Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-04-07 / 14. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

109

lágosabban és minden kétséget eloszlató világossággal beszél eg}’ helyen: Bassus római követ — igy beszéli — keresztet állíttatott föl, hogy ezzel egy zsidó foglyát megijessze. Ennek a megijesztésnek csak ugv lehet értelme, ha a kereszt fölállítása — ezen esetben és általában a rendes szokás szerint — megelőzte magát a keresztrefeszitést.

De több más pont is van a keresztrefeszités módjának részleteire vonatkozólag, melyről eltérők a fölfogások.

Az, hogy a keresztrefeszités a kezek és lábak felszögezése és nem puszta felkötözése által történt, mint újabban állították, magából a Szentirásból bizonyos. A »felfeszités« szó egyszerűen fölszurást, felszögezést jelent s maga a föltámadt Üdvözítő is ismételten szól átfúrt »kezei és lábai sebeiről«, nevezetesen, midőn Tamást fölszólítja, hogy »tegye ujjait sebeibe«. A szentatyák is mind a kezek és lábak szent sebeiről és szögekről beszélnek.

A lábak felszögezése pedig nyilván nem egy, hanem két, szöggel történt, úgy hogy a lábak egymás mellett, nem egymáson pihentek. Ez az egyetlen természetes s nyilván legegyszerűbb fölfogás, és csakis ezzel találkozunk az Üdvözítő halálának a keresztény ókor és középkor elején keletkezett művészi ábrázolásain.

Ezek után a keresztrefeszités jelenetének részleteit nagyfokú valószínűséggel igy állapíthatjuk meg. Az Üdvözítőt a Golgotára érve a katonák megfosztották ruháitól, csak ágyékát fogta körül lepel; azalatt a keresztet is fölállították és megerősítették a földbe. Köteleket csavarhattak az isteni áldozat teste körül, talán melle és karja körül, e kötelek segítségével vonták föl a keresztre s ráillesztették az ezen célra alkalmazott zsámolyszerü polcra a kereszt alsó részén, melyet sedilenek neveztek s melynek célja az volt, hogy a fölfüggesztett test ne nehezedjék egész súlyával a kezek fölfüggesztési pontjaira s a kezeket szét ne szakítsa. Aztán kifeszitették karjait és kezeit. A fölszögezés előtt kétségkívül először odakötözték a kereszt fájához, hogy könnyebben szögezhessék föl (Hilarius és mások szerint). Hogy ez a megkötözés, a durva rángatásokkal együtt, nem eshetett meg anélkül, hogy az Üdvözítőnek az ostorozás alkalmával bizonnyal agyon és agyon «sebesitett testét uj és uj véráradat ne borította volna el, magától érthető.

De a főmunka, a voltaképeni kivégzés csak most következett. Egy katona állványra hág, kezében szöggel és kalapáccsal, s mig egy másik rúddal támasztja meg hátulról a keresztfát, a hóhér beveri a kifeszitett tenyérbe a hosszú szöget; ez átszakitja a puha húst és széttördeli az útjába eső csontrészeket. A vér felszökik a sebből s lassan végigömlik a szent testen és a hóhér durva kezén, ki kíméletlenül pihenteti szakértő szemeit a sikerült hóhérmunkán ... Azután a másik kézre kerül a sor s végül a lábakra ... A vér eleinte sugárban szökik elő, aztán ömlik végig a szent testen, lecsurog a keresztfára s onnan le a földre, melyen a bűnnek évezredes átkát kellett megszüntetnie.

A hóhérmunka ezzel be volt fejezve. »Beteljesedett.« Az isteni áldozat ott függött az engeszte- lés fáján, vére kiömlött a világ megváltására.

KIS GAZDA.

Hogyan készítsük el a trágyát a szántóföldön ?

Az egész télen át tartó állandó szánut gazdáinknak alkalmat adott az éveken át összegvülemlett trágyának kihordására.

Sajnos, a mi gazdáink legtöbbször nem szoktak gondot fordítani szántóföldjeik termésének szaporítására és természetes annál kevesebbet törődnek a trágyának a szántóföldön való kezelésével.

Ez okból kívánok ezen időszerű kérdéssel a trágyának a szántóföldön való kezelésével bővebben foglalkozni és összehasonlítást tenni a helyes és hely-; télén eljárások között.

Minálunk a trágyakezelés abból szokott állani, hogy gazdáink ősszel és télen át is a kihordott trágyát kupacokba szokták rakni s amelyet csak alá- szántás előtt szoktak elteregetni. Hogy ez az eljárás milyen rossz, azt már a nyugati gazdák régen tudják, ahol ma már nem is lehet a trágya ilyen helytelen kezelésére példát látni.

Téves azoknak a gazdáknak nézete, akik azt hiszik, hogyha az elteregetett trágya alászántatlanul marad a földön, sokat vészit értékéből. Az a tény, hogy ha a trágya elteregetést nem követi a trágya alászántása, a rosszul kezelt trágya, mint a mi trágyáink legnagyobb része sokat vészit tápértékéből, de e veszteség sokkal nagyobb a kupacokba kihordott trágyánál. Ha eső éri a kupacokban a trágyát, az kilúgozza belőle az oldható tápanyagokat s bár ezek a talajba kerülnek, leköttetnek, de nem válnak csak annak a területnek hasznára, hol a kupacok vannak, innen vannak a buja foltok a szántóföldön, amelyeknek dusabb növényzete korántsem kárpótolhatja a gazdát a többi részek soványságáért.

Legcélszerűbb és legokszerübb tehát a trágyának a szekerekről való elteregetése, a gazdgt azonban egyes körülmények sokszor akadályozhatják e munkának ilyen elvégzésében. Előfordulhat, hogy trágyatelepünk megtelt, a trágyát ki kell hordani, de nincs szántó, amelyre a trágyát lehetne hordani, vagy van ugyan hely a telepen, de fogataink reáérnek és más dolgot nem igen tudunk azokkal végeztetni. Ilyenkor a trágyát nagy kupacokba szántóföldjeink szélére kell hordani s egyenletesen rakni, úgy, hogy a trágyát rétegenkint földdel hintsük be, amikor az eső nem lugozhatja oly könnyen a trágyából a tápanyagokat és a trágya túlságos felmelegedését is meggátolta.

A télen át megfagyott földre kihordott trágyát se kis se nagy kupacokba ne hordjuk, hanem teregessük rögtön el, de csak sik, róna talajon, hegyes vidékeken az ágybarakás mellett kell maradni. Megjegyezni kívánom, hogy az elteregetett trágyából az eső a talajba mossa az oldható tápanyagokat; ezek tehát egyenletesebben oszlódnak el a talajban, mint a kupacokkal trágyázott talajban.

Amennyiben a trágyának a kupacokba való rakása minden körülmények között káros a gazdára, gazdatársaim figyelmét felhívom az okszerű trágyázás ezen legfontosabb első kellékének, a trágya szét- teregetésének a gyakorlatban való keresztülvitelére.