Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-06 / 18. szám

146

MAGYAK FÖLDM1VELŐ

pedig osztogatta nem egy gyével, vág}' párjával, de százával. Meghallgatták, aztán lealkudták, azonban végrehajtani elmulasztották. Aztán kezdték újra a régi nótát. Nyögve, sóhajtozva fölhívták az egész világot, hogy adjon valami jó tanácsot, hogyan érhetnék el földi életükben a csendes békés lelkinyugalmat. a valódi boldogságot.

Az én füleimbe is fölhatottak e nyögéssel kisért sóhajtások. Azért gondoltam, hogy, no, jól van, adok hát én is egyszer jó tanácsot.

Megadtam. Punktum. Ti lássátok, ha meg nem tartjátok. B—1.

VASÁRNAP DÉLUTÁN.

A fenyők beszélgetése.

— Finn népmese. —

Volt egyszer egy erdész, ki elment két kutyájával az erdőbe, hogy ott töltse vadászással az egész napot. Már jó darabot bejárt az erdőben s nem is fordult vissza alkonyaikor, ott akarta tölteni az éjszakát is. Ily szándékkal ment egy fenyő tövéhez, tüzett rakott, letelepedett a tűz mellé s melengette fázott tagjait. Jól találta magát éjjeli szállásán s már épen el akart aludni, mikor hirtelen hang hallatszott. A fenyő, melynek tövénél a tűz lobogott, véletlenül egy nagy kígyó rekedt meg s most akart lemenni onnan. De mivel maga tűz miatt nem mert leereszkedni a földre, segítséget kért az embertől. Az ember bár igen különösnek találta, hogy a kígyó emberi módra szólott, így válaszolt:

— Nem bocsátlak le onnan, mert megeszel engem.

— Dehogy eszlek, barátom, sőt ha lebocsátasz innen, megtanítalak minden nyelvre: a madarakéra, fákéra és mindenikére.

— No mivel tudnálak hát leereszteni ? — kérdezte az ember.

— Vágj egy magas fát, támaszd a fenyőknek, azon majd lemegyek, tanácsolta a kígyó.

Az ember beleegyezett, mivel jónak találta a jutalmat. Nekidöntött egy fát a fenyőnek s leengedte rajta a kígyót. A kígyó leérve a földre, az embert minden nyelvre megtanította, a madarakéra, fákéra, növényekére, de megparancsolta, hogy senkinek se szóljon róla, még a feleségének se, mert ha szól, tüstén meghal.

A kígyó útjára ment, az ember értett minden nyelven. Lefeküdt ismét a tűz mellé, hogy átaludja az éjszakát. Kevés idő múlva ismét beszédet hallott. A kutyák ott hevertek gazdájuk lába mellett s az egyik elkezdett a másikhoz beszélni:

— Maradj te itt, őrizd gazdádat jól, mert különben eljönnek a farkasok és megeszik. Én haza

megyek, mert ha nem hallatszik a házból ugatás, meglopják a tolvajok gazdáinkat.

— Menj, pajtás, menj — felelt a másik — őrizd jól a házat, én majd gazdánkra vigyázok.

Az ember, a ki értett mindenféle nyelven, jól hallotta a kutyák beszédjét s igy gondolkodott:

— Mégis több eszetek van, mintsem az ember gondolná.

Engedte az egyik kutyát hazamenni, a mint szándéka is volt, maga pedig lefeküdt, mert szerfölött el volt fáradva. Hamar kezdtek szemei bezárulni s már remélte, hogy el is alszik, de a kigvó iskolájában oly érzékenyek lettek fülei, hogy a legkisebb neszt is meghallotta. Különös zugás támadt az erdőben s világosan hallotta, amint egy fenyő megszólalt és könyörgött ahhoz a másik fenyőhöz, melynek tövénél feküdt:

— Oh komám, jöjj hozzám gyorsan, mert mindjárt meghalok. Jöjj el a temetésemre.

— Nem mehetek, testvér, bizony nem érek rá. Bocsáss meg — felelt a másik — vendégem van a gyökeremnél.

— Jöjj mégis, jöjj — kiáltott a fenyő háromszor — de a másik még sem ment hozzája. Háromszori kiáltás után ledőlt a fenyő utolsót recsegve. Az erdő zúgott, de utána csakhamar mélységes csend lett. A másik fenyő, melynek tövénél az ember pásztorlüzét rakta, ledőltekor ezt mondta társának:

— Elköltöztél, öreg testvér, jó dolog felett voltál egész életedben és jó fölé estél is.

Az ember még világosan hallotta ezt; de mikor az egész erdőben csend lett, az álom végre is erőt vett rajta és elaludt.

Ám a vadász nem ad magának hosszú időt a pihenésre. Napkeltével felébredt s visszaemlékezett arra, a mit az éjjel a fenyők mondottak.

— Mit is álmodtam én igy töprengett magában — hadd induljak megnézni, miféle jók vannak annál a fenyőnél.

Fogta magát s arra felé indult, ahonnan éjjel a recsegést hallotta. Ment, mendegélt az erdő rengetegében, mig megtalálta a kidőlt fenyőt. Csakugyan beteljesedett az éjleli beszélgetés. A fenyő tövénél temérdek kincs volt, csúcsa alatt pedig fekete, fényes róka. Az ember magához vette a kincseket, hazavitte, aztán ilyen módon dúsgazdag ember lett belőle.

— No most már feleség is kellene, mert elég gazdag vagyok — gondolta magában és vett feleséget, szépet, csinosát, derekat, a milyenhez fogható kevés van a földön. Boldogul éltek együtt, nem szenvedtek semmiben sem hiányt, mindenök volt bőségesen. Hanem az embernek mégis hosszú kezdett lenni az idő, mivel a gazdagok módjára tétlenül élt, nem volt semmi foglalatossága.

Egyszer egy reggel tétlenül üldögélt szobája

akar fölvenni, forduljon bizalommal a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetéhez Budapest, V., Géza-utca 2. sz. (saját ház.) Az intézet egyaránt ad nagy és kis jelzálogos kölcsönöket, főcélja azonban, hogy a közép- és kisbirtokosokon segítsen. Ezért kölcsönöket már 300 koronától kezdve ad. A ki súlyos kamatot fizet tartozása után, az intézet olcsó kölcsönével segíthet terhén. Az előző hitelezőket az intézet a kölcsönből fizeti ki s mérsékelt díjért minden, a kölcsön körüli teendőt ellát. Kölcsönök a földbirtok fele értékéig, 20,30,40, vagy 50 évi iörlesztésre engedélyeztetnek. Ha az adós pontosan fizet, az intézet a kölcsönt föl nem mondhatja, az adós azonban tartozását akár egészben, akár részben bármikor minden dij nélkül visszafizetheti. Az intézet jelenleg 4%-os és 41 j°/0-os jelzáloglevél-kölcsönöket ad s a 4Vs0/0-os kölcsönök egyik módozatát minden levonás nélkül készpénzben fizeti ki.

HF~ Parcellázásoknál az intézet minden tekintetben segédkezik.

A ki birtokára jelzálog-kölesönt