájcban 12.551; Svédországban és Norvégiában 5000; Szerbiában 5102; Törökországban 282,287; Olaszországban összevissza 52.115 zsidó él, amely összeg nagyon apró hányadokra oszlik az egyes városok között. Rómában például csak 10,000 főre rug a zsidó lakosság száma, Torinóban 5100 főre, Livornoban 4200, Milanóban 3600, Velencében 2850, Firenzében 2000, Ferrarában 1730, Bolognában 1500 főre; aránylag sok zsidó lakik Ammában: 1285 főnyi. Zsidó hitszónok Olaszországban 57 van, rabbinus 70; érdekes, hogy az 57 hitszónok közül csak 29 szónokol olasz nyelven, 16 németül, 12 pedig spanyolul hirdeti az igét. Az olasz törvényhozás mindkét házában jelentékeny arányszámmal vannak képviselve az izraeliták. A szenátusban, a mely a mi főrendiházunknak felel meg, 7 zsidó ül, a képviselőházban 13, köztük elismert hírnevű férfiak is. VASÁRNAP DÉLUTÁN Hogyan feszítették az Üdvözítőt keresztre ?*) Az evangélisták a keresztrefeszités részleteiről semmit sem mondanak. »Ott keresztre feszítették őt.» E rövid szavakkal kortársaiknak, tudták, hogy eleget mondanak, mert hisz akkortájt valamennyien jól tudták, mikép megy végbe ama legmeggyalá- zóbb kivégzési mód. Mi azonban, kik ama világmegrenditő eseménytől oly távol vagyunk, sok tekintetben nem könnyen alkotunk magunknak helyes képet a keresztrefeszités részletes módozataira vonatkozólag, melyek pedig figyelmünket kétségtelenül megérdemlik. S e tekintetben általánosan elterjedt fölfogás az, melyet a festők és szoborművészek is követni szoktak, mintha az Üdvözítőt ruháitól megfosztottan előbb rászögezték volna a földön fekvő keresztre (»iacente cruce«), aztán igy emelték volna föl s erősítették volna meg a keresztet a földbe. E fölfogással szemben meglehetős fokú valószínűséggel állíthatjuk, hogy a régi kor Íróinak rendes szólásmódja más fölfogást árul el. Legalább is nagyon valószínű, hogy az Üdvözítőt csak akkor vonták föl a keresztre s csak akkor szögezték rá, mikor a keresztet már fölállították, vagyis a felállított kereszten történt a keresztrefeszités. Grimm dr. érdekes fejtegetései szerint a latin és görög írók lépten-nyomon oly kifejezésekkel írják le a keresztrefeszitést, melyek a fölállított keresztre való feszítést mint általánosan divó szokást állítják elénk. Ilyen kifejezések pl. »fölemelni valakit a keresztre«, »fölszállani a keresztre«, »a halálbüntetés végrehajtására keresztet állítani a földbe és megerősíteni«, »valakit a kereszt oldalára függeszteni, mely a tengernek néz«. Világos, hogy földön fekvő keresztnek azon oldalára senkit sem lehet felszögezni, mely a tengernek néz. Leggyako- riabbak azok a kifejezések, melyek az előbbiekkel teljesen rokon értelemben a keresztbüntetésről mint olyanról szólnak, melyben az elitéltet a már álló keresztre előbb fölemelték s aztán úgy feszítették reá. Suetonius is e nézetre jogosít föl. Elmondja ugyanis, hogy Galba császár kereszthalálra Ítélt egy rómait. Az elitéit római polgárjogára hivatkozik, mire a császár gúnyból azzal vigasztalja, hogy hiszen a közönségesnél jóval magasabb keresztet állíttatott föl számára. De hogy az Üdvözítő halálának színhelyétől távol álló többi írókat mellőzzük, lássuk csak a zsidó földet és szokásokat s a zsidóknak a rómaiakhoz való viszonyát közvetlen közelből ismerő Josephus Flavius tanúságát. Ennek a történetírónak rendes szava a ke- resztrefeszitésről: »fölemelni a keresztre«. Még vi*) A Religió tud. folyóirat márc. 24-ik számából.
