Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-11 / 45. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 363 igen el voltak keseredve és a németről hallani sem akartak. Rákóczi, nehogy úgy tűnjék fel, mintha az ő személye volna akadálya a békének, az ország rendéit Szécsény városába hívta össze gyűlésre. Hadd határozzon maga az ország ebben a fontos ügyben! A gyűlésen Rákóczi beszámolt eddigi működésével. A nemzet felszabadult. Elérte, hogy sorsáról önmaga határozhat. Itt vannak a királyi föltételek, melyeket a nemzetnek felajánlanak. Ő bele sem szól. Mondotta és távozott. De a gyűlésen vihar támadt. A protestáns rendek szenvedéllyel, indulattal léptek fel a német ellen. Sőt Bercsényi Miklós tüzes beszédben azt indítványozta, hogy Magyarország tekintse magát szabad országnak, a némettel többé szóba se álljon; hanem most válaszszanak egy fejedelmet és esküdjenek meg, hogy szét nem szakadnak, mig ősi szabadságukat nem biztosítják. Erre megválasztották Rákóczit »vezérlő fejedelem «-nek, rábízták az ország kormányzását és melléje huszonnégy tanácsost rendeltek. Most tehát a kocka el volt vetve; békességről szó sem lehetett. De még ezután is próbát tett a jószivü király. Rákóczinak felesége Bécsben volt, és nővére egy német grófnak a felesége. Ezeket küldte el a király Rákóczihoz, hogy beszéljenek a lelkére. Ez is hiába volt. Rákóczi kijelentette, hogy ő megesküdött, hogy hazája szabadságáért küzd. Ettől még neje és nővére kedvéért sem áll el. Mikor aztán a békülésnek ez az utolsó módja sem vezetett célhoz, ismét megkezdődött a háború. Rákóczi abban bízott, hogy a franciáktól kap segítséget; ezek azonban kijelentették, hogy Magyarországgal csak akkor lépnek szövetségre, ha az ország független és szabad lesz. Ezért Rákóczi gyűlést hirdetett Ónodra. Oda- sereglettek a »Szövetséges Rendek,« a megyék követei és vagy tízezer vitéz. Hullámzott a nép sokadalma. mintha csak a régi nemzeti nagygyűlést látná újra feltámadva a magyar. Rákóczi fejedelmi pompában, nagyszámú kísérettel érkezett meg. A lelkesedés megvolt; azt lehetett várni, hogy az egyetértés is ilyen lesz. Pedig a gyülekezetben sokan voltak, akik a békességet jobban szerették volna a háborúnál. Már a gyűlés előjt Turócmegye megkezdte ezt a hangot. Körleveleket küldözgetett szét, melyben arra kérte a vármegyéket: ne engedjék tovább folyni a polgárháborút ; hiszen ezeket a zavarokat csak egyesek hiúsága és haszonlesése okozza. Rákóczi értesült erről és a gyanúsítást magára értette. Azért a gyűlésen felemelkedett és érzékenyen panaszkodott, hogy mivel gyanúsítják őtet. Aztán magyar emberhez illő bátorsággal szólott oda a turócmegvei követeknek: — Csak bátran, ki vele, mi a baj ?! Nyíltan mondják ki, hogy kik azok a haszonleső emberek? Rakovszky Menyhért, a követek egyike szólt is. Azzal kezdte, hogy a barangoló hadak zsarolják a népet, hogy a magyar nemzet már békéért sóvárog. Nem folytathatta beszédét. Tompa zúgás támadt a gyűlésen. Rákóczi rögtön felelt: — A bajok közösek — úgymond — szabadságért folyik a háború; a szabadság védelme közt szenvedünk mindnyájan. Azért, aki azt állítja, hogy mindezek haszonlesésből származnak, az reám dobja a sarat, az személyemet piszkolja — ezért elégtételt kérek! Mint mikor a hirtelen támadó forgószél pillanat alatt belekap a csöndes, nyugodt természetbe, olyan jelenet következett erre a beszédre. Némelyek zokogásban törtek ki, másokban meg felforrott a vér. — Halljanak meg az árulók! — hallatszott mindenfelől. És amily gyorsan repül a szó, olyan hirtelenséggel villogtak a kardok. Bercsényi megsebesítette Rakovszkyt, utána száz és száz kard folytatta a munkát. Rakovszky ott halt meg nyomban. A másik követ, Okolicsányi Kristóf is csak sebekkel tudott menekülni. Elfogták és néhány nap múlva lefejezték. Sírján széttépték Turócmegye zászlóját és Turócot a megyék sorából kitörülve, azt a szomszéd megyék közt felosztották. Ilyen események után természetes, hogy bekövetkezett a királytól való szakadás. Bercsényi indítványára egyhangúlag kimondották, hogy: — József királyt nem tekintik többé uralkodónak Magyarországon. A trón betöltéséről a következő országgyűlés rendelkezik. De az is természétes, hogy a háború is fokozott erővel ujult meg. Ezalatt a nagy világban is változtak az események. A francia király a maga háborújában is szerencsétlen volt; a magyarokat sehogyan sem tudta segíteni. Itthon meg a nép már igen kimerült a védelemben ; elfogyott a nagy lelkesedés és Rákóczi vezérei sem igen érthettek a hadviseléshez. A király hadai tehát mindig jobban és jobban előre nyomultak. Józset királya észrevevén az általános bágyadt- ságot, megint megpróbálta a békességet. Megígérte a bajok orvoslását, kegyelmet hirdetett mindazoknak, kik hűségére esküsznek. Pálffy Jánost, a derék magyar főurat nevezte ki fővezérnek, akiről tudta, hogy erélyes, de emberséges ember. A felkelők egy része azonban még mindig kisértette a szerencsét. Pedig már a kuruc hadak vezérei is szökdöstek a király táborába. Aztán, mikor Romhány mellett nagy vereséget szenvedtek, tömegesen hagyták el Rákóczi zászlóit. Rákóczi még akkor sem esett kétségbe. Serege vezérletét Károlyi Sándorra bízta s ő maga Lengyelországba ment, hogy személyesen kérjen segedelmet Péter orosz cártól. Ezalatt Pálffy, a király megbízottja, meggyőzte Károlyit s más Rákóczi-párti főurakat is arról, hogy a háborúskodás nem válik az ország javára, tehát jobb lesz a királylyal kibékülni. (Folytatjuk.) Koma, nem fizettél elő még a Magyar Földmivelöre?
