Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-04-07 / 14. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 107 tani a gyümölcs és főzelék élvezésénél és e tekintetben legajánlatosabbnak tartja, ha csak főtt gyümölcsöt s főzeléket fogyasztunk. A legegészségtelenebb gyümölcsök az orvostanár állítása szerint a szamóca és a cseresnye. A szárnyasok húsának semmiféle tápláló értéke nincs, az osztrigában tifuszbacillusok vannak, a marha- és borjúhúsban óriási mennyiségű mikroba található. A halhús egészségtelen voltáról mindenki meg van győződve. Egyedül a ló- és ürühus egészséges és a főtt tojás is nagyon tápláló. Gondolkozzunk! Mintha hallanám, hogy olvasóink közül némelyek ezt mondják : — Gondolkozzunk... gondolkozzunk ?!... Hát hiszen anélkül nem él meg az ember. Gonddal, bajjal jár az élet. Tudjuk mi azt nagyon jól, hogy mikor kell gondolkozni. Hej, eleget fáj azért ami fejünk. stb. Mások meg mikor elolvassák a fenti címet azt mondják: — Még most is gondolkozzunk, a hetedik napon? Hát nem elég, ha egész héten izzadva dolgozunk, még gondolkozzunk is? A pihenés napja nem gondolkozásra való! Ej. mit. El sem olvasom ezt az írást. Engem ugyan ne gondolkoztasson. Ott vannak az urak; azoknak nincs semmi dolguk, ó'k ráérnek gondolkozni én helyettem is. Punktum. És az olvasni akaró atyafi rohan tovább. Villogó, éhes szemei mohón keresik a rémes, hajmeresztő híreket. S ha véletlenül nem találja ezeket a sokat mondó, de semmit nem használó hihetetlenségig megtoldott rémes históriákat, akkor bágyadtan leteszi az ujságlapot s mintha valami kárt szenvedett volna, búsan mondja ki reá a szentenciát: — Nincs ebben semmi. Kár volt a tiszta papirt ilyen semmi Írással bepiszkolni. Hát tisztelem az ilyen újságolvasókat. Nincs szándékomban őket lebeszélni, kedvenc szokásuk elhagyására bírni. De van egy igen szerény megjegyzésem az ő dolgukat, gondolkozás módjukat illetőleg. Ez: hogy az ilyen újságolvasók nem helyesen cselekednek s nem okszerűen gondolkoznak, vagy egyszerűen nem is gondolkoznak. Már pedig azt mindnyájan tudjuk, tapasztaljuk, hogy az élet utai veszélyesek, sokszor ütköznek lábaink göröngyökbe, sőt nem ritkán az is megesik, hogy e sima utón is elbukunk. Mi ennek az oka? A gondatlanság, a nemtörődömség. Fájdalom, ez öreg hibánk. És amint tapasztalhatjuk, a legveszedelmesebben gyilkol, pusztít, rongyosit, bolyongóvá teszi az embereket. Nagy hibája a magyar népnek az is, hogy könngenhivő. Majdnem mindent betű szerint vesz. Bár tudja, hogy a betű megöl. Szép szavakkal, ci- kornyás ígéretekkel levetkeztethető még az ingéből -is. Ez nemcsak természete a magyarnak, de jószívűségét is jellemzi, mely soha nem tagadhatja meg önmagát a tulajdonost. Pedig régen bebizonyított igazság az, hogy aki mindent elhisz: az sokat csalódik. A szegény ember könnyen, sok mindent elhisz, éppen ezért a Sors sok csapással, érzékenyen sújtja őt. Különösen a jelen időben nem hagyhatjuk szó nélkül a sokféle téritő munkát. Mikor látjuk menynyire, hány fele rángatják, majd széjjel tépik a szegény munkás embert. Csürik-csavarják az eszét annyira, hogy még gondolkozni sem engedik. Csak hinni. Amit egyszer ők elhatároztak, s saját közönyös terítékük, kitűnő Ízlésük szerint feltálaltak, azt ő neki minden gondolkozás nélkül el kell fogadni, jóvá kell hagyni, hinni és másokkal is el kell hitetni. Mert a kegyes kigondolok s jótékony szivü, érdeküket szivükön hordozó emberbarátok szerint »azon a kidolgozott terven nincs mit gondolkozni, mert hiszen az elég méltányos.« Jól lehet a terv, a kérés, az ígéret jogos és méltányos, de nem lehet jogos és méltányos az erőszakos, fenyegetés általi rákényszerités, a gondolkozni nem hagyás. Ez a legnagyobb igazságtalanság, amely csak alkalomra vár, hogy magát megbosszulhassa. Édes jó Istenem, hát már ennyire jutottunk! Hát már a józan munkás embernek nincs szüksége a saját fejére, eszére?! Mások gondolkoznak helyette?! Ő megél gond nélkül is?!... Szép. Nem, ez nem lehet. Gondolkozni minden időben kellett és annál inkább szükséges napjainkban. Az az ember, aki nem gondolkozik, az egy lélek nélküli nyomorult bustömeg, amely testi érzéke révén mindent elhisz, igaznak tart és éppen ezért méltó a keserű csalódásra is. De mindezen sötét munkát a gondolkodó embereknek nem szabad nyugodtan, cwikkeren keresztül nézni s megengedni, hogy a gondatlan tömeg testi erejének gyümölcsét egyes és többes kezek vegyék el s érdemtelenül élvezzék. Be kell bizonyítani, példákban megmutatni, hogy ha bár gond ősziti is az emberi, azért nem lehet gond nélkül öntudatos életet élni, mert a gondolkozás lelki és testi életünk vére. Ha ez a vér megszűnik keringeni, akkor az öntudatos élet megszűnt, és az agvban-fej- ben bomlás áll be. Ez a lejtő nélküli vég. Lelki és testi életünk helyes iránya követeli, hogy gondolkozzunk! Justus, Mi lesz a vége a sok mezőgazdasági sztrájknak ? Vettük a következő sorokat és adjuk is, úgy amint kaptuk. — Én magam is helyeseltem az arató sztrájkot kezdetben. De mikor színről színre láttam és meggyőződtem, hogy itt nem annyira a munkások javáról van szó, mint inkább a vezetők úri fentar- tásáról — megbíráltam enlelkiismeretemet és nyomban tisztába jöttem a dolgok rendjével. Ma már jól tudom, hogy a munkások követelése túllő a célon. Az nem javunkra, de átkunkra fog szolgálni. A gazdáknak teljesen elmegy a kedvük a gazdálkodástól. Most is látva-láthatjuk a tüneteket. És mi leszen vége? Tapasztalják a gazdák, hogy mily lélekölő és kockázatos a szemtermelés és mily drága a hús: fenhagynak a szemtermeléssel — és fogadást mernék tenni, hogy neki dőlnek az állat- tenyészetnek. Ehhez kevesebb munkaerő kell. Az bizonyos. A földeket ugarba hagyják majd, a legelő
