Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-15 / 15. szám
122 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A jószivü gazda házába fogadta s ápolta az öreget, pedig csak aratásra fogadta volt fel. azelőtt nem is ismerte. Az aggastyán leánya szorgalmas munkás leány volt. mindenben segített a háznál; reggeltől estig dolgozott s azért mindenki megszerette ót. Egyszer csak kitudódott a szerencsétlen leány szomorú múltja s akkor mindenki követ dobott reá s elfordult tőle. Az öreg összeszedte batyuját, hogy leányával tovább menjen a szükség és nyomor elé. De a háziasszony nem engedte, pártfogásába vette, sőt kényszeríteni akarta a legényt, hogy vegye el a leányt. A leány azonban utálta csábitóját, megvetette elfordult tőle. Ekkor a gazdának a fia kijelentette, hogy ő annyira szereti a leányt, hogy elfeledi mi történt a múltban s hajlandó feleségül venni hisz oly sokat szenvedett már szegény leány. Beteg édes atyát két keze munkájával tartotta fenn, tehát ezzel is megmutatta, hogy derék jóravaló, ki megérdemli a bocsánatot. Nagyon tetszik a darab a franciáknak, mert már 1854 óta játszák. Ebből azt is látjuk, hogy az arató-ünnepély jó régi a franciáknál. Nem csoda, hogy ez szokásba jött. hiszen elég termékeny ott a talaj, különösen déli részein. Bő termést hoz, hát igazán van ok az örömre és viga- dozásra aratás idején. Azt is mondták ott nekem, hogy a francia nép igen dolgos és takarékos; meg igen művelt hát okosan tudja felhasználni a vagyonát. Nem költi haszontalanságokra, de viszont nem is vonja meg szájától a falatot, sőt egy kis szórakozásra is telik. Csókás Vidov. _____ ___A M E R I K A. ____ Ki vándorlás. Napról-napra ijesztő mérvben szaporodik az ország lakosságának kivándorlása. Csak Szatmárvármegyéből 1906 január l-lől kezdő- dőleg 2735-en vándoroltak ki Amerikába, kizárólag munkakeresés céljából. Rettenetes szám! Szomorú valóság lett, hogy a magyar immár nem leli honját a hazában. Ezer magyar bányász hazatérése. Jön hazafelé »Kaiser Wilhelm der Grosse« nagy amerikai személyszállító hajó. Fedélzetén ezer magyar bányászt hoz magával, akinek nagyrésze még nemrég vándorolt ki Magyarországból. Sok olyan is van köztünk, akik még csak egy évvel ezelőtt vándoroltak ki és akiket a most kiütött nagy amerikai bányászsztrájk megfosztott keresetüktől. Amerikában meggyilkolt magyar ember. Newyorkban a minap orvozva meggyilkolták Szath- máry Miklós, néhai Szathmáry György országgyűlési képviselő fiát. A tettest nem sikerült elfogni. Akasztás helyett villamos szék. Newvork- ból írják: A Missisipi állam kormányzója. Varda- man, megerősítette az állami törvényhozásnak azt a határozatát, amelylyel az akasztást a halálbüntetések sorából véglegesen kitörülte s annak helyébe a villamos szék általi halálbüntetést léptette. Uj Kannaán Amerikában. Egy esztendő óta ingyen osztogatott röpiratokkal és külön e célra alapított újságokkal csalogatják a magyar kivándorlókat az amerikai Egyesült-Államok, különösen Missouri, Luisiana és déli államaiban létesítendő te- lepitvényekre. Minthogy itt nagyrészt olyan földekről van szó, melyek átlag húsz mértföldnyire vannak a vasúti vonalaktól és állomásoktól, óva intjük a magyar kivándorlókat, hogy a »Délmagyar Telepítési Egyesület« hangzatos biztatásainak fel ne üljön, mert ennek a telepítési társaságnak az élén Hegyi Antal szomorú hírre vergődött ember áll és ő hirdeti teli tüdővel az uj Kánaánt Amerika déli államaiban. Azok a kihasított földek, amelyek számára a »üélmagyar Telepítési Egyesület« farmereket toboroz, nem elsőminőségü földek és vízben nagy hiányt szenvednek, az éghajlat pedig megbízhatatlan és egészségtelen és már eddig is több telepes oldott kereket és hagyta ott a megvásárolt területet. Az Amerikába kívánkozó magyaroknak jó lesz szem előtt tartani, hogy az ilyen telepedésekről való hirdetéseket a legnagyobb bizalmatlansággal és óvakodással kell fogadni. ISHERETEE-TÁRA. Népek és országok. Az indusok pusztulása. Az angol-indiai kormány legújabb statisztikai kimutatása szerint 1901-ben a Kelet India különféle tartományaiban kigyóma- rások által 22.810 ember pusztult el. A nők és a férfiak száma. A föld valamennyi országában több a nő, mint a férfi, de a többlet a lakosság számához viszonyítva, korántsem oly nagy, mint a hogy általánosságban hiszik. Az Eszakamerikai Egyesült Államokban 77,388.288 főnyi lakosság közül 39 millió az asszony és csak 37 millió a férfi. Ausztráliában ellenben a nők száma csak 2,166.318, mig a férfiaké 2.389.344. Kanadában 2.460.471 férfival szemben 2,372.768 nő vau. A többi germán országokban a helyzet már más. Angliában 21.441.911 nőre 20.163.309 férfi. Svédországban 2,630.005 nőre 2,506.426 férfi. Finnországban 1,300.000 nőre 1.160.000 férfi, Norvégiában 1,250.000 nőre 1,175.000 férfi. Dániában 2,262.945 nőre 2520.471 férfi. Hollandiában 2.583 508 nőre 2,520.471 férfi. Svájcban 1,700.000 nőre 1,616.000 férfi. Németországban 28.622.194 nőre 27,734.052 férfi, Német- Ausztriában 3.750.000 nőre 3,250.000 férfi. Magyar- országon 8,795 716 nőre 8,668.173 férfi jut. A román országok közül csak Olaszországban múlják felül a férfiak 16.260.000-rel a nők 16.190.000-nyi számát, Franciaországban 19,346.360 nőre 21,922.661 férfi Belgiumban 3,416.057 nőre 3,398.997 férfi. Spanyol- orsz4gban 9,315.770 nőre 8,773.730 férfi. Portugáliában 2,408.792 nőre jut 2,251.303 férfi. A szláv országok közül többségben vannak a férfiak Görögországban, a hol 1.266.816 férfire 1.166.990 nő. Romániában 2,994.896 férfire 2,917.624 nő jut. Bulgáriában a lakosság 5T2 százaléka férfi, csak 48‘8 százalék a nő. Oroszországban már 47,772.454 nőre 16,433.740 férfi jut, Cseh-Morvaországban és Galíciában is túlhaladja a nők száma a férfiakét. Vonat az Ooeán alatt. Amit mindeddig utópiának tartottak, vasutat vezetni a tengerfenék alatt, most meg fog valósulni. Óriási vállalat van alakulóban, amelynek célja I közvetlen vasúti összeköttetést létesíteni Amerika és Ázsia,